Helyben élő, több évtizede gazdálkodó pályázó előtt nyerte el a földhaszonbérleti jogot Simonka György Angliában élő, mezőgazdasággal nem foglalkozó híve.
Az elemzés múlt heti első részében (Magyar Narancs, 2017. november 9.) azt vizsgáltuk, hogy egy esetleges kormányváltás után mi vár az orbánizmust felszámolni igyekvő új hatalomra, ha a parlamentben csak egyszerű többsége van. Az elorbánosított intézmények miatt a mai ellenzéki pártokból alakuló új kormány hirdetett programjából jószerivel semmit nem tudna megvalósítani, és működését rövid időn belül „törvényesen” is ellehetetleníthetnék a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) utóvédharcosai.
No sport! – válaszolta 90 évesen Sir Winston Churchill arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka. Viccnek szánta, hiszen az ő fiatalsága idején a sport amatőr dolog volt, vagyis kedvtelés, élvezet.
Még a svájci–magyar vb-selejtező előtt gondolkodtam valami vicceskedő poszton: vajon a hazai válogatottat adó ősi helvét családok sarjai közül hányan térdelnek le a himnusz hangjaira, tiltakozva az elnyomatásuk ellen? Aztán hagytam a csudába az egészet, ne én dobjam be a témát. Egy hét múlva megtette más.
Me too. Az úgy volt, hogy épp disszidálni akartam Párizsba, mert ott jó – mindössze arról feledkeztem meg, hogy utánanézzek, lehet-e kiskorúnak politikai menedéket kérnie és kapnia.
Az, ami Katalóniában történik most, rejtélynek tűnik. Nemzetközi szervezetek és az értékeléseik paraméterei szerint Spanyolország a legmagasabb rendű demokrácia. Katalónia az ország egyik leggazdagabb régiója.
A Momentum politikájáról és nemrég megjelent programjáról az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy valóban lehet-e a bal-jobb törésvonalat meghaladva, klasszikus politikai ideológia nélkül politizálni. A Narancs kritikája a programunkról (Teczár Szilárd: Éles részletek, Magyar Narancs, 2017. október 26.) is ezt, illetve az ,,érthető narratíva” hiányát tartja az Indítsuk be Magyarországot! legnagyobb gyengeségének.
„A művészet: önmegváltoztatás” – írja John Cage Üres értelem c. esszéjében. Az önmegváltoztatás kétségkívül művészet, sőt, a legnagyobbak közül való; Cage esetében ez az önalakítást és az alkotást egyaránt felölelte.
Ennek a történetnek egyetlen makulátlan szereplője van: Sárosdi Lilla. Az ő kiállásának ugyanis világos célja van, amelyet nemcsak a többi szereplő (Marton, az egyetem, a Vígszínház és az MMA), hanem a lankadatlan érdeklődést tanúsító közvélemény is szem elől látszik téveszteni. A médiában sokan újabb áldozatok és újabb bűnösök után nyomoznak, a Facebookon a posztok, kommentek mindkét irányban hevesen tartanak a végletes ítélkezés felé.
Szokatlan tendencia ütötte fel a fejét a fejlett világban: mind nagyobb körben válnak jellemzővé a negatív kamatok és hozamok, vagyis a megtakarító fizet azért, hogy kölcsönadhatja a pénzét. A bankbetétekre a legtöbb országban (nálunk is) a lakosságnak csak azért nem kell fizetnie, mert törvény írja elő, hogy számukra nem állapítható meg negatív kamat.