Szikinger István: A maffiatörvény szelleme

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az elmúlt évek rendvédelmi jogalkotása egyre inkább erősíteni látszott azt a következtetést, hogy elértük az alkotmányos és szakmai mélypontot, innen már csak felfelé vezethet az út. A "maffiatörvénynek" nevezett, a továbbiakban tárgyalt szörnyszüleménnyel mégis sikerülhet jelentős lökést adni a jogalkotási színvonal további süllyedéséhez. Hogyan is lehetne ez másképp egy sebtében összetákolt, a tartalmi kérdéseket mégis határozottan eldöntő útmutatás alapján? Az 1097/1998. (VII. 24.) kormányhatározatban foglaltakhoz képest enyhén szólva is igen szűk mozgástere maradt az előkészítőknek. Akik mellesleg - és ezt irónia nélkül mondom - minden tiszteletet megérdemelnek. Mindenekelőtt azért, mert megpróbálták a politikusok által felelőtlenül odavetett kifejezéseket (például "eljárási egyszerűsítések", "soron kívüliség") a jogrendszer követelményeihez igazítani, másrészt a megrendelő szándékaitól eltérve, még az alapvető jogokat védő garanciákat is beépíteni. Nem rajtuk múlt, hogy e célokat csak igen szerény mértékben sikerült megközelíteniük. Sőt könnyen lehet: a parlamenti "héják" éppen a nemzetközi kötelezettségeinkből, de emberi mivoltunkból is fakadó viszonylagos előrelépéseket fogják először kipöckölni az anyagból (tippeket juszt sem adok).

Az elmúlt évek rendvédelmi jogalkotása egyre inkább erősíteni látszott azt a következtetést, hogy elértük az alkotmányos és szakmai mélypontot, innen már csak felfelé vezethet az út. A "maffiatörvénynek" nevezett, a továbbiakban tárgyalt szörnyszüleménnyel mégis sikerülhet jelentős lökést adni a jogalkotási színvonal további süllyedéséhez. Hogyan is lehetne ez másképp egy sebtében összetákolt, a tartalmi kérdéseket mégis határozottan eldöntő útmutatás alapján? Az 1097/1998. (VII. 24.) kormányhatározatban foglaltakhoz képest enyhén szólva is igen szűk mozgástere maradt az előkészítőknek. Akik mellesleg - és ezt irónia nélkül mondom - minden tiszteletet megérdemelnek. Mindenekelőtt azért, mert megpróbálták a politikusok által felelőtlenül odavetett kifejezéseket (például "eljárási egyszerűsítések", "soron kívüliség") a jogrendszer követelményeihez igazítani, másrészt a megrendelő szándékaitól eltérve, még az alapvető jogokat védő garanciákat is beépíteni. Nem rajtuk múlt, hogy e célokat csak igen szerény mértékben sikerült megközelíteniük. Sőt könnyen lehet: a parlamenti "héják" éppen a nemzetközi kötelezettségeinkből, de emberi mivoltunkból is fakadó viszonylagos előrelépéseket fogják először kipöckölni az anyagból (tippeket juszt sem adok).

Már a javaslat első rendelkezései aggályosak. Az anyag végigolvasásából egyértelműen kiderül ugyanis, hogy igencsak vegyes csomagról van szó, amely nem fűzhető fel egységes elvekre. Valójában a prostitúciós rendelkezéseken kívül minden más változtatás egyéb törvényeket módosít formálisan is (például adatkezelési előírások) vagy tartalmilag (az üzletekre vonatkozó szakaszok). A szerzők mégiscsak megpróbálkoznak valamiféle szilárd keretek kialakításával, így a törvény céljának a deklarálásával. Ennek a törekvésnek a jegyében került sor olyan fogalmak törvényi meghatározására is, mint például az "üzlet" vagy a "közterület". Ezzel azonban csak a bonyodalmak fokozódnak, hiszen más jogszabályok másként értelmezik ugyanezeket a kifejezéseket, a jogalkalmazónak pedig rendszerint nem egy törvényt, hanem többet is fel kell hívnia bizonyos helyzetek megoldásához. A rendőrnek esetleg másodpercei vannak a rendszertani értelmezésre.

