A művész legutóbb három éve, a Virág Judit Galériában mutatott be nagyobb válogatást festményeiből (Fennkölt idő). A korábbi egyéni kiállításokon és a mostanin is látható munkák Soós Nóra jellegzetes és karakteres kézjegyét hordozzák. Ez a képi nyelv két, egymással ellentétes stílusú elemből épül fel; az „alapkép” egybemosódó absztrakt foltjaiból, gesztusnyomokból, fújt részleteiből és az erre „rakodó”, egymásra/egymásba ékelődő, síkbeli kontúrrajzokból kirajzolódó figurális kompozícióból.
Mondhatni műveiben a stílus – a transzparens és játékos rétegzettség – ugyanaz, csak a tematikus fókuszpontok változnak. De ez sem teljesen igaz.
A képek szereplői (mint „témahordozók”) ugyanis olyan, az életműben újból és újból felbukkanó alakok, akik/amik az individuális mitológia „foglyai” és lenyomatai, egy szűk személyes tér meghatározó tagjai, legyenek azok a családtagok (elsősorban a művész és gyerekei) vagy játékfigurák, akik/amik műveken átívelő mozgása változatos helyzeteket emel a középpontba. Egyes figurális „alaptémák” fellazulnak, mások hangsúlyosabbá válnak, sőt, újabb elemek is belépnek – lüktetésüket és változásuk ütemét a művész belső, személyes érzései, mindennapi tapasztalatai „irányítják”.
Soós művei/kiállításai sokszor támaszkodnak művészeti vagy filozófiai inspirációs forrásra. A 2015-ös Transzparens emlékezet: Folyamatos jelen Erdély Miklós Álommásolatok című munkáján és György Péter emlékezetkultúráról szóló írásain alapult. 2022-ben a művész Kierkegaard bohócának szerepébe bújt, de mindegyik kiállításban felbukkantak aktuálpolitikai utalások is. Ebből a szempontból beszédes, hogy a KÉPEZŐ Galériában bemutatott mostani kiállítás címe Parti Nagy Lajos: A kérdőjel háta című (és az Élet és Irodalom című hetilapban 2018. december 19-én megjelent) versének címéből indul ki. A vers ma is aktuális. Egyik sora például – „kiállsz tömegével, egy térre, többre, mindre, / türelmesen nem engedelmeskedsz” – a lassan már összesen húsz éve regnáló kormánnyal szembeni, szinte időtlen ideje tartó, fel-fellobbanó tiltakozások „mottója” is lehetne. Soós itt is szerepeltet olyan művet, ahol a tüntetők üres táblákat emelnek a magasba; a szabad/szűz mezők 2025-ben talán arra utalnak, hogy hazánkban már szinte nincs olyan társadalmi csoport, akibe a NER „csodálatos” rendszere bele nem rúgott volna.
Mellesleg van egy konkrét utalás is Szentjóby Tamás 1992-es installációjára (A szabadság lelkének szobra), amely a művészt arra emlékezeti, amikor „a város minden szempontból egy szabad, pezsgő, jó hangulatú hely volt, ami mára sajnos elmúlt”.
A kiállítás másik forrása Szókratész védőbeszéde. Ebben fejti ki – mielőtt istenkáromlásban, valamint az ifjúság tévútra vezetésében halálra ítélték, s mielőtt önmagának kellett végrehajtani az ítéletet, s meginni a bürök mérgét – többek közt azt, hogy bár hamisan vádolták meg, de elfogadja az ítéletet, hiszen hisz a demokratikus jogállamiságban, a törvényességben, és hisz az igazságosság = erkölcsiség felfogásban: „Jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni azt!”
Ez utóbbi egyfajta morális iránytű Soós képi világában. Festményein a válságban lévő Föld, a leépülőben lévő ország egyes jelenségeire történő reflexiók is felbukkannak: a Covid-járvánnyal járó bezártság és a veszélyérzet hatása a gyerekekre (TRICKY), a 2023-as Izrael–Hamasz-háború áldozatai (A fájdalom közös), az utcán naponta látott elesettek és hajléktalanok. Ez utóbbi csoport tagjait rendkívül érzékenyen és líraian, ráadásul egy eddig nem (vagy alig) használt technikával, finom szénrajzokkal jeleníti meg, míg az alsó képmezőn cókmókjukkal üldögélnek vagy fekszenek a kövezeten, előttük két rendszerkompatibilis szerepelő, két szenvtelen arcú, táskás bankár, politikus vagy maffiaküldönc parolázik (Társadalmi olló).
Vagy éppen a túlélésért folyó harcukat (kukázás, motyó- és virágárusítás) olyan, Walt Disney által kreált és az amerikai kultúra (fogyasztói társadalom) ikonikus szereplői szemlélik, mint Mickey Mouse és Bambi (Az időn kívül).
Az egyéni kiállítások sora bizonyos témák folyamatos újragondolását is jelenti. Ahogy a 2022-es tárlat egyik, címében is megjelölt ideje egyfajta ellenpontja annak az „új világnak”, melyben az információk áradása, az élmények megélésre szánt, felgyorsult idő majdhogynem lehetetlenné teszi egy műalkotás minőségi befogadását. Az ott bemutatott sorozat (Látogatók) folytatása a Létezéseink foka című sorozat. Ebben Soós a műtárgyakat figyelő nézőkre fókuszált, akik „kitakarják” a művész és ily módon előttünk is a műveket – e műalkotások nem megfogatók, hisz amorf, lendületesen felvitt színfelületek „helyettesítik” őket. A megfigyelt „figyelők” nem nagyon figyelnek: egy-egy szelfi vagy fotó, s már mennek is tovább.
Más módon, de visszatérnek az egyensúlyozó artisták is, de helyükbe a művész lép, amint különféle gimnasztikus pózokba merevedik, míg előtte vidám hurkák (virslik?) szaladgálnak (FCK MY WEIGHT).
Soós műveit áthatja az irónia és az önirónia, a szeretet és a düh. De emellett minden kép egy kis csoda, tele apró részlettel, meghökkentő elemek lírai párosításával. Ha valaki kíváncsi, hol van a Trump-bábu, mit jelentenek a papírrepülők, milyen a horrorfejű Keljfeljancsi, akkor ott a helye. Nem mellékesen láthat egy nagyon jó kiállítást is.
Soós Nóra: A kérdőjel háta mögött című kiállítása május 30-ig látható a KÉPEZŐ Galériában (1024 Budapest, Keleti Károly utca 13/a) .
