Publicisztika

"Világosan be fogjuk mutatni, mi történt a Balkánon", vezette fel a minap a Radovan Karadzic ellen október 26-án kezdődő büntetőpert Serge Brammertz, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze. És valóban, az 1995-ös első változata óta többször is módosított vádirat ambiciózusabb aligha lehetne. Karadzicot, az 1992 és 1995 közti boszniai háború egyik főalakját, a Republika Srpska, a boszniai szerbek államának egykori elnökét és ezen paraállam hadseregének főparancsnokát (életművéről lásd korábbi cikkünket: A szó hatalma, 2008. augusztus 7.) az emberi bűnök legsúlyosabbikával, a népirtással vádolja (és mellé még egy rakás háborús és emberiesség elleni bűnnel). De nem csak, s még csak nem is elsősorban e fő vádpont fertelmessége, a szó súlyossága miatt játszik nagy tétekben az ügyészség - bár ezt sem szabad lebecsülnünk, hisz az a verdikt, ami Karadzicot a népirtás vádjában (is) bűnösnek mondaná ki, a boszniai háború százezernyi áldozatának és hozzátartozóiknak szolgáltatna igazságot, s valami megnyugvást. A legtöbbet, ami igazságból és megnyugvásból ezeknek az élő és holt embereknek még szolgáltatható.

A melegek emancipációs kampányainak hatására a szélsőjobb elővette az Antimodernista esküt (részletesen lásd lejjebb), melyet a katolikus egyház tett közzé 1910-ben. Ez a darwinizmust támadó kreacionistáknál is zsinórmérték. A szöveg mindkét helyen azért fontos, mert közvetve szentesíti az általuk normálisnak tartott, valójában komplexusokkal, elfojtásokkal és hazugságokkal terhelt szexualitás gyakorlatát. Ezt különösen fontos kiemelni akkor, amikor a politikusok és civil szervezetek nyilatkozataiban is "nem normálisként" állítják szembe a homoszexualitást a "normálissal", mintha minden homoszexuális kapcsolat abnormális lefolyású lenne, szemben a heteroszexualitás gyakorlatával, mely szerintük önmagában garantálja a normalitást. (Nem garantálja. A világ tele van neurotikus - kielégületlen, intimitást átélni képtelen, éretlen, a kölcsönösséget hírből sem ismerő, pedofil, erőszakot élvező -, tehát abnormálisan vagy legalábbis nem egészen normálisan működő heterókkal. 'k mind a heteroszexuális családjukban szerezték be az ezekhez vezető érzelmi sérüléseiket, s nem az egyszeri, többnyire csak hírből hallott melegfelvonulástól, ahogyan azt egy pedagógusszervezet vizionálta, feltételezve, hogy egyetlen ilyen hatás erősebb a gyerekeket érő, mindennapos családi hatásoknál.)

Égbekiáltó felelőtlenség, vagy az egyetlen mód, hogy elkerüljük az agresszív szülészek és kórházak brutalitását? Szép, alternatív módszer arra, hogy a család új tagja mihamarabb beilleszkedjen, vagy kockázatos, sem lelki, sem szociális előnyt nem nyújtó kaland? Az otthon szülés fanatikus pártolóit nyilván sehogy sem tudnám meggyőzni, de remélem, a vacillálóknak segíthetek némi többletinformációval a mérlegelésben.

Tavaly tavasszal jócskán felborzolta a kedélyeket az órán tehetetlenkedő tanárról és az őt provokáló diákról szóló videó. A felvétel nyomán a közoktatás (legalábbis az iskolai agresszió) problémája hónapokon át forgott a közbeszédben, sőt azonnali megszólalásra késztette a közoktatás-irányítást is. Ám a társadalmi és médiafelzúdulás hatására életre hívott Az Iskola Biztonságáért Bizottság állásfoglalása annyira általánosra sikerült, hogy a megvalósítása nem számon kérhető. A testület csak elismételte az oktatási kormányzat kedvenc alapvetéseit - komprehenzív iskola, személyközpontú megközelítés, kulcskompetenciák fejlesztése -, és olyan általános irányelveket fogalmazott meg, mint a pedagógia tartalmi és módszertani megújítása, a sport- és művészeti nevelés fontossága.

