"Aki tényleg kicseszett a melegekkel" - áll a Reakció blogjának címlapján három órával a szeptember 5-i Budapest Pride felvonulás után. A jobboldali portál természetesen Gyurcsány Ferencet - és körét - veszi célba, hiszen "ha volt valaki, aki az elmúlt években igazán ártott az ügyüknek, az a volt miniszterelnök". Emlékeim szerint azonban Gyurcsány vezette azt a kormányt, amely benyújtotta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló indítványt. Július 1-jével hatályba is lépett, s az "érintettek" úgy élték meg, mint ahogy a Reakció a kormányváltást fogja. Zavarba ejtő, hogy még mindig lehet Gyurcsány fellépésein rugózni, mintha ez lenne a legfontosabb médiaesemény egy melegfelvonulás alkalmával.
Az immáron sem nem miniszterelnök, sem nem pártelnök Gyurcsány jelenlétének annyi tanulsága volt, hogy amennyiben a médiamunkásoknak nem személye és felesége, illetve a betonfejű posztfasiszták lettek volna a legfontosabbak, megkérdezhették volna telefonon a több száz szocialista képviselőt, hogy ők mégis merre jártak szombaton. Költségvetési időszak van, adódik, hogy sok a munka, de mintha éppen a tavalyi események miatt életre hívott Magyar Demokratikus Chartának jóval több baloldali és/vagy szocialista szimpatizánsa lett volna. Akadt jobb dolguk, ahogy a magyar liberalizmus megújítójának, Retkes Attilának is. Fodor Gábor is csak tanácsadóját "küldte el" a közel egy hónappal ezelőtti eseményre. Hiányzott ő is, akárcsak a platformokra, teadélutánokra, illetve vitaklubokra szétesett SZDSZ további prominens vezetői. Ahogy Gyurcsány politikailag magányos volt, úgy egészen más okok miatt Retkes, Fodor, Kóka és a többiek is azok lettek volna, hiszen velük még fényképezkedni sem lett volna kedvük a felvonuló melegeknek, heteroszexuálisoknak, demokratáknak.
*
A közelmúltban a Political Capital által közzétett kutatás szerint a magyar társadalom nem nevezhető homofóbnak, viszont azt már elutasítja, hogy a homoszexualitásról mint közügyről beszéljünk. Azaz: "Engem nem zavar, ha buzi, csak ne mutogassa magát, menjen haza, otthon csinálja." Ebből adódóan ritka kivétel a politikusi biztatás. Egyelőre Gyurcsány volt az egyedüli vezető politikus, aki nyíltan meleg államtitkárt vett be a stábjába. Azzal az óvatossággal azonban, ahogy a politikusok a témához nyúlnak, teljesen reménytelenné teszik, hogy a különböző szexuális csoportok és szubkultúrák integráns részei legyenek a magyar társadalomnak. Nem a tízmillió magyar hibája - sokkal inkább a nyelvi egyoldalúságba felejtkezett értelmiségié és a nyelv nélküli politikai osztályé -, hogy nem a szolidaritás lesz a társadalmi integráció, a befogadás (inklúzió) forrása. Pedig alapesetben ez lenne a helyénvaló, mint ahogy az is kívánatos lenne, hogy a politikai és közéleti döntéseket a Jürgen Habermas által nyelv- és szociológiaelméletileg vizionált kommunikatív racionalitás jegyében hozzuk meg. Ez működik elméletben vagy egy Habermas-szimpóziumon, de a magyar jogállam és politikai kultúra nem túl kedvező terep hozzá.
A különböző kisebbségek - intézményi és többségi - elismerési lehetetlenségét napjaink Magyarországán mégis a német szociológus demokráciáról és jogállamról vallott késői gondolataiból bonthatjuk ki. Habermas szerint "az inklúzió azt jelenti, hogy a politikai rend nyitott a diszkrimináltak egyenlősítésével és a marginalizáltak bevonásával szemben, anélkül, hogy a diszkrimináltakat és a marginalizáltakat bezárná egy egyneműsített népközösség uniformitásába". Jól láthatóan az ilyen inklúzióra nincs különösebb szándék, főleg nem a kormányzásra készülő jobboldal irányából. Ma Magyarországon az uralkodó gondolat a nemzet, a jogállam és a demokrácia etnonacionalista felfogása. Egyelőre képtelenek vagyunk megbirkózni azzal a kortárs "ténynyel", hogy napjainkban a nemzeti tudat ingadozik a kitágított inklúzió és a megújított lezárás között.
Ez nemcsak magyar, de európai probléma is, a magyar politikai osztály ezt viszont a kelleténél lassabban látja be. Nem szólal meg melegügyben, ha meg veszi a bátorságot, úgy hajlik a gondolatra: "Amit a nép akar, az éppen azért jó, mert a nép akarja." (Carl Schmitt) Habermasszal szólva "itt mutatkozik meg a demokrácia és a jogállam szétválasztásának hátsó értelme: mivel az iránymutató politikai akaratnak nincs ésszerű normatív tartalma, és végső soron egy naturalista népszellem expresszív értelmére vezethető vissza, nem kell feltétlenül nyilvános vitákra épülnie. E klasszikus felfogás kritikája elsősorban 'liberalisztikus' értelmezése ellen irányul."
Túlzónak tűnhet az előbbi gondolat, hiszen óriási különbség van például a Kommentár és a Magyar Jelen között. Míg előbbi a több esetben reflektálatlan amerikai neokonzervativizmus magyarországi szellemi bevezetésén ügyködik, addig utóbbi a bizniszrasszizmus, a homofóbia és a lap "magyarságától" eltérő, független, kollektív identitás represszív politikával való megfegyelmezésének orgánuma. Közös azonban, hogy így vagy úgy, de a célpont az individuum mint atomisztikusan értelmezett, kötetlen én; a kívánt cél pedig a politikai akaratképzésnek mint a társadalmi érdekek aggregációjának instrumentalisztikus felfogása. Ebből és hasonló gondolatokból a Másik (és politikája) elismerése a legritkább esetben születhet meg. Ehelyett az idegen elemek kényszerű és akaratos asszimilációja a kívánatos, hiszen - megint Carl Schmitt - "egy demokratikus állam az általános emberi egyenlőség konzekvens elismerésén keresztül elveszítené a maga szubsztanciáját a nyilvános élet és a nyilvános jog területén". Ennyit a melegtársadalom elismeréséről.
*
Az Új Magyarország Kirekesztési Terv egyelőre csak vízió, de nincs kizárva, hogy tankönyvi formát ölt, azaz "kulturálisan érzékeny témák szabályozásában (...) többségi kultúra etikai-politikai önértelmezése jut kifejezésre" (Habermas). Bár tanácsnak kevés, a jövőre nézve nagy hiba lenne a politikai diskurzusok etikai leszűkítése, ahogy túlságos kiterjesztése is.
A nacionalista esszencializmus nyelve most még népszerűsége csúcsán van. Ennek árát kár lenne, ha a kirekesztettek fizetnék meg. A kulturális szövet újraszabása ugyanis kizárólag a (szub)kulturális önrendelkezés elősegítésével lehetséges. A kirekesztettek ehhez keresnek szövetségest, bár a felvonuláson részt vevők számát elnézve az "érintettek" még saját köreikben sem fogalmazzák ezt meg. A "többiekben" meg nem is igen van rá igény.
A szerző a DEMOS Magyarország kutatója.
