Elek Tímea: Az Ijesztő Silányság Minisztériuma (Az ISM két évéről)

publikálva
2001/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szerző hobbisportoló, gyakorló ifjú.

A szerző hobbisportoló, gyakorló ifjú.

n 2000 decemberében az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) munkáját értékelve Deutsch Tamás miniszter az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának ülésén "rendkívül sikeresnek nevezte az (...) évet". Az érthető politikusi önfényezésen túllépve nézzük meg, mit takar e kijelentés a meglehetősen unalmas számok, költségvetési törvények, jogszabályok nyelvén, a tárcánál tapasztalható mentalitás tükrében. Ennek során eltekintünk az olyan visszatetsző, de az ifjúságot közvetlenül kevésbé érintő sportpályázatoktól, amelyek keretében az egyházi iskolák mind számszerűen, mind támogatásban nagyságrendekkel felülreprezentáltak, és 7-12 millió forintos építési támogatáshoz jutottak (a csúcs 20 millió), míg a nem egyházi intézmények inkább csak felújításra nyertek pár százezer forintot; nem részletezzük továbbá a Góliát McDonald´s FC 1 000 0000 forintos kiadványtámogatását sem (nem tévedés, így szerepel az ISM hivatalos kiadványában, s bár nem helyesbítették, lehet pusztán sajtóhiba is).

Megvizsgáljuk ellenben, hogy az állami főhatóság milyen stratégia mentén hová kíván eljutni egy társadalmi, de legalábbis egy választási ciklus végére. Amihez értők szerint két dolog szükséges a minimális szakértelmen túl: a környezeti ingerekre válaszolni képes rendszer és tisztességes, emberi hozzáállás.

Rendszer

A minisztérium nem az ifjúsági közéletet bízta meg, hogy építse ki legitim delegálási rendszerét, hanem maga választotta ki azokat a szervezeteket (az úgymond stratégiai partnereket), amelyeket beültetett a döntéshozó tanácsokba mind országos, mind regionális szinten. A hallgatói önkormányzatok és az egyházak leginkább az ISM messzire elérő karjaiként játsszák tragikomikus szerepüket. Semmi baj nem lenne, ha az egyházak ifjúsági szervezeteikkel lennének jelen egy ifjúsági struktúrában; a múlt azonban (legyen az 500 vagy 5000 éves) önmagában senkit és semmit nem legitimálhat. (Hasonlóképp visszás lenne, ha egy "balos" kormány ugyanígy hozná helyzetbe a szakszervezetek ifiszervezeteit.)

A régiók ifjúságát elérni hivatott Regionális Ifjúsági Tanácsoknak (RIT) - a regionális gondolkodás amúgy alapvetően támogatandó - igazi döntési kompetenciájuk nincs: az idevágó ISM-rendelet szerint a RIT csak "közreműködik" a pályázati rendszerben. Nem sikerült a szervezetek számára működő vagyont sem biztosítani, bár ez utóbbi nem meglepő, inkább az érthetetlen, hogy miért kellett ezt egyáltalán megígérni. A szervezeti tagságba nem tagozódott fiatalokkal - ezek aránya 90 százalék feletti - a tanácsok nem foglalkoznak (tény, egyik kormány sem foglalkozott velük). Jellemző az ISM ténykedésére a végül is létre nem jött Magyar Ifjúsági Tanács nevű színjáték is; a tárca nem hagyta, hogy a civilek megszervezzék magukat, hanem a tanácsot a maga képére akarván formálni, a saját patronáltjait próbálta benyomni oda. Mindeközben a kisebb sajtó- és politikai potenciállal bíró gyermek- és szakmai szervezetek többségével szóba sem áll a kormány.

Az ifjúsági kormányzat vélhetőleg többnyire maga sem érti, mit beszél: hol konzultációs mechanizmust akar kiépíteni, hol döntéshozóként akarja bevonni a civileket. Máshol azt mondja, hogy "az ifjúságot elsősorban fiataloknak kell képviselniük". (A 15-26 évesek a fiatalok, a 0-14-évesek a gyerekek az idevágó törvény szerint.) A "mindenki a saját életének legnagyobb szakértője elv" nem butaság, azonban itt az a helyzet állhat elő, hogy egy 5 éves gyerek érdekeit egy 15 éves fiatal képviseli.