A javaslat első érdemi szabályozási területe az üzletek működésével összefüggő egyes közrendvédelmi problémákat érinti. Eredetileg az úgynevezett "drogdiszkókról" volt szó, a tervezett rendelkezések hatálya azonban felöleli a kereskedelmi, vendéglátó, idegenforgalmi és "szálláshely-szolgáltató" értékesítő helyeket is. A passzusok lényege abban foglalható össze, hogy az üzlet működésével összefüggésben elkövetett egyes bűncselekmények vagy szabálysértések miatt a jegyző az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évre bezárhatja a boltot, jogsértés jogerős megállapítása esetén pedig mérlegelés nélkül visszavonja a működési engedélyt. Valójában azonban a rendőrség az egész eljárás ura, mivel a testület dönthet úgy, hogy egymillió forintig terjedő bírsággal sújtja az üzemeltetőt, javaslata az engedély visszavonására pedig köti a jegyzőt. Mindez durván sérti a vállalkozás jogának és a verseny szabadságának alkotmányos elveit. Nem vitás ugyanis, hogy a büntetőeljárás vagy szabálysértési eljárás megindítása félreértésen, esetleg rosszindulatú vádaskodáson alapulhat, a hatósági önkényt már nem is merem említeni. Az egy évig tartó bezárás pedig a vállalkozás végét, a kisvállalkozó egzisztenciájának összeomlását jelentheti. Akkor is, ha kiderül: mindenki ártatlan. De nem megnyugtató a helyzet a jogsértések megállapítása esetén sem, amikor az engedélyt visszavonják. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a konkurens "betelepít" egy kerítőt, prostituáltat vagy más elkövetőt, akit azután egy névtelen bejelentés nyomán a rendőrség könnyen leleplez. Az elért gazdasági előny magasan meghaladja a szabálysértésért maximálisan kiszabható ötvenezer forintot, de még rövidebb tartalmú szabadságvesztésre is vállalkoznak szegényebb ördögök néhány százezer forintért. A tét és a nyereség persze ennél is sokkal nagyobb lehet. Különösen aggályos ebben a körben rendőri elbírálású szabálysértéseket (például tiltott kéjelgés) további szankciók kiszabásának alapjává tenni. Magam hallottam a rendőrség egyik irányítójának felhívását hasonló esetre vonatkozóan, amikor célszerűnek tartotta egyes játékautomaták működtetésének korlátozását, amit szabálysértések miatti elmarasztalások alapozhattak meg: "Gyerekek, remélem, tudjátok, mit kell csinálni?"

Hasonlóan értékelhető a prostitúció bevallottan részleges szabályozásának tervezett megoldása. Teljes mértékben egyetértek azzal a megközelítéssel, amely szerint a tiltásnak nincs értelme, ezért az elviselhető keretek közé szorítás lehet csak értelmes cél. A védett övezetek (ahol tilos a tevékenység) és a türelmi zónák (ahol gyakorolható) kijelölése önmagában alkalmasnak látszik az említett törekvés szolgálatára, az önkormányzatok hatásköre a konkrét rendelkezések megalkotására pedig teljesen természetes. Mindazonáltal le kell szögezni, hogy az egésznek vajmi kevés köze van a szervezett bűnözéshez. A szabályozás alapjául szolgáló kormányhatározat a prostitúciót nem is említi, holott megalkotásakor már kész volt az a javaslat, ami a most tervezett törvényi rendezés alapjául szolgált.

