Tartalom

MaNcs 29. évf. 43. sz. (2017-10-26)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Itt egy húszas, tatabácsi!

Nagyjából fél év lehet hátra a következő választásokig, ezt abból is tudhatjuk, hogy Lázár János a múlt héten bejelentette, a kormány novemberben 60 milliárd forintot oszt szét a nyugdíjasoknak. (Ennek két tétele a novemberi nyugdíjkorrekció a prognosztizálható 2,4 százalékos idei infláció miatt, valamint a nyugdíj­prémium „a gazdaság sikeressége” okán; és ezeken felül jár még a karácsony előtti 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány is.)

A szerk.

A szerk.

Konec starých časů

A hétvégén alsóházi választásokat tartottak Csehországban, ahol a tisztelt választók némi leegyszerűsítéssel azt üzenték az elmúlt 27 év politikai berendezkedésének, hogy el lehet húzni végre, ez a jobb-bal, népiesek-szocik felállás nem jött be, nézzünk meg valami mást. Hogy mi ez a más, az a maga teljességében még nem rajzolódott ki, ami viszont látszik belőle, az nagyon hervasztó. Közel annyira, mint a levitézlett erők levitézléshez vezető ügyködése volt.

Publicisztika

Kovács Kristóf

Publicisztika

A közös sakál

A Marton-ügyről

Me too. Az úgy volt, hogy épp disszidálni akartam Párizsba, mert ott jó – mindössze arról feledkeztem meg, hogy utánanézzek, lehet-e kiskorúnak politikai menedéket kérnie és kapnia.

Bashkim Shehu

Publicisztika

A katalán útvesztőben

Az, ami Katalóniában történik most, rejtélynek tűnik. Nemzetközi szervezetek és az értékeléseik paraméterei szerint Spanyolország a legmagasabb rendű demokrácia. Katalónia az ország egyik leggazdagabb régiója.

Teczár Szilárd

Publicisztika

Éles részletek

Mit lehet kiolvasni a Momentum programjából?

A 2018-as választásra hirdetett már programot a DK, az Együtt és a Párbeszéd – Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt – is, de ezek közel sem keltettek akkora médiavisszhangot, mint a Momentum október 15-én bemutatott elképzelései. Az ügyes csomagoláson túl ennek nyilvánvaló oka az, hogy a Momentum a legfiatalabb pártként, és centrista, önmagát ideológiával meghatározni nem kívánó tömörülésként mindeddig homályban hagyta a választók előtt politikai arcélét.

Gazdaság

A Windows Phone bukása

Gazdaság

Béke ikonjaira

Lassan véget ér a Microsoft nagy okostelefonos kísérlete. Senki nem hullajt könnyeket a Lumiákért.

Külpol

Kazahsztán is áttér a latin ábécére

Külpol

Itt az írás

Pár hete Nurszultan Nazarbajev kazah elnök az asztalra csapott: 2025-ig országa áttér a cirill betűs ábécéről a latin betűs használatára. A kazah kulturális és egyéb függetlenedés eme fontos gesztusától sem Moszkva, sem a majd’ négymilliós kazahsztáni orosz kisebbség nincs elragadtatva, bár az elnök váltig állítja: mindenki csak nyerni fog ezzel.

Belpol

Belpol

Boldogulni – A ferencvárosi látszatellenzék

Furcsa együttműködés körvonalazódik a ferencvárosi Fidesz és két szocialista, illetve egy volt DK-s képviselő között. Nyílt összeborulás nincs, de egyes baloldali politikusok csendben maradnak akkor is, amikor a kormánypárti többség nyíltan bosszút áll azokon, akik ellenzékből támadják a kerület zűrös ügyeit.

Interjú

Belpol

„Nem illik elfutni”

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

Fekete György utódja szerint az MMA elnökének pozíció­ja független a politikától, a bírálók csak Fekete politikai hovatartozása miatt támadják a magyar kultúra legjelentősebb szellemi műhelyét. A tagság politikai-ideológiai sokszínűsége pedig a legkevésbé sem zavarja.

Zene

Koncert

Zene

Leszakad a diszkógömb

Austra, Ela Minus

Több mint három év után tért vissza a Dürerbe az idén remek új lemezzel (Future Politics) jelentkező kanadai zenekar, így pusztán az akkori jó emlékek is sokakat visszahoztak.

Koncert

Zene

Árulkodó ráadások

Thomas Quasthoff, Jacob Collier

Quasthoff, a német bariton egyszer visszavonult, de aztán a koncertezést és hobbiszintű jazzprojektjét is folytatta sokak örömére. Utóbbinál is az interpretálás dominál, kottából énekli a slágereket, egy zongoratrió gondoskodik minden egyébről.

Lemez

Zene

Nemzeti együttműködés

The National: Sleep Well Beast

A 2000-es évek eleji New York-i színtéren a The National amolyan „futottak még” zenekarnak számított, másfél évtized után viszont abból az időszakból már egyértelműen ők az egyetlenek, akik alkotó-előadóként relevánsak tudtak maradni.

Film

Film

Film

Forszírozott katarzis

Mészáros Márta: Aurora borealis – Északi fény

Nem, nem a történettel van baj. Erőszakból születtek gyermekek a második világháború s az azt követő, távolról sem csak Magyarországot érintő szovjet megszállás(ok) során, valószínűleg a legszélsőségesebb becslések sem merik feltételezni, mennyien.

