"Még pártatlanabb, még objektívebb, még plurálisabb"

  • .
  • 2009. október 8.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. október 1. Kedves Mancs! Mit tenne "A szerk.", ha a Magyar Narancs tulajdonos-kiadója váratlanul azt közölné, hogy a korábbi büdzsé egyharmadának annyi, és a maradékból kell lapot csinálni? Nyilván belátná - mert cikkeinek tanúsága szerint a piacgazdaság híve -, hogy az eddigi működési modell nem tartható tovább.
Aztán terv készülne a gazdasági ellehetetlenülés megakadályozására. Szinte biztos, hogy az újság olyan intézkedéseket léptetne életbe, amely együtt járna például a külsősök foglalkoztatásának drasztikus korlátozásával/megszüntetésével.

A Magyar Televízió is ezt tette. Miután egy héten belül előbb az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége nem engedélyezte egy jelentős és szükséges hitel felvételét (mínusz 2,5 milliárd), majd a költségvetési törvényjavaslat drasztikus elvonást helyezett kilátásba (további mínusz 7 milliárd), tehát működési költségeink egyharmadának "annyi", intézkedési csomagot dolgoztunk ki. Ennek részeként megszüntettünk 39 műsorgyártási szerződést.

"A szerk." erről azonban hallgatott. Azt viszont papírra vetette, hogy sírni lenne kedve, amiért - szerinte - politikai okból került le a képernyőről a Nap-kelte. Ez alaptalan.

Mégis van ok a zsebkendőhöz nyúlni, de nem a műsor gazdasági okok miatt szükségszerű megszűnése okán. Hanem azért, mert "A szerk." jegyzetének megírása előtt nem emlékezett vissza a lap küldetésére, idézem: "A Narancs a magyar sajtónak az a kis zuga, ahol az újságíróknak nem kell másra hallgatniuk, mint a józan eszükre és intellektuális lelkiismeretükre."

Én hiszek ennek, de most nem így történt.

Üdvözlettel:

Medveczky Balázs

ügyvezető alelnök, MTV

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.