A következő régi-új fegyver a szervezett bűnözés elleni küzdelemben a bűnmegelőzési ellenőrzés, ami jogilag már több mint négy éve létezik, csak éppen Csipkerózsika-álmát aludta a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 35. paragrafusában. Ennek pedig egész egyszerűen az volt az oka, hogy gyakorlatilag alkalmazhatatlannak bizonyult. Nem derült ki többek között, hogy milyen bíróságnak milyen eljárásban kellene jóváhagyni, a határozatot. De még az sem, hogy a bíráknak mit kellene mérlegelniük, hiszen a törvény egyáltalában nem utalt semmiféle szempontra. Az ellenőrzés valójában azt jelenti, hogy ha valaki legalább két év, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztésből szabadul, illetőleg visszaesőként került bármennyi időre rácsok mögé, akkor a büntetés letöltése után legfeljebb további egy évig rendőri kontroll alatt állhat, vagyis a rendőr a lakóhelyén bármikor felkeresheti. A mostani javaslat némileg korrigálja a korábbi szabályozás teljesen elmaszatolt jogi megoldásait, az alapkérdésre azonban nem válaszol. Arra tudniillik, hogy mi az értelme és célja az egésznek. A társadalomba való visszailleszkedés elősegítése aligha, hiszen maga a jogszabály csak annyit kíván meg, hogy az ellenőrzés azt ne akadályozza. Ennél humánusabb és a tapasztalatok szerint célszerűbb is a pártfogó felügyelet, amit a büntető törvénykönyv 82. paragrafusa határoz meg. E szerint a speciális eseteken túl akkor kerülhet sor az intézkedésre, ha a szabadságvesztését kitöltött elítélt bűnelkövetésének megelőzése és a társadalomba való beilleszkedése érdekében az illető irányítására és ellenőrzésére van szükség. Ebből pedig logikusan következik, hogy egy másik, egyébként teljesen más, a segítési szempontokat mellőző intézmény bevezetése és működtetése csak zűrzavart kelthet. Annál inkább, mivel a pártfogó felügyelet megvalósításában az ellenőrzés rendőri eszközöket igénylő elemei a testület hatáskörében vannak, sőt a rendőrség javaslatot tehet a felügyelet tartamának és az előírt magatartási szabályoknak a módosítására is. A pártfogó felügyelet ennél jóval szegényebb: az említett látogatási jogosítványokon kívül a rendőrségnek lényegében csak a titkos információgyűjtés lehetőségei maradnak. A bírói engedélyhez kötött beavatkozás feltételei nem változnak, azokra tehát csak akkor kerülhet sor, ha bárki mással szemben alkalmazhatóak volnának. Más a helyzet az engedély nélkül bevethető eszközök esetén (például informátorok alkalmazása), ezeknél elegendő a bűnmegelőzési ellenőrzés fennállása. Csakhogy ez fából vaskarika! A hivatkozott titkos eszközök bevetésének egyik lehetséges esete a - bármilyen - bűncselekmény elkövetésének megelőzésére történő fellépés. Márpedig bűnmegelőzési ellenőrzésre is csak akkor kerülhet sor a javaslat szerint, ha alaposan következtetni lehet arra, hogy az érintett személy ismét bűncselekményt fog elkövetni. Ha ez már nem áll fenn, akkor az ellenőrzést is meg kell szüntetni. Ha viszont igen, akkor a prevenciós rendszabály foganatosításától függetlenül, önmagában is megvan a titkos eszközök alkalmazásának feltétele. Az egész intézmény képmutatását mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a rendőrség az ellenőrzés szempontjairól és megállapításairól egyáltalában nem tájékoztathatja az érintettet. Vagyis éppen a legkézenfekvőbb megelőzési módszer nem használható: az illető lebeszélése a jogsértésről a biztos felderítés előrevetítésével. Az egésznek persze semmi köze a megelőzéshez! A rendőrség egyszerűen adatforrásnak kívánja használni a volt elítélteket. A szervezett bűnözés elleni harcban viszont ennek sem lehet sok hozadéka, hiszen az igazi profik az ellenőrzés tényének tudatában - mert arról azért határozatot kapnak - nyilvánvalóan nem fognak bűnöző kapcsolatok építésébe kezdeni, vagy az ilyeneket felújítani, legalábbis kellő konspiráció nélkül, beleértve az engedélyhez kötött eszközök (például telefonlehallgatás) elleni védekezést is. A kisebb kaliberű bűnözőket viszont hasonló megfontolásból a profi csoportok fogják kirekeszteni a lebukás kockázatának csökkentése végett. A bűnmegelőzési ellenőrzés tehát úgy rossz, ahogy van. Toldozgatás-foldozgatás helyett egyszerűen ki kellene dobni.

Számos ponton módosítaná a javaslat a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény, népszerűbb nevén az idegenrendészeti törvény előírásait. Természetesen ezekre a passzusokra is igaz, hogy az előkészítésben közreműködő jogászok a bunkó kiálló bütykeit és szálkáit le tudták csiszolni, karmesteri pálcává változtatni azonban már nem. Márpedig az egész arra az embertelen gondolatra épül, amely szerint a szervezett bűnözés külföldről érkezik, Boross Péter megfogalmazásában: "a bérgyilkos figurák nagy része nem hazai személy", éppen ezért idegentakarítást kellene végezni, amit ő miniszter korában meg is tett (Belügyi Szemle, 1/1998, 23. o.). Talán ez az egyik ritka ügy, amiben a volt miniszterelnök hivatali utódaival teljesen egyetért. Horn Gyula hasonló színvonalú megfogalmazásaiból és a mostani javaslat elfogadásából egyértelműen erre következtethetünk. E gondolat jegyében kellene például a saját országukban beszerzett erkölcsi bizonyítványt (büntetlen előéletet igazoló okiratot) produkálniuk a huzamos tartózkodási engedélyért folyamodóknak. Természetesen hiteles magyar fordítással. Itt sem szorul mélyebb megvilágításra, mennyire reménytelen ettől a szervezett bűnözés elleni fellépés erősödését várni. Köztudomású, hogy a keresztapák és nagyágyúk jellemzően vagy büntetlen előéletűek, vagy könnyedén szereznek kapcsolataik révén ilyen igazolást. Nekik nem fog gondot okozni a hiteles fordítás beszerzése sem. Külön említést érdemel az idegenrendészeti törvény 28. paragrafus (4) bekezdésének fenntartása, sőt kiegészítése a durva, alkotmánysértő tartalom megőrzése mellett. Arról van szó, hogy a rendőrség a törvényben meghatározott - akár technikai jellegű - idegenrendészeti szabályok ellenőrzése céljából bármikor beléphet magánlakásba, magánterületre. Márpedig egy alkotmányos alapjog, a magánlakás sérthetetlensége, soha nem korlátozható pusztán a hatóság munkájának megkönnyítése végett. Csak olyan megoldás fogadható el, amely tételesen felsorolja azokat a valóban méltánylást igénylő körülményeket, amelyek feljogosíthatják a rendőrt a privátszférába történő behatolásra.

A törvényjavaslat utolsó nagy blokkja az adatkezeléssel és adatvédelemmel foglalkozik. Mondanom sem kell, hogy a többi témával kapcsolatban mondottak itt is igazak, tehát az anyagot kidolgozó jogászok tiszteletet parancsoló erőfeszítései és néhány részkérdés - mindenekelőtt az adatvédelmi ombudsman ajánlásain alapuló - alkotmányosan elfogadható rendezése mellett az összkép lehangoló. A csillapíthatatlan rendőri adatéhség kielégítésére való törekvés és a presztízsszempontok előtérbe helyezése jellemzi ezt az egész szabályozási területet. Ez azt is jelenti, hogy a javasolt rendelkezések nem csupán az alapjogokat korlátozzák minden elfogadható indok nélkül, hanem szakmailag is rosszak. Vegyük például a rendőrségi törvény 68. paragrafusának tervezett módosítását. E szerint a rendőrség az adóhatóságtól, telefontársaságoktól, bankoktól és más titoktartásra kötelezett szervezetektől ügyészi jóváhagyással adatok szolgáltatását igényelheti. Nem kell viszont az ügyész jóváhagyása, de a rendőri kérést haladéktalanul teljesíteni kell, ha az ügy kábítószer-kereskedelemmel, terrorizmussal, illegális fegyverkereskedelemmel, pénzmosással vagy szervezett bűnözéssel van összefüggésben. Itt mindenekelőtt arra kellene választ találni, hogy az ügyészi jóváhagyás mellőzése ezekben a fontosnak tekintett esetekben mennyire javítja az említett jelenségekkel, alapvetően a szervezett bűnözéssel szembeni harc esélyeit. Ha feltételezzük, hogy az ügyészség összeszűri a levet a keresztapákkal, akkor természetesen jogos ez a szabályozási törekvés. Csakhogy reménytelen, hiszen a nyomozás során és a büntetőeljárás későbbi szakaszaiban az ügyészségnek bőven lesz módja az ügy végigvitelének blokkolására. Én persze nem gondolom, hogy ilyen bizalmatlanság lenne a javaslat mögött. Nyilván arról van szó, hogy az első rendű fontosságú ügyek semmiféle késedelmet ne szenvedjenek a jóváhagyási procedúra miatt. Nem más ez, mint a Boross Péter által igényelt "eljárási egyszerűsítések" egyik megjelenési formája. Igen ám, de utólagos tájékoztatási kötelezettséget, a rendőri felderítést egyáltalán nem akadályozó ügyészi tájékozódást sem ír elő az anyag, ami a gyorsítási érvet igencsak megkérdőjelezi. Tételezzük fel, hogy az oly drága idő mégiscsak lerövidíthető. Biztos, hogy ebben az esetben éppen a szervezett bűnözés ügyeire kellene a leggyorsabban reagálni a titokgazdáknak? Egyes esetekben minden bizonnyal. De a szabály akkor is áll, ha egyébként az ilyen felderítésekre jellemző aprómunka folyik, ahol eszük ágában sincs a bűnüldöző szerveknek kapkodni a büntetőeljárással, hiszen az első lebukásnál a megcélzott maffiavezérek azonnal elérhetetlenné tennék magukat. Ezzel szemben kell az ügyészi jóváhagyás, és törvényi kötelezettség sincs az azonnali válaszra például akkor, ha egy egyszerű sorozatgyilkosról van szó.

Összefoglalóan elmondható, hogy a javaslatban mind alkotmányosan, mind pedig szakmailag több a kérdőjel, mint a reménnyel kecsegtető elmozdulás. De ne legyünk pesszimisták. A kormányprogramban benne van, hogy körültekintő hatásvizsgálat nélkül nem alkotnak jogszabályt. Nincs tehát más teendőnk, meg kell várni azt a tanulmányt, ami részletesen tartalmazza a változtatások okait és várható eredményeit. Akkor majd valamennyien megnyugszunk a cáfolhatatlan és gazdagon alátámasztott érvelés hatására. Addig azonban nem.

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk