Vad Lajos: Zugló non coronat

publikálva
1998/46. (11. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ahogy annak idején Ugocsa sem coronatott, vagy hogyan is illenék ezt mondani, és tényleg, szívmelengető, ahogy ezek a történelmi hagyományok a legváratlanabb helyekről előbuzognak mintegy. A közvélemény bizonyos rétegei hajlamosak sanda feltételezésekkel illetni a köztisztviselői kart, mondván, hogy annak sarkalatos tagjai - erkölcsileg legalábbis - a fáról való lejövetel utáni második generációt legfeljebb, ha képezik; holott ez effektíve hülyeség. Vagy legalábbis nem csak így van. Vannak ellenpéldák: most a zuglói önkormányzat döntött úgy, hogy hallani sem akar Nemzetiről a felségterületén. Ha meglátják az alapkőátvivő bizottságot vagy bárkit, aki csak egy kicsit is emlékeztet a Nemzeti Színház alapkövére, szabadjára engedik az indulataikat, valamint az ebeket, meg akinek amije van, aranyhörcsögtől ziherhejctűig, rohamra indul a zuglói háztartások hadinépe, patakvér.

Ahogy annak idején Ugocsa sem coronatott, vagy hogyan is illenék ezt mondani, és tényleg, szívmelengető, ahogy ezek a történelmi hagyományok a legváratlanabb helyekről előbuzognak mintegy. A közvélemény bizonyos rétegei hajlamosak sanda feltételezésekkel illetni a köztisztviselői kart, mondván, hogy annak sarkalatos tagjai - erkölcsileg legalábbis - a fáról való lejövetel utáni második generációt legfeljebb, ha képezik; holott ez effektíve hülyeség. Vagy legalábbis nem csak így van. Vannak ellenpéldák: most a zuglói önkormányzat döntött úgy, hogy hallani sem akar Nemzetiről a felségterületén. Ha meglátják az alapkőátvivő bizottságot vagy bárkit, aki csak egy kicsit is emlékeztet a Nemzeti Színház alapkövére, szabadjára engedik az indulataikat, valamint az ebeket, meg akinek amije van, aranyhörcsögtől ziherhejctűig, rohamra indul a zuglói háztartások hadinépe, patakvér.

A kormány ilyenkor mit tesz: a kormány ilyenkor zordan hallgat, miként a bércek szokták, elvégre joggal tételezi fel magáról, hogy számára az ilyesmi csupán bolhacsípés, a kormánynak megvannak az eszközei, és élni is kíván velük, ha úgy kívánja a helyzet. Ha akarja, másnap bevonul bárhova, Zuglóba is, ha kekeckednek ott; jobb híján akár ez is kiolvasható a Nemzeti Színház körüli, illetve helyetti csetepaté mellékvágányának históriájából.

Ugyanis az a helyzet, hogy kell a fenének Nemzeti Színház. Nemzeti Színháza Magyarországnak 1964 (a Blaha Lujza téri objektum felrobbantása), ortodox szcenohistorikusok szerint 1906 óta (Astoria-sarok, helyén az East-West Center, ha érdekel ez valakit; a kérdés bővebb kifejtésétől az olvasó bízvást szívesen eltekint) nincs. Különösebben nