Égbekiáltó felelőtlenség, vagy az egyetlen mód, hogy elkerüljük az agresszív szülészek és kórházak brutalitását? Szép, alternatív módszer arra, hogy a család új tagja mihamarabb beilleszkedjen, vagy kockázatos, sem lelki, sem szociális előnyt nem nyújtó kaland? Az otthon szülés fanatikus pártolóit nyilván sehogy sem tudnám meggyőzni, de remélem, a vacillálóknak segíthetek némi többletinformációval a mérlegelésben.
*
A Magyar Narancs három héttel ezelőtti számában megjelent Geréb Ágnes-interjút ("És máglyát is raknak?", 2009. szeptember 24.) többször is elolvasva megpróbáltam beleélni magam annak az olvasónak a helyébe, akinek nincs a témában teljes körű ismeretanyaga. A kemény kérdésekre adott frappáns válaszok azt a benyomást kelthetik, mintha tulajdonképpen minden rendben lenne az otthon szüléssel, csak a szokásos magyar átok, az alkalmatlan szabályozás a feszültségek oka. A cikk által közvetített kép azonban úgy viszonyul a valósághoz, mint egy valós arc a jól sikerült címlapfotóhoz.
Ha az interjúalany szájából elhangzó nyilvánvaló sületlenségeken - "hiszen ha egy nő megfogan, szülni is tud" vagy a szülés alatti "kórházba szállítás időtartama nem fokozza a veszélyt" - a gyanútlan olvasó véletlenül átsiklik, egy inkorrekt összehasonlítással találja magát szembe. Ebben egy "jó" otthon szülési gyakorlat áll szemben egy "rossz" kórházi gyakorlattal. Pedig a "jó" kórházi és a "jó" otthon szülési gyakorlat összehasonlítása lenne a helyes eljárás. Ha csak a cikkben említett szövődményeket veszem figyelembe, a pontos szülésszám ismerete nélkül is felmerül bennem a gyanú, hogy az interjúalany állításával ellentétben az otthon szülés egyáltalán nem büszkélkedhet nemzetközi összehasonlításban jó mutatókkal.
Az otthon szülés és a kórházi szülés összehasonlítása során találunk a szakirodalomban olyan tanulmányt, amely az otthon szülést még az alacsony rizikójú szülések esetén is magasabb kockázatúnak tartja, mint a kórházit, és találunk olyat is, amely szerint nincs különbség a két módszer kimenetele között. A tanulmányok szerint tény az is, hogy az amúgy alacsony kockázatúnak nyilvánított szülőnők közül minden nyolcadikat a szülés során vagy azt követően kórházba kell szállítani. Az Egyesült Államok szülészeti szakmai kollégiuma éppen emiatt nem ajánlja az otthon szülést. Így fogalmaznak állásfoglalásukban: "Az otthon szülés hívei által festett rózsás képpel szemben egy teljesen normálisnak tűnő szülés pillanatok alatt az anya és a magzat számára is életveszélyt jelenthet." Egyáltalán nem gondolom, hogy az amerikaiak mindent jól csinálnak, de az orvoslást például igen, sőt nekik még dr. House-uk is van.
*
Mégis, mi késztet valakit arra, hogy ne egy felszerelt kórházban szüljön, ahol, ha komplikáció keletkezik, az orvosok azonnal életmentő műtétet tudnak végrehajtani, és az újszülöttet egy professzionális, szívóval, oxigénnel, újraélesztési eszközökkel felszerelt egységben látják el?
Tapasztalatom szerint a pártolók egyik csoportja elvakultan hisz az otthon szülésben. Mint a Geréb-interjúban említett példa is mutatja, még saját kedvezőtlen tapasztalatuk sem képes eltántorítani őket. A hívőkből lesznek a hittérítők. Sokszor találkozom emberekkel, akik, amint kiderül, hogy nőgyógyász vagyok, azonnal felteszik az otthon szüléses lemezt. Ilyenkor kicsit réveteg tekintettel azt bizonygatják, hogy egy konzervatív barom vagyok, mert nem támogatom feltétel nélküli hittel az otthon szülést. Legutóbb egy informatikussal vitatkoztunk. Szolid érveim, melyekkel próbáltam árnyalni a képet - a szövődményes esetek kórházba kerülése az elmúlt időszakban gyakran késlekedett, és az esetek egy részében katasztrófához vezetett; s vajon forszírozandó-e egy olyan eljárás, amely minden nyolcadik esetben kudarcot vall? -, nem hatották meg különösebben. Ha megindult a szülés, az eljutás a kórházig önmagában is stresszhelyzet a szülőnő számára. Képzeljük el, milyen lelki többletterhet jelent, ha a tervezett otthon szülés szövődménye miatt kell a szülőszobára rohanni! Az otthon szülés kudarcba fulladásától való félelem miatt az óvatlan bába sokszor túl későn dönt. Állításom, hogy tudniillik a szülés során nem a helyszín a prioritás, hanem az egészséges anya és újszülött, végképp felháborította beszélgetőpartneremet. Így abban maradtunk, hogy én sem mondom meg, hogyan kanyarogjanak a megabyte-ok, és ő sem szól bele, hogy mit tanácsolok a pácienseimnek.
