Szemben az árral

  • 1998. október 22.

Publicisztika

Először is. Forró és elvtársias üdvözletünket küldjük, igaz, némiképp megkésve a Matica Slovenská múlt hétvégi közgyűlése alkalmából. Fogadják harcos jókívánságainkat legfőképpen azért, mert tiszteletbeli tagjaik közé fogadták Dusan Slobodníkot (a parlament külügyi bizottságának volt elnökét) és Vladimír Meciart (a volt Vladimír Meciart).

Először is. Forró és elvtársias üdvözletünket küldjük, igaz, némiképp megkésve a Matica Slovenská múlt hétvégi közgyűlése alkalmából. Fogadják harcos jókívánságainkat legfőképpen azért, mert tiszteletbeli tagjaik közé fogadták Dusan Slobodníkot (a parlament külügyi bizottságának volt elnökét) és Vladimír Meciart (a volt Vladimír Meciart).

Örömmel nyugtázzuk azt is, hogy tele szájjal hörögnek a Magyar Koalíció Pártjának kormányzati részvétele ellen. Ezért kapják a fizetésüket (meddig?), mondhatnánk, de itt többről van szó. Na nem sokkal, ugyanis a derék fasiszta hadastyánok a bukott Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) azon átlátszó törekvésének szószólói, amely az alakulgató szlovák demokratikus kormány - amúgy is különösebb erőfeszítés nélkül elképzelhető - megosztottságát lenne hivatott fokozni.

Való igaz, nem is a bukott kormánypárt és az ő nacionalista kreténjei okozzák a világ bajait. Hanem a komcsik, ők már csak ilyenek. Előbb olyan hírek szálldogálltak a Demokratikus Baloldal Pártjának (SDL´) háza tájáról, hogy talán mégiscsak a magyarok nélkül kéne kormányt alakítani, mert az ugyan gyönge lenne, de ők legalább erősebbek lennének benne. Utóbb meg olyanok, hogy üsse kő, jöjjenek mégis, bár úgy kellenek, mint a hanyatt esés, de ne is álmodjanak kulturális vagy oktatási tárcáról, jobb lesz, ha beérik a munkaügyivel (még inkább a munka- és tűzvédelmivel); esetleg küldjék ők a Mindig A Sarokban Álló És Bambán Hallgató Minisztert.

Ezek után fölmerül a kérdés. Be kell-e menni a kormányba, ezek közé?

Naná, ezerrel.

Két okból legfőként. Egyfelől azért, hogy Szlovákia végre elfogadható képet bírjon mutatni Európa felé, amit mindenki (szlovák, magyar, európai) annyira rég és olyan nagyon szeretne, és úgyszólván a jólét felé vivő útra terelődne így ez a helyes kis ország. Mármost ilyenformán a bemenetel elkerülhetetlen, de ára van. Magas. Tessék megkérni és - de könnyű mondani -nem engedni belőle.

Másfelől be kell menni. Mert kormányzati pozícióból sokkal több esély kínálkozik a szavazói felhatalmazások megvalósítására. Be kell menni közéjük. Ennek pedig ára van. Ez sem alacsony. De meg kell fizetni, ennyivel tartoznak a szavazóiknak.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.