Haskó László

Oda az egészség

Kell-e az embernek a sport, és mire?

  • Haskó László
  • 2017. december 9.

Publicisztika

No sport! – válaszolta 90 évesen Sir Winston Churchill arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka. Viccnek szánta, hiszen az ő fiatalsága idején a sport amatőr dolog volt, vagy­is kedvtelés, élvezet.

Mellesleg testedzés is, a vérkeringés, a légzés, az izmok és az ízületek frissen tartása. Szerencsés esetben egészségmegőrzésként is működött. Persze úri dolog volt, de ártatlan, úgyhogy széles körben szimpatikus. Nem véletlen, hogy Cou­bertin báró a sportversenyekben vélte fölfedezni a békét és barátságot megteremtő erőt. Természetesen csalódnia kellett, a csodálatos férfiak már 1914-ben a háborút választották az olimpia helyett. A Nagy Háború után pedig a sportból „nemzeti gladiátorképzés” lett. Különösen a vesztes országokban, kiváltképpen pedig a Trianon utáni kis Magyarországon lett a sport minden ágazata revánspropagandává és felkészítéssé a nagy visszavágáshoz. A magyar igazság szolgálatában, a magyarok Istenének segítségével. Igen, nekünk külön Istenünk és saját igazságunk lett. (Ez maga a máig gyógyítatlan nemzeti skizofrénia.) Egy nemzetnél sem vagyunk alávalóbbak, viszont gyorsabbak, erősebbek és ravaszabbak – igen. A legkülönfélébb statisztikai trükkökkel bizonyítgatjuk, hogy miénk a legtöbb arany. Mert csak az arany számít, az ezüst is vereség. A sikertelen visszavágó (a II. világháború) után sem józanodtunk ki, jött a proletár leventemozgalom, az MHK (Munkára Harcra Kész) és az általános és permanens békeharc a szocialista világrend diadaláért. Nem meglepő, hogy a felsőbbrendű (sport)ember, aki hazájáért és a világbékéért küzd, újra főszerepet kapott. Ömlöttek az aranyak, ha nem is annyira, mint a szakállas NDK-s lányoknak meg a még jobban fölpumpált szovjet csodalényeknek.

A következő fordulat az 1960-as években jött. A római olimpia már tévéshow volt. Az­óta csak a pénz beszél (és a kutya sem ugat). A NOB akkori elnöke (Avery Brundage) egy szűk évtizedig még erőlködött, fönntartotta az amatörizmus látszatát, ami persze csak arra volt jó, hogy az NDK-s, a szovjet és naná, hogy a magyar, majdnem azt írtam, félamatőrök, de félig sem amatőrök, hanem természetesen állami vérprofik legyenek a versenyek sztárjai, egyúttal a szocialista rendszer felsőbbrendűségének élő bizonyítékai. Brundage után minden elnök diktátorokkal üzletelt, magától értetődik, hogy miféle módon. A legnagyobb kópé a spanyol Samaranch, kinek hosszú balkeze a későbbi híres magyar „álamelnök” volt. A televíziózás technikai fejlődése a globálisan legjobban és legdrágábban eladható termékké tette a sportversenyeket. Ez a technika képes a legunalmasabb sporteseményt világszenzációként tálalni. Példaként álljon itt a legutóbbi foci-Eb, ahol egyetlen színvonalas meccset sem láthattunk, mégis mindenki úgy tudja, hogy „minden idők…” stb. volt. Mi, magyarok, pláne! A Hősök terén új aranycsapatként ünnepeltük a végig káprázatosan gyengélkedő, ólomlábú fiúkat, akik búcsúzóul egy laza négyest kaptak a szintén harmatgyenge belgáktól. A honi média különösen nagy bűvésze a szemfényvesztésnek: ahol 11 rosszarcú, ütődött kerti törpét nemzeti kormányként lehet eladni, ott semmiség aranycsapatnak kikiáltani 11 jól fizetett favágót.

