Szemben az árral

  • 1998. október 22.

Publicisztika

Először is. Forró és elvtársias üdvözletünket küldjük, igaz, némiképp megkésve a Matica Slovenská múlt hétvégi közgyűlése alkalmából. Fogadják harcos jókívánságainkat legfőképpen azért, mert tiszteletbeli tagjaik közé fogadták Dusan Slobodníkot (a parlament külügyi bizottságának volt elnökét) és Vladimír Meciart (a volt Vladimír Meciart).

Először is. Forró és elvtársias üdvözletünket küldjük, igaz, némiképp megkésve a Matica Slovenská múlt hétvégi közgyűlése alkalmából. Fogadják harcos jókívánságainkat legfőképpen azért, mert tiszteletbeli tagjaik közé fogadták Dusan Slobodníkot (a parlament külügyi bizottságának volt elnökét) és Vladimír Meciart (a volt Vladimír Meciart).

Örömmel nyugtázzuk azt is, hogy tele szájjal hörögnek a Magyar Koalíció Pártjának kormányzati részvétele ellen. Ezért kapják a fizetésüket (meddig?), mondhatnánk, de itt többről van szó. Na nem sokkal, ugyanis a derék fasiszta hadastyánok a bukott Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) azon átlátszó törekvésének szószólói, amely az alakulgató szlovák demokratikus kormány - amúgy is különösebb erőfeszítés nélkül elképzelhető - megosztottságát lenne hivatott fokozni.

Való igaz, nem is a bukott kormánypárt és az ő nacionalista kreténjei okozzák a világ bajait. Hanem a komcsik, ők már csak ilyenek. Előbb olyan hírek szálldogálltak a Demokratikus Baloldal Pártjának (SDL´) háza tájáról, hogy talán mégiscsak a magyarok nélkül kéne kormányt alakítani, mert az ugyan gyönge lenne, de ők legalább erősebbek lennének benne. Utóbb meg olyanok, hogy üsse kő, jöjjenek mégis, bár úgy kellenek, mint a hanyatt esés, de ne is álmodjanak kulturális vagy oktatási tárcáról, jobb lesz, ha beérik a munkaügyivel (még inkább a munka- és tűzvédelmivel); esetleg küldjék ők a Mindig A Sarokban Álló És Bambán Hallgató Minisztert.

Ezek után fölmerül a kérdés. Be kell-e menni a kormányba, ezek közé?

Naná, ezerrel.

Két okból legfőként. Egyfelől azért, hogy Szlovákia végre elfogadható képet bírjon mutatni Európa felé, amit mindenki (szlovák, magyar, európai) annyira rég és olyan nagyon szeretne, és úgyszólván a jólét felé vivő útra terelődne így ez a helyes kis ország. Mármost ilyenformán a bemenetel elkerülhetetlen, de ára van. Magas. Tessék megkérni és - de könnyű mondani -nem engedni belőle.

Másfelől be kell menni. Mert kormányzati pozícióból sokkal több esély kínálkozik a szavazói felhatalmazások megvalósítására. Be kell menni közéjük. Ennek pedig ára van. Ez sem alacsony. De meg kell fizetni, ennyivel tartoznak a szavazóiknak.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.