A vita nevében

Publicisztika

Az írországi választók a hétvégén meggyőző arányban (majd 70 százalék) mondtak igent az Európai Uniót szorosabbra fazonírozó lisszaboni szerződésre.
p>Az írországi választók a hétvégén meggyőző arányban (majd 70 százalék) mondtak igent az Európai Uniót szorosabbra fazonírozó lisszaboni szerződésre.

Az, ami Írországban történt, tök egyszerű, és pont az, aminek látszik. Másfél évvel és egy gazdasági világválsággal ezelőtt az írek szűk többsége elhitte a nemre biztató, jobbára a bevett politikai rendszeren kívül ügyködő formációk jelszavait és összeesküvés-elméleteit az ír "szuverenitás" feladásáról, az arctalan brüsszeli hivatalnokok titkos üzelmeiről, a nagytőke, vagy épp ellenkezőleg, a világszocialisták ármánykodásairól (elvégre az unió csak ezek politikai paravánja). A no camp az ambiciózus üzletember, Declan Ganley által iniciált félcivil mozgalomból és a dublini parlamentben, a Dáilban összesen négy szavazattal bíró Sinn Feinből állt össze (az egykori IRA egykori fedőpártja), és tagjait mit sem zavarta, hogy indokaik egymásnak gyökeresen ellentmondtak. És bár volt bennük valami mélységesen idegesítő, a hazugságaikban, a szűkkeblűségükben, a korlátoltságukban, meg abban a képtelen helyzetben is, hogy mindösszesen százezer ember (ennyivel győztek akkor a nemek) revolverezni tud félmilliárdot, az eljárás demokratikus, legitim voltát megkérdőjelezni nem tudta és nem is akarta senki. Mi lesz most? - pislogtak körbe ijedten a nagy európai konzervatív, szocialista és liberális pártok.

Az lett, hogy az írek eszükhöz tértek, részben a válság hatására, részben mert hajlandók voltak meghallani azt, amit a választott politikusaik mondtak, meg az unió vezetői üzentek nekik. Az unió nem kényszeríti rájuk az "európai adórendszert", mert ilyenje nincs neki, nem tukmálja rájuk az abortuszt sem, és nem küld ír legényeket Iránba meghalni az európai szuperállam érdekeiért, mert nem tervezi lerohanni Iránt - hogy csak a legelvetemültebb ellenszlogeneket említsük. Az unió azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Írországot akkor sem fogja megszállni, ha másodszor is a nemek győznek, és nem zárja karanténba sem, sőt Írország bőven tagja maradhat az európai szabad kereskedelmi térségnek - Brüsszel legfeljebb lassan kiakolbólítja a közös intézményekből (kezdve mindjárt avval, hogy a dublini kormány nem állíthat majd uniós biztost), és elvágja az uniós fejlesztési forrásoktól. Egy vasat se kaptok - miért kapnátok, ha egyszer azt mondjátok, hogy nem kell?

Jó ízlés és intellektuális önbecsülés kérdése, hogy ezeket a mondásokat valaki "zsarolásnak", "nyomásgyakorlásnak", "fenyegetésnek" minősíti-e. Inkább csak az történt, hogy az igen hívei az elmúlt másfél évben szembesítették az ír választópolgárokat a nem esetleges győzelmének következményeivel; és ezek között Írország kiszorulásának az unióból már csak azért is szerepelnie kellett, mert az ír választók pont arról szavaztak, hogy Írország ki akar-e szorulni az unióból. Ha nem kell, úgy is jó - de akkor ne kelljen, és menj isten hírivel. A demokratikus vita eldöntötte a dolgot, és ha ez a demokratikus vita sokszor szükségszerűen bornírt, ostoba, időpocsékoló, demagóg is volt, akkor is ez döntötte el a dolgot.

A szorosabb európai összefonódásnak lapunk megjelenésekor talán már csak két fontos ellensége lesz, Václav Klaus cseh elnök meg a jövőre minden bizonnyal kormányra kerülő brit Konzervatív Párt (a lengyel államfő lapzártánkkor szerdára ígérte szignóját). A vita Klausszal már tulajdonképpen véget ért: a csehek többsége akarja a szerződést, a cseh parlament jóváhagyta, a cseh alkotmánybíróság pedig a jóváhagyást hagyta már jóvá egyszer: Klaus (illetve néhány pajtása) ezek után futott neki megint a jogászkodásnak. De ez inkább csak folklór már; ha az ír népszavazás demokratikus jellegét lehetetlen eltagadni, úgy Klaus viselkedését éppenséggel ennek hiánya jellemzi. És a prágai politika főerői bizonnyal nem fogják hagyni, hogy egyetlen cseh polgár fóbiái miatt a hazájukat az unió kitegye a küszöb elé.

A torykkal viszont a vita, meglehet, csak most fog kezdődni. Nem is velük elsősorban, hanem a brit választók többségével, akik elutasítják a szorosabb integrációt, és akiknek a leendő kormánypárt az ír minta szerinti népszavazást ígér most. De az ír népszavazás kimenetele épp azt bizonyítja, hogy a politikai ezotéria, a beszűkült nacionalista önelvűség, a "korrupt" és "romlott" (brüsszeli) elittel szembeni populizmus, a megátalkodott fafejűség legjobb ellenszere az értelmes beszéd, meg a pontos számolás. Miért ne működne ez egy házzal odébb is? Mindenhol?

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.