Már a megismételt írországi népszavazást kiváró lengyel elnök, Lech Kaczynski is aláírta a Lisszaboni Szerződést, az Európai Unió jövőjét előirányozó dokumentumot, így csak egy vidéki legény van talpon, a cseh elnök, Václav Klaus. Neki még van egy feltétele. Hogy tudniillik mentsék fel Csehországot az európai emberi jogi charta hatálya alól; magyarul, ismerje el Európa visszamenőleges és jövőbe mutató hatállyal a Benes-dekrétumokat. Mindeme kivételezés azért elengedhetetlenül szükséges, mert különben a II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített németek visszakövetelnék az elkobzott vagyonukat.
Nos, ha az a hárommillió kihajított és kirabolt német (és a nyolcvanezer körüli magyar) visszakérné házát, földjét, bútorát, egyáltalán, az egész szerencsétlenné tett életét, az kétségkívül bedöntené Csehország gazdaságát. Lehetne szanálni, Decínnél kiírni egy táblára, hogy az ország csődeljárás miatt szünetel, tessenek Ausztria felé kerülni. Ilyenformán meg lehet érteni a Cseh Köztársaság elnökét, hisz ő csak az országát, az államát, a népét védi, amelyek momentán nincsenek - és belátható időn belül nem is lesznek - olyan anyagi helyzetben, hogy efféle luxust megengedjenek maguknak.
Csakhogy ez az egész dajkamese, lárifári. Németország mára gyakorlatilag minden - hivatalos, állami és civil - fórumon (többször is) deklarálta, hogy nem kér kártérítést a szudétanémetek elűzéséért, s az ellopott vagyonukat sem követeli vissza Csehországtól. Olyannyira nem, hogy Csehország (és Szlovákia) magával cipelhette az Európai Unióba is az ilyen-olyan ürügyekkel többször is mindkét országban hivatalosan elismert, hatályukban megerősített Benes-dekrétumokat.
Ma ott ülnek az unióban, a zsebükben lapul egy papír, rajta fele királyságuk és fele identitásuk, ám ami azon a papíron van, az homlokegyenest ellenkezik az Európai Unió összes szabályával, de legfőként a szellemével. Pont az ellentéte annak, amiért az uniót létrehozták. Ott ülnek, néha megtapogatják a zsebüket, hogy megvan-e még, aztán hátradőlnek. S a többiek körülöttük ezt elnézik nekik, hagyják, hadd csinálják, ha nem hangoskodnak, legyen meg ez az örömük is.
De Václav Klausnak ennyi nem elég, ennyi is törékeny biztonságnak látszik. Václav Klaus azt akarja, hogy Európa új alkotmánya mentse fel őt rossz lelkiismerete alól. Mert a rossz lelkiismeret az olyan, hogy egy tollvonással, egy szignóval jóvá írható át.
Európa rengeteg munkával, rengeteg kompromisszummal a huszadik század második felében létrehozott egy államszövetséget, ami azt lenne hivatott garantálni polgárainak, hogy örökre elmúlt a II. világháború, most már biztonságban élhetnek, senkinek nem kell attól tartania, hogy faji, nemzeti és bárminő egyéb hovatartozása miatt az életére törnek. Erről szól elsősorban az Európai Unió, minden más csak eztán jön. Ez alól kér feloldozást, erre szeretne egy személyes vészkijáratot magának Václav Klaus. Hogy papírja legyen róla, hogy ők - a csehek és a szlovákok - valaha jogosan cselekedtek ilyet, jogosan zsuppoltak ki házukból, kergettek világgá több mint hárommillió embert, és most is vagy mostantól fogva is joguk van hozzá. Ne legyenek illúzióink, Václav Klaus nem sikkesen, kicsit kócosan, renitensen "euroszkeptikus", színtiszta hazugság az erre felépített külcsín, és hamisak az erről szóló dumák is, melyeket ismerünk untig, Brüsszel veszélyt jelent a szuverenitásra, egy szuperhatalom szolgái leszünk, és nem csinálhatjuk eztán krumpliból a rumot, blablabla. A múlt héten lehullt az euroszkeptikus álorca. Václav Klaus nem imidzse szintentartásáért zsarolta meg Európát, hanem valóban akar valamit.
Jogot a gonoszságra. Az Európai Unió nyugodtan becsukhatja a boltot, ha szemernyit is enged neki.