Könyv

Könyv

Könyv

Törékeny, termelékeny, paranoid

Marcel Proust: Swannék oldala

„Olyan vállalkozásba fogok, amelynek nem volt soha elődje, s utánzója se lesz. Egy embert mutatok be a maga természetes valóságában; s ez az ember én magam leszek. Csupáncsak én. Érzem szívem és ismerem az embereket. Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezők közül akárki.” Ezzel a kikezdhetetlen érveléssel indítja Rousseau a Vallomásokat. Rousseau memoárja fabatkát sem érne, ha kiderülne, hogy Jean-Jacques csupáncsak szimulákrum.

Könyv

„Proustnak talán nem tesz rosszat egy nő fordító” – Jancsó Júlia fordító

Neki köszönhetjük, hogy az első betűtől az utolsóig immár magyarul is olvasható Az eltűnt idő nyomában. Az első három kötetet még Gyergyai Albert ültette át, a fennmaradó négyet Jancsó Júlia. A tanárként dolgozó műfordító nemrég újrafordította az első könyvet is, amely a Swannék oldala címet kapta, és ha a maradék két kötettel elkészül, egységes fordításban olvashatjuk Proust monumentális remekművét.

Könyv

Könyv

Tévképzetbácsik

Arnon Grunberg: Mibácsikánk

Arnon Grunberg alapvető törekvése – eddigi életműve erre enged következtetni – hogy mindfucking regényt írjon, vagyis olyat, amitől az olvasó eldobja az agyát.

Interaktív

Interjú

Interaktív

„Kudlik Júlia elfűrészeli Knézy Jenőt”

Thuróczy Szabolcs színész

Október 27-én indul a Spektrumon a Tabukról tabuk nélkül című sorozat, amely a krematóriumtól a swingerklubig, a fegyintézettől egy domina munkahelyéig a tabutémák széles választékát járja körül. A népszerű színész ezúttal új szerepben, műsorvezetőként és beszélgetőtársként mutatkozik be.

Tévé

Interaktív

Édes mentorok

X-Faktor

„Sajnos, nem nagyon lehet elmenni amellett, hogy nem nagyon tudsz énekelni” – ha ez a pongyola, de mégis egyértelmű kijelentés valamely énekes-tehetségkutató sokadik adásában, a legjobbnak ítélt 10 versenyző egyikéről hangzik el, méghozzá egy zsűritag (azazhogy mentor) szájából, azt nem túlzás általánosságban is jellemzőnek vélni.

Színház

Tánc

Színház

A butoh és a lányka

HIR-O

A Frenák Pál Társulat előadását a CAFe Budapest programján mutatták be a Müpában egy teljesen megújult társulattal, jórészt a Táncművészeti Egyetem modern szakos végzőseivel. Tánc az erőszakról, a zsinórpadlásról lelógatott, több méter hosszú bambuszrudak között, vészjósló világításban, kibírhatatlan hangorkán közepette.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„A becsületesen megcsinált betű”

Nádai Ferenc tipográfus

75 éves a hazai tipográfusok doyenje, nemzedékeket tanított, magazinokat, könyveket készített, de egészen máig nem mutatkozott be saját kiállításon. Most megtört a jég, és válogatott munkáiból a Kolta Galéria megrendezte a Szó/kép című tárlatát.

Képzőművészet

„Ezek a fehér ruhás, arctalan figurák” – Vojnich Erzsébet festőművész

Új festői korszaka nagy meglepetés: több évtizednyi jellegzetes karakterű enteriőrképeit követően váratlanul figurális művekkel rukkolt elő. Nem tudja még, ez lesz-e a Vojnich-képek új iránya, de nem táncol vissza, majd kialakul. A Széchenyi Akadémia legújabb tagjával ellenakadémiáról, izgató, fehér ruhás alakokról és zsigeri választásokról beszélgettünk.

Gasztro
Tudomány

A fogamzásgátlás és terhességmegszakítás múzeuma

Tudomány

Asszony, szabad vagy!

Hogyan jutott el az emberiség a krokodiltrágyától a fogamzásgátló tablettáig, a derékelkötéssel kikényszerített vetéléstől a törvényes abortuszig? Egy bécsi múzeumban minden kiderül.

Interjú

Tudomány

„A mi galaxislistánkat használta”

Frei Zsolt és Raffai Péter asztrofizikusok a gravitációs hullámokról

Ismét gravitációs hullámot észleltek a LIGO-projekt keretében: a felfedezés jelentőségéről beszélgettünk a tudományos programban részt vevő magyar kutatókkal.

Lélek

Szexuális bántalmazások: jog és pszichológia

Lélek

Ki véd meg?

A neves hollywoodi filmproducer ellen eddig több mint ötven nő vallott, az ismert magyar színházi rendező ellen hét. A szexuális bántalmazásokat még mindig sokan tabuként kezelik, de a hatóságok hozzáállása és az általánosnak mondható áldozathibáztatás sem segít a latencia csökkentésében.

Interjú

Lélek

„Amikor valaki kiáll”

Hardy Júlia pszichiáter, családterapeuta a szexuális zaklatásról

Sárosdi Lilla színésznő elmondta szexuális zaklatásának történetét, és néhány napra rá kimondta a zaklató nevét is. Azóta újabb áldozatok jelentkeztek. Több színház pedig arról nyilatkozott, hogyan viszonyulnának egy ilyen helyzethez, s hogy náluk nem történt hasonló.