Vigyázz mit rajzolsz, mert életre kelhet! – egyszerre próbál családi film és horror is lenni a Firkák

Mikrofilm

Megelevenedő gyerekrajzok riogatnak a Firkák című filmben, amely nem mindig hatásos, viszont nagyon is érvényes mondanivalója van a traumafeldolgozásról és dühkezelésről.

Habár a családi filmek és a horrorok látszólag pont egymás ellentétei, van egy aprócska közös metszetük: vannak filmek, amelyek egyszerre próbálják szórakoztatni a kicsiket és a nagyokat is, és miközben félelmetesek – vagy legalábbis azzal kacérkodnak –, de épp csak annyira, hogy ne hozzák rá a frászt egy kiskorúra. Ezeket a mozikat jellemzően Halloween környékén, azaz az angolul Spooky Seasonnek nevezett időszakban szokták piacra dobni, amikor a nyárnak már búcsút intettünk, és jólesik egy pumpkin spice ízű bármivel a kezünkben bekuckózni.

Tipikusan ilyen film az 1993-as Hókusz pókusz (amely elsősorban azért hasalt el a kasszáknál, mert érthetetlen okból júliusban mutatták be), a Casper és az Addams Family, a frissebbek közül A végzet órája, az animációk között pedig a ParaNorman, a Rém rom vagy a Coraline és a titkos ajtó. R. L. Stine amerikai író az egész karrierjét erre a niche zsánerre építette, Libabőr-sorozatából pedig már két film is készült. Valószínűleg a legismertebb – és talán mondhatjuk: legmaradandóbb – ilyen film azonban egyértelműen Tim Burton Karácsonyi lidércnyomása.

Ebbe a kategóriába pályázik Seth Worley nagyjátékfilmes bemutatkozása, a Firkák is, melyet saját, 2020-as Darker Colors című rövidfilmje alapján készített. A történet főszereplője egy testvérpár, akik nemrég vesztették el édesanyjukat, így a saját érzelmeivel is küszködő apjuk egyedül neveli őket. Egyikük, Amber szinte teljesen kizárja a külvilágot és vázlatfüzetébe menekül, ahova megállás nélkül gyártja rajzait. Mikor kiderül, hogy nem éppen napocskát, autókat és házakat, hanem szörnyeket rajzol, akik az őt szekáló osztálytársait belezik ki változatos módokon, az iskolapszichológus bekéreti őt és az apját is.

Letolás helyett azonban kap egy friss füzetet tőle azzal a tanáccsal, hogy ha ez segít neki, csak rajzoljon tovább, így ugyanis le tudja vezetni a benne tomboló feszültségeket. Amber testvére, Jack szintén a maga módján igyekszik megküzdeni édesanyja hiányával. Az otthonától nem messze felfedez egy tavat, ami varázserővel bír: amit beleejtenek, azt meggyógyítja, összeforrasztja – vagy éppen feltámasztja. Ahogy az sejthető, hamarosan ebbe a tóba pottyan bele Amber vázlatfüzete, az abba rajzolt szörnyek és különös lények pedig életre kelnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.