Az otthon szülést választók másik csoportja a kórházi atrocitásokat kívánja elkerülni. Nekik sajnos már van némi igazságuk. Kétségtelen, hogy Magyarországon az uralkodó szülészeti gyakorlat masszív poroszos beütéssel bír. Ez és az áldatlan félmaszek, hálapénzes struktúra betyáros helyzeteket tud teremteni. Természetesen az agresszív szülész és szülészet meghaladásának nem az a helyes módja, ha az ettől idegenkedő pácienseket kiűzzük a kórházakból. Az intézetek egy része ezt felismerte. Magyarországon bőven lehet "bababarát" szülészetet és szülészt találni. A felesleges fájáserősítés, burokrepesztés ma már a kórházban is elkerülhető - csak ezért nem érdemes otthon maradni. Ugyanakkor a gyengülő fájástevékenységnél a fájáserősítés ideális idejének elmulasztása nemcsak a szülés lelassulásához, hanem - elhanyagolt esetben - elakadásához is vezethet. A magyarországi otthon szülések szövődményeivel való személyes találkozásaim során (az egyik intézmény, ahol dolgozom, a szövődményeket fogadó kórházak egyike) a szülőnők indokolatlanul késleltetett kórházba szállítása mellett éppen a nem vagy későn alkalmazott fájáserősítés okozta a problémák legnagyobb részét.
*
A szülész legfontosabb erénye a türelem - tartja a bölcsesség, amit minden szülésztanoncnak meg kell hallania, amikor első alkalommal teszi be a lábát a szülőszobára. A mondással egyetértek - csak annyit tennék hozzá: kivéve, amikor őrülten kell sietni. Türelmesnek lenni a kórházi szülőszobán is lehet. És ha sietni kell, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen messze van a műtő.
Azon országokban, ahol az ellátásban az otthon szülés nagy szerepet kap, pontosan szabályozzák ennek feltételeit. A kórházon kívüli szülésre csak a makkegészséges, gondosan szelektált páciensek alkalmasak. A korábban császármetszésen átesettek vagy bármilyen okból magas kockázatúnak minősített terhesek nem szülnek otthon. Fontos kritérium az is, hogy a fogadó kórház ne legyen távolabb 15 percnél. Hisz az idő tényleg kritikus tényező. Tavaly a magzati medicinával foglalkozó világkongresszuson az otthon szülésről is elhangzott egy előadás. Az Angliában élő kolléga saját hatszáz esetét ismertette. "vatosan járt el, nagyon ügyelt a betegkiválasztásra, és a legkisebb alarmírozó jel esetén kórházba szállította a szülőnőt. Minden negyedik szülés kórházban végződött. Az óvatosság ellenére a hatszáz nő közül egy meghalt - a szülés utáni kórházba szállítás közben egyszerűen elvérzett. Az előadó úgy vélte, az anya életben marad, ha a szülés kórházban zajlik.
Valóban: mindenki úgy kockáztatja a saját életét, ahogy akarja. Van, aki otthon szül, van, aki paplanernyőzik. Esetünkben apró bökkenő, hogy itt már egy másik ember, a megszületendő gyerek életére is tekintettel kell lennünk. Egy oxigénhiányos helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy a magzat 15, 20 vagy 30, esetleg 45 perc alatt születik meg. Az első esetben akár sértetlenül megússza, az idő múlásával azonban az oxigénhiány súlyos károsodásokat, esetleg halált okoz. Budapest kórházakkal jól ellátott város. Ezzel együtt nem tartom életszerűnek, hogy sok olyan lakás lenne, ahonnan baj esetén a kórházi transzfer tizenöt percen belül megoldható; és vidéken nagyobb távolságot kell megtennie a mentőnek. De ha vannak is ilyen lakások, és csak ezekben zajlana otthon szülés - még akkor is később kerül egy magzati veszélyeztetettség esetén a szülőnő műtőbe, mint a szomszédos szülőszobáról.
Az otthon szülő anya sajnos így ráméri születendő gyermekére élete első esélyegyenlőtlenségét.
A szerző szülész-nőgyógyász.