Kedves Magyar Narancs! "Tendenciózusan elfogult" cikknek minősítette a Magyar Narancs hasábjain - három kolumnán belül többször is - Ballai József a HVG 2009. szeptember 5-ei számában megjelent írást a kecskeméti Mercedes-beruházáshoz kapcsolódó földvásárlásokról, amelyeket ő maga "tankönyvbe illő mesés tranzakciónak" lát.

Magyar Narancs, 2009. október 8. Kedves Narancs! Kovács Bálint velem készített interjújába sajnálatos hiba csúszott.

A közkeletű napi bölcsesség szerint az ország lélekben és testben már a következő kormányra készül, kíváncsian fürkészi a jövőt, mi lesz, hogy lesz, miért lesz, ha már nem ez lesz, ami eddig volt (és még van is egy kicsit). Hány százaléka lesz az ezután lesznek, 50 meg egy kicsi, vagy 66 meg egy kicsi? Netán 50 mínusz egy kicsi - na, akkor mi lesz?

Már a megismételt írországi népszavazást kiváró lengyel elnök, Lech Kaczynski is aláírta a Lisszaboni Szerződést, az Európai Unió jövőjét előirányozó dokumentumot, így csak egy vidéki legény van talpon, a cseh elnök, Václav Klaus. Neki még van egy feltétele. Hogy tudniillik mentsék fel Csehországot az európai emberi jogi charta hatálya alól; magyarul, ismerje el Európa visszamenőleges és jövőbe mutató hatállyal a Benes-dekrétumokat. Mindeme kivételezés azért elengedhetetlenül szükséges, mert különben a II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített németek visszakövetelnék az elkobzott vagyonukat.

Irigység, rosszindulat és közönséges butaság sugallhatta a kecskeméti Mercedes-beruházásról megjelent azon cikkeket, amelyek a telekvásárlás állítólagos anomáliáit ecsetelik. Pedig valójában tankönyvbe illő mesés tranzakció történt, mellyel mindenki elképesztően jól járt. Természetesen - és megérdemelten - az is, aki a legtöbbet kockáztatta. De hát ez a piacgazdaság lényege.

"Aki tényleg kicseszett a melegekkel" - áll a Reakció blogjának címlapján három órával a szeptember 5-i Budapest Pride felvonulás után. A jobboldali portál természetesen Gyurcsány Ferencet - és körét - veszi célba, hiszen "ha volt valaki, aki az elmúlt években igazán ártott az ügyüknek, az a volt miniszterelnök". Emlékeim szerint azonban Gyurcsány vezette azt a kormányt, amely benyújtotta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló indítványt. Július 1-jével hatályba is lépett, s az "érintettek" úgy élték meg, mint ahogy a Reakció a kormányváltást fogja. Zavarba ejtő, hogy még mindig lehet Gyurcsány fellépésein rugózni, mintha ez lenne a legfontosabb médiaesemény egy melegfelvonulás alkalmával.

Magyar Narancs, 2009. október 1. Kedves Narancs, M.

Magyar Narancs, 2009. október 1. Kedves Mancs! Mit tenne "A szerk.", ha a Magyar Narancs tulajdonos-kiadója váratlanul azt közölné, hogy a korábbi büdzsé egyharmadának annyi, és a maradékból kell lapot csinálni? Nyilván belátná - mert cikkeinek tanúsága szerint a piacgazdaság híve -, hogy az eddigi működési modell nem tartható tovább.

Az írországi választók a hétvégén meggyőző arányban (majd 70 százalék) mondtak igent az Európai Uniót szorosabbra fazonírozó lisszaboni szerződésre.

Újpesten, az egykori Úttörőházban választási gyűlést tart Kiss Péter. A tét nagy, mi lesz a szocialistákkal a következő parlamentben. Kiss kitesz magáért. Kiváló, éleslátó politikai előadást tart, nem kendőzi el a hibákat, s felvázol egy még soha nem hallott, holtbiztos programot az ország számára. Taps. A levezető elnök biztatja a csekély számú egybegyűltet, kérdezzetek bátran! Az első sorban felemelkedik valaki, tessék már megmondani nekünk, úgy is, mint pártja egyik vezető budapesti politikusa, hogy ki ez a Hagyó Miklós? És miért kéne nekünk azokra szavazni, akik vele vannak? Mit mond rá Kiss Péter?