Szakértelem

Mind feladatai, mind apparátusa, mind informális hatalma miatt az intézményrendszer középpontja, az egész ifjúságpolitikai erőtér kulcsa manapság a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat. Feltétlenül pozitívum, hogy a Mobilitás az elmúlt években folyamatosan működött, egyre több feladatot látva el (milliárd forintos nagyságrendben). Jogi stabilitása mégis gyenge: léte, alapvetései nem jogszabályon, hanem miniszteri határozaton alapulnak, magyarán az ISM azt csinál vele, amit neki tetszik.

2000 nyarán új főigazgatót kapott a Mobilitás: bő másfél évvel a választások előtt egy pártembert öt évre neveztek ki a szolgálat élére. Lehetne emögött persze politikai érákon átívelő mély szakmai tudás is (a pályázat "az ifjúsági munkában való jártasságot" írt elő), ám az intézmény vezetésére vonatkozó elképzeléseket taglaló háromoldalas győztes pályázat melletti önéletrajzban ez áll a szférabeli kapcsolatokról: "ifjúságsegítő tevékenység: 1989 óta több magyarországi és erdélyi táboroztatásban vettem részt szervezőként, táborvezetőként vagy közreműködőként, többek között Kunfehértón, Kommandón, Királykőn." (Egyébiránt vagy a szabolcsi Komoróra gondolt a pályázó, vagy komoly zűr lesz, mert az idegenlégiósok kevéssé tűrik a kritikát.) A főigazgatói "pályázat" nem több közhelygyűjteménynél - kezelni az ügyfélforgalmat, bevonni a humánerőforrást, készülni a következő év pályázataira stb. -, amelyből nem derül ki, hogy konkrétan mi is fog történni a Mobilitásnál öt évig. Komolyabb összefüggésben pedig szó sem esik a fiatalokról - csak a "fiatalok" minisztériumáról.

A Mobilitás újabban az ISM - ráadásul nem is szelektív - szemetesládája lett. Ide hajigálnak be válogatás nélkül minden feladatot: az intézményhez tartoznak már többek közt a sportszövetségek, az ifjúságkutatás, a drogprevenció, a KSI, a pályázatok, a Labdarúgó Akadémia és még sorolhatnám... Az 1997-ben hat főt foglalkoztató intézmény mára 140 körüli szerződéses és állományban lévő alkalmazottnak nyújt elfoglaltságot (azt nem merem írni, hogy feladatot, nem akarván megbántani mindazokat, akik valóban hivatásuknak érzik a szféra támogatását). Jelképesnek tekinthető az a változás, hogy pár hete az ifjúsági jelző is elmaradt a szolgálat nevéből; ma már csak Mobilitásnak hívják (a költségvetésben mindenesetre Mobilitás Módszertani Központ szerepel). Egy ilyen szervezet küldetését szinte lehetetlen megfogalmazni, de azért - ha szabad javasolnom - a két hónapja beszerzett több ezer levélpapírt ne nagyon dobják ki, mert alakuljon bármilyen színű kormány is másfél év múlva, nem hagyhatja ebben a formában vegetálni a szörnyszülöttnek is csak nagy jóindulattal nevezhető torzót.

Tisztesség

Fontos, de felemás előrelépés az a régebben alig érvényesülő kontroll, hogy a támogatottak nevét, programját és az összeget nyilvánosságra kell hozni. Ez persze nem egységes: furcsamód a nemzetközi pályázatokon ilyen jogszabályi kötöttség nincs.

A Horn-kormány a források elköltésének 80 százalékát pályázati, 15 százalékát zsebbetevős (nem pályázati) úton határozta meg (5-öt működési költségekre fordítottak). A szabályt felváltó ISM-rendelet nyilvános vagy meghívásos pályázatot, illetve egyedi támogatási igényt definiál, megtartva az 5 százalékos működési keretet, további 5-öt egyedileg rak zsebbe, de egy szót sem szól arról, hogy a pályázatok mekkora része lehet meghívásos, és mennyinek kell nyíltnak lennie. Vagyis a miniszter nyomásgyakorlási lehetősége HovaTovább korlátlan, urambocsá, az is előfordulhat, hogy a teljes összeget meghívásos alapon osztják szét.

Az apparátus központi szerepe miatt egyre több jel utal a szolgáltató attitűd eltűnésére, s egyre valószínűbb, hogy a Mobilitás nemcsak szemetesláda, hanem az ifjúsági kormányzat pénzeszsákja is.

A tavaly augusztusi Andrássy úti utcabált a gyerekeknek szánt pénzből - egy kft.-nek adva azt - 12 millióval sikerült finanszírozni. A Mobilitás akkoriban e cégtől furcsamód elfelejtette bekérni a maga szabta szabályok szerint szükséges igazolásokat. (Az anyagok utóbb "megkerültek".) Egy agrárcivil szervezet 3,3 millió forintot kapott egyedi támogatásként, miközben az ISM e szervezet felé fennálló 3 milliós tartozására a feledés jótékony homálya borult. Decemberben meghívásos pályázatot hirdettek országos közszolgálati ifjúsági hírműsor támogatására, ahova a Magyar TV és a Duna Televízió kapott bebocsátást: ez utóbbi 17 millióval gazdagodott a folyamat végére. Érdekes módon az Alapprogram volt elnöke - előtte az ISM helyettes államtitkára - a Duna tévé elnöki kabinetjét erősíti mostanság.

Ha már a tévénél tartunk: a BLN Vagabunds Film Kft. (Bayer Zsolt érdekeltsége) a miniszter javaslatára egyedi támogatásként kapott a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramból 7 milliót az 1100 év Európa közepén című filmes produkció Trianon előtti epizódjaihoz, illetőleg 250 óriásplakát legyártásához és kihelyezéséhez; a többi - tucatnyi - egyedi támogatásról nem is szólva. Nem mintha ettől összedőlne a világ, meg kis pénz, kis foci, miegymás, csakhogy mindeközben a ´99-es nyáritábor-pályázaton egy szervezet átlagban 17 ezer forintot nyert, úgyhogy sokan vissza is küldték a zsetont. Egyébiránt nem árt összevetni a teljes, 50 milliós pályázati keretet (ami kábé hetede az 1998-asnak) azzal az Audi-flottával, ami Magyarország legnagyobb sóhivatala előtt áll munkaidőben.

2000-ben aztán sikerült átesni a ló másik oldalára: belföldi tematikus táborokra húszan összesen 60 millió forintot akaszthattak le: ebből három hallgatói szervezet 9 milliót kapott, a diákújságírók alig lemaradva 8-at, de a legkevesebb pályázati nyereményt kapott szervezetnek sem kellett 2,5 millió forintnál kevesebbel beérnie (ismét csak összevetendő az előző évi nyereményekkel és egy Audi árával). Nem az az igazi probléma, ha - folyosói pletykák szerint - az intézmény jól testesíti meg a "rövid póráz, hosszú nyelv" elképzelést, vagy ha a pénzek, khm, célt tévesztenek (hiszen Parkinson törvényei óta tudjuk, hogy létezik "alkotmányos költség", minden rendszer megpróbálja fenntartani önmagát), hanem ha ennek mennyisége összemérhető a tényleges támogatásokkal.

A költségvetésben a teljes minisztériumi fejezet 2001-ben és 2002-ben is 18 milliárd feletti összeget tartalmaz. Az ifjúsági címen szereplő, a szférába áramló összeg 2001-ben 1,9, 2002-ben 2,1 milliárd forint. Ebben benne van a nagy ifjúsági rendezvények cím alatt az ISM baráti szervezeteinek juttatott apanázs, illetve ahol sport és ifjúsági (esetleg drogmegelőzési) célok tűnnek föl (például létesítmények akadálymentesítése vagy informatikai rendszer), ott arányosan kalkulált az összeg: bár ha idén tényleg ugyanannyit költenek az ifjúsági házak akadálymentesítésére, mint a stadionokéra, akkor év végén a minisztérium előtt megeszem a kalapom késsel-villával és egykori úttörőtagkönyvemet sarlóval-kalapáccsal.

