Rózsák Mária Valériának

publikálva
1998/46. (11. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ám nem elég e kétségtelen hendikep, még gyanakvók, sőt rosszindulatúak is vagyunk, dettó az össznemzeti bagázs. Mert ha jönnek frissen sült újbóli hídverők, hát egyként hörög a bal part s a jobb, jobbára kontra, alig is pro. Pedig önzetlen, kipróbált férfiak, csupa régi modoros

Ám nem elég e kétségtelen hendikep, még gyanakvók, sőt rosszindulatúak is vagyunk, dettó az össznemzeti bagázs. Mert ha jönnek frissen sült újbóli hídverők, hát egyként hörög a bal part s a jobb, jobbára kontra, alig is pro. Pedig önzetlen, kipróbált férfiak, csupa régi modoros

Az a baj, hogy torz a hídképünk, romokban a nemzeti hídkép, vagy nincs is, sem akarati, sem képzeti (hídképzeti) szinten. Elmosta az ár, alighanem. Nem ez, a nemzetár, hídképzavarban a hon, kötésig. most a fáradságot és az anyagit, de legfőként enmagukat nem kímélve, szigorúan az (irodalmi) értékek mentén nyitna fényes ösvényt, emelne merész hidat szekértáboraink közé. Átmennénk rajta, komázni végre, csengne, mint Széchenyi hídja, mint nagyapánk forintjai. Nem Pestet kötné össze és Budát, csak mondjuk a Kiskörút fölött feszülne, de hagynánk menten fustélyt, findzsát, rohannánk a fraternizálásba.

Meglesz, biz´ isten, meggyógyítnak, ha bujdosnánk is a jó orvosaink elől, kikúrálnak, nyápic, mihaszna szimulánsokat. Tolvaly Ferenc, a tévékettő tulajdonos vezérigazgatója, amúgy sokat látott, Nyugatot járt derék, és Vinkó József, úgynevezett tévékettő közeli vállalkozó, Jó reggelt, Magyarország: az orvos a házban van, 40 milliós tőkével újraindítják decembertől régi fejléccel és régi logóval (így hítták akkor is, szent igaz) a Nyugatot havonta. Friss sorszámozással, ám a gondolatfolytonosság jegyében, mint elbitangolt búvópatakot. Száraz Miklós György és Temesi Ferenc, egyébként írók mind, mint az tudható, fújják le a port, teli tüdővel a pókhálós redakció elhagyott kávéscsészéiről, akárha letéteményesei boldog (kultúr)békeidőknek. Gáncsolva bár erősen, törve ám aligse.

Védett történelmi név, piha s egyben bizonyság, lám, a hír is elég volt, máris árulunk ím a közös gyékényen Pomogátscsal, várta ezt már ő is nagyon. Mindenki szem a hídban. Magad is potom (ponton?) híd vagy, egy ponton. Mit ponton? Vesszőn, kérdő- s felkiáltójelen, át az egész központozáson.

Hát legyen nekünk új híd, magánszorgalmú Tower, hisz két szélünk megvagyon, akár Mária Valériának, nota bene: mert szabotálta, Vlado is bukott, hát coki, kétkedők!

Mi is valami hasonlóban utazunk, persze csak háztájiban, de a legkisebb újraindítás is édes, mézes, teringettéznénk is hangosat, erőst, ha szembeszomszéd távoli harmadunokái lennének holnaptól, egy új, egy szebb, egy édesebb Narancs.

Mindenesetre addig maradnánk, kik voltunk, lennénk, mert vagyunk. Hiszik, nem hiszik, örök hídkezdemény, mely hozzájuk át, meglehet, csak sokára ér, de tőlünk indul egészen biztosan, s nem jöttment parvenük rakták közénk s azok közé. Elénk, hogy: indíts, nosza, borulj össze a pénzedért, pláne le, a pénz előtt. A békét akkor sem adják garasért, sem pedig paszulyért, mondjanak bármit is bőszemű kufárok.

publikálva
1998/46. (11. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk