Publicisztika

Ahogy annak idején Ugocsa sem coronatott, vagy hogyan is illenék ezt mondani, és tényleg, szívmelengető, ahogy ezek a történelmi hagyományok a legváratlanabb helyekről előbuzognak mintegy. A közvélemény bizonyos rétegei hajlamosak sanda feltételezésekkel illetni a köztisztviselői kart, mondván, hogy annak sarkalatos tagjai - erkölcsileg legalábbis - a fáról való lejövetel utáni második generációt legfeljebb, ha képezik; holott ez effektíve hülyeség. Vagy legalábbis nem csak így van. Vannak ellenpéldák: most a zuglói önkormányzat döntött úgy, hogy hallani sem akar Nemzetiről a felségterületén. Ha meglátják az alapkőátvivő bizottságot vagy bárkit, aki csak egy kicsit is emlékeztet a Nemzeti Színház alapkövére, szabadjára engedik az indulataikat, valamint az ebeket, meg akinek amije van, aranyhörcsögtől ziherhejctűig, rohamra indul a zuglói háztartások hadinépe, patakvér.

Egyáltalán, a metróról szól ez a történet? Egy túrót szól arról.

Ám nem elég e kétségtelen hendikep, még gyanakvók, sőt rosszindulatúak is vagyunk, dettó az össznemzeti bagázs. Mert ha jönnek frissen sült újbóli hídverők, hát egyként hörög a bal part s a jobb, jobbára kontra, alig is pro. Pedig önzetlen, kipróbált férfiak, csupa régi modoros

Avagy rövid elmélkedés arról, hogyan jutottunk idáig, s mi lesz ezután, különös tekintettel arra, hogy 1998. október végét írjuk

Egyszer talán majd a kormány megérti, hogy a mellé-nem-beszélés sokkal egyszerűbb, olcsóbb, könnyebb, és a polgárok is jobban becsülik. A kormány valamely képviselője kiállhatott volna a közvélemény elé, és megmondhatta volna az igazat: "Nézzék, annak már a gondolatától is bélcsavarodást kapunk, hogy a Nemzeti Színház alapjait nem mi, kereszt. konzerv. nemz. elkötelez. polg. kormány rakjuk le, hanem a minket megelőző, liberálszoci, bankárszemléletű kormányzat; magyarnak ne Magyar építsen Nemzetit, hanem majd mi." És akkor ezt lehetne érteni, értékelni. Mert ezt a mostani álláspontot védeni nehéz. Hogy azért ne épüljön meg az Erzsébet téri kolosszus, mert olyanokat terveztek bele, hogy szauna. Ne röhögjünk, ez komoly. Ízlelgessük a szót: szauna; ejtsük ki gyűlölettel: szauna! Pfuj! Azért ne épüljön Nemzeti az Erzsébet téren (német turistáknak: Sissy-platz), mert mi nem kulturális központot

A múlt héten Orbán (Péter, országos rendőrfőkapitány) kecsesen Gergényi (Péter, dandártábornok, Bács-Kiskun megyei kapitány) torkára helyezte testsúlyát, és - Gönczöl (Katalin, ombusman) ajánlására - visszavonatta vele idegenrendészeti intézkedéseit. Gergényi - a hazai rendőrség aranylapjaira nevét beírandó - az Aranykéz utcai robbantás utáni, elsősorban Boros Péter frissen kitüntetett miniszterelnöki főtanácsadó xenofób locsogásától inspirálva, gyakorlatilag saját hatáskörben bírálta felül az idegenrendészeti törvényt és végrehajtási határozatát: intézkedett, hogy külföldiek egy hónapra kapjanak tartózkodási engedélyt; ennél hosszabb időszakra szóló tartózkodási engedélyeket a kapitány állított volna ki, miután meggyőződött, hogy becsületes külföldivel van dolga. ("Jó napot, én vagyok a megyei kapitány, vannak itten becstelen külföldik?"; "Egy szál se, mi becsületesek vagyunk mind."; "Akkor jó.")

MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.

Kilenc napig szívták egymás fogát Wye-ban, végül született valami eredmény, persze a szó közel-keleti értelmében. Clinton elnöknek - véletlenül épp a felelősségrevonási procedúra bevezető szakaszában - lett egy jó pontja, Netanjahut nem eszik meg azonnal az ellenfelei, sőt még a szövetségesei is békében hagyják még egy darabig; csak Arafat látta jobbnak sebtiben felkeresni a palesztin ügy miatt mindig könnyeket hullatni kész Nyugat-Európát, mielőtt hazautazna.

MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.

MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.

A mi parlamentünk 1991-93-ban - átfaragva

Nemeskürty Istvánhoz a kormány hozzávágott, vagy legalábbis hozzá fog vágni húsz, kötőjel huszonötmilliárd forintot, hogy pontosan mire, arról a Tanár úr néven is emlegetett egyénnek - a Magyar Nemzet hétvégi számában megjelent interjúja szerint - egyelőre édeskevés fogalma van. Az összeget a kormány a magyar államiság és kereszténység ezeréves évfordulójának megünneplésére szánja; a részletek egyelőre kidolgozatlanok, de nincs gáz, elvégre a határidő a távoli november. A della - az ilyen dellák természetéből fakadóan - feltehetőleg arra lesz fordítva, hogy a kormánykoalícióval rokonszenvező, egykor MDF-es lumpenértelmiség rokonszenve hosszú távon is biztosítva legyen. Szó se róla, e nemes célokra a húszmilliárd forint szép summa: még a két évvel ezelőtti honfoglalási felhajtás is mindössze 1,8 milliárdjába fájt a költségvetésnek; arról nem is beszélve, hogy a Nemzeti Kulturális Alap, az a kormányzati intézmény, amely az írók, filmrendezők, mindenféle művészek és kulturnyikok, valamint a kőfaragók és balett-táncosok alkotómunkáját támogatja, tavaly mindössze 2,9 milliárdnyi támogatás fölött diszponált; és ez a taxaméter idén is csak 3,5 milliárd körül áll majd meg.

Először is. Forró és elvtársias üdvözletünket küldjük, igaz, némiképp megkésve a Matica Slovenská múlt hétvégi közgyűlése alkalmából. Fogadják harcos jókívánságainkat legfőképpen azért, mert tiszteletbeli tagjaik közé fogadták Dusan Slobodníkot (a parlament külügyi bizottságának volt elnökét) és Vladimír Meciart (a volt Vladimír Meciart).

Az elmúlt évek rendvédelmi jogalkotása egyre inkább erősíteni látszott azt a következtetést, hogy elértük az alkotmányos és szakmai mélypontot, innen már csak felfelé vezethet az út. A "maffiatörvénynek" nevezett, a továbbiakban tárgyalt szörnyszüleménnyel mégis sikerülhet jelentős lökést adni a jogalkotási színvonal további süllyedéséhez. Hogyan is lehetne ez másképp egy sebtében összetákolt, a tartalmi kérdéseket mégis határozottan eldöntő útmutatás alapján? Az 1097/1998. (VII. 24.) kormányhatározatban foglaltakhoz képest enyhén szólva is igen szűk mozgástere maradt az előkészítőknek. Akik mellesleg - és ezt irónia nélkül mondom - minden tiszteletet megérdemelnek. Mindenekelőtt azért, mert megpróbálták a politikusok által felelőtlenül odavetett kifejezéseket (például "eljárási egyszerűsítések", "soron kívüliség") a jogrendszer követelményeihez igazítani, másrészt a megrendelő szándékaitól eltérve, még az alapvető jogokat védő garanciákat is beépíteni. Nem rajtuk múlt, hogy e célokat csak igen szerény mértékben sikerült megközelíteniük. Sőt könnyen lehet: a parlamenti "héják" éppen a nemzetközi kötelezettségeinkből, de emberi mivoltunkból is fakadó viszonylagos előrelépéseket fogják először kipöckölni az anyagból (tippeket juszt sem adok).