 

A világ

Persze, ha itthon nem kell is teljesítmény, azért a világ többi részén nagyon is kell. Az a színvonal, ami látványként eladható, nem megy dopping nélkül. Amikor az egyetlen angol első ligás magyar fiút megkérdezte a sportújság riportere, hogy kemények-e az edzések odaát, azt felelte, hogy egyáltalán nem, erőnléti edzés nincs is. (Azt már nem tőle tudjuk, hogy a kondit másképpen, tablettákkal fejlesztik.) Óriási pénzekből fejlődik a doppingipar, és majdnem ugyanannyi megy az üldözésre, persze ügyelve arra, hogy a perzekúció egy olimpiásszal (négy évvel) a gyártás után bandukoljon. Szemfényvesztés és hazugság minden szinten. A légszomjcsökkentő szerek okozta halálozás (a futballpályákon) mindennapos, a tünetek egyértelműek, a szakemberek mégis (nem létező) fejlődési rendellenességek után kutatnak a boncasztalon. Defibrillátort és méregdrága diagnosztikai eszközöket vetetnek a klubokkal, mintha nem tudnák, mi a helyzet. Érthető. Ha kiderülne, hogy a király meztelen, vége volna az üzletnek. A látszat fenntartása létérdek. Mindenki szem a láncban.

Az eddigiek „csak” arról szólnak, hogy az élsport versenyei kiábrándítóak a közerkölcs szemszögéből. Természetesen senki sem gondolja, hogy a versenyeket és a focimeccseket ezentúl bojkottálni kellene. Ehhez túl jó a cirkusz. Azonban az élvezet nagyon hasonló ahhoz, mint amit egy csodaszép szereplőkkel készült szexfilm okoz. Ez bizony nem az a sport, ez valami más… De még ez sem minden.

 

A béke

A katasztrófáról, a sportnak a társadalmi béke megingatásában játszott szerepéről kell ezután szólnunk. A légszomjcsökkentő szerek a doppingnak csak az egyik válfaját adják. A másik típus a felkészülés során tartósan alkalmazott testépítő (lényegében izomtömeg-növelő), hormon hatású szerek használata. Beszéljünk egyenesen: leginkább tesztoszteronderivátumokról (férfihormon hatású anyagokról) van szó. Ezek a szerek csak megrövidítik az életet, hirtelen halált nem okoznak.

A dopping legveszélyesebb vadhajtása ilyenformán a „civil dopping”, a magyarul „gyúrásnak” nevezett borzadály. A gyúró (személy) egy teljesen értelmetlen, élvezetet nem okozó, sőt kifejezetten kellemetlen mozgássort erőltet magára rendszeresen. A gyúrás színhelye a konditerem. Az ott fogyasztható levegő még az utcainál is fáradtabb. A táplálékkiegészítőnek nevezett tabletták és injekciók árusítása is a konditerem profiljába vág. Konditerem a börtönökben is van, táplálékkiegészítők is kaphatók, igaz, csak havonta egyszer, a kantinban. Az erőszakos bűncselekmények miatt elítéltek naponta mérik bicepszkörfogatukat és legalább hetente egyszer jelentenek beteget, hogy regisztrálhassák testsúlyuk (izomtömegük) gyarapodását. Az egészség szóra gondolni is szentségtörés.

S a legveszélyesebb „szövődmény” csak most jön: a férfihormon erősen fokozza az agresszivitást és a gátlástalanságot. Vagyis a jótékony köpenybe bújtatott tevékenység valójában fegyverkezés. A kigyúrt civilek áhítják az agressziót. Teljesen mindegy, hogy szintén kigyúrt szurkolótársaikkal verekednek, vagy felhasználják őket népszavazás megakadályozásához, esetleg országos gyújtogatásban teszik próbára magukat, mint 2006-ban, nekik mindegy: maga a harc a cél.

Summa summarum: az élsportban engedélyezni és szabályozni kellene a doppingot, a civilek számára pedig szigorúan tiltani.

Ui.: A NOB etikai bizottságának élére nemrégiben megválasztották a volt ENSZ-főtitkárt.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.