Az ifjúsági igazgatási lebonyolítási feladatok költsége, a minisztérium igazgatási költségének negyedét és a lebonyolítók költségét véve alapul - majd egymilliárd forint. Ez utóbbit azért is nehéz kimutatni, mert más jogszabályokban eldugva a lebonyolító a pályáztatandó pénzekből is le-lecsíp (5 százalékot), valamint a programok között is található rejtve bérköltség.

Közben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 1998-ban született problématérképének gyakorlatilag egyetlen pontja sem került orvoslásra (például a gyermekjogi egyezmény lefordítása a kisebbségi nyelvekre, ami igen komoly feladat). Az ENSZ-nek ötévente a gyerekek helyzetéről beszámoló országjelentés a mai állapot szerint pusztán egy másodelemzés és keresztkapcsolatok nélküli adathalmaz (amelynek már tavaly el kellett volna készülnie); ráadásul olyan formában tette közzé a minisztérium, ami valószínűleg egy házidolgozat mércéjét sem üti meg.

Mindent egybevéve: az ifjúságra szánt pénz hagyján, hogy kevés, de kezelése legalább ennyire átláthatatlan is; elköltése ad hoc módon, érdemleges stratégia nélkül történik, a pályázatok témái a folyosóról véletlenszerűen behívott emberekkel lefolytatott konzultációkon születnek; a lebonyolítás költségvetése rejtett; a minisztérium figyelmének és pénzének tizedét fordítja ifjúsági célra, s minden elköltött 1 ifjúsági forint mellé a lebonyolítási költség majd 50 fillér. Mindezt persze valahol sejtettük eddig is, mégis megdöbbentő a számok alapján újra és újra szembesülni azzal a mentalitással, amelyik annyit üzen a fiataloknak, hogy nekik is sokat kellene sportolniuk.

Egy kicsit sem mentesíti a minisztériumot az a tény, hogy olyan kormány, amely becsületesen állt volna az ifjúságpolitikához, még nem regnált nálunk. Sikerült ugyanis tönkretennie azt a többé-kevésbé működő struktúrát, amit a Horn-éra hozott létre. Úgy tűnik, a kormány egyszerűen fél a fiatalok reakcióitól, és állandóan tudni akarja, mit terveznek "azok" legközelebb. Ma az ifjúsági szférában - ahelyett, hogy a civilek természetes erjesztői lennének a polgári társadalom kialakulásának - a vitalitást elfojtják, az autonómiát erőszakkal megszüntetik, a társadalmat újraállamosítják. A hatalom felügyelete alatt álló pszeudo-egyesületek száma egyre nő, s a kisajátított szervezeti terepen függetlenségről egyre kevésbé beszélhetünk. Mindeközben dicshimnuszok hangzanak el az állami jelentésekben, konferenciákon; a legutóbb egy UNICEF-rendezvényen - egy szakértői kérdés ledemagógozása mellett - a terület helyettes államtitkárától, Szabó Lászlótól azt tudhattuk meg, hogy Botswana, Laosz és Paraguay viszonylatában kis hazánk kiemelkedik az átlagból. Ha az ilyen megnyilvánulások nem hasonlítanának kísértetiesen bizonyos dél-amerikai cseresznyebizniszre és ázsiai mintagazdaság-szerű ügyekre, némi éllel azt is mondhatnánk, hogy a politika a relativitás művészete. Így csak az jelenthető ki: helyesebb lenne az Ifjúsági és Sportminisztériumot az Ijesztő Silányság Minisztériumának nevezni; más, perelhető ötlettől ezúttal eltekintünk. És a "Légy szép mindhalálig" elnevezésű nyílt pofátlanságról még csak nem is esett szó; remélem, ha kérem, az én fogyókúrámat is támogatja az ISM pár millióval. Jó helyre kerülne.

publikálva
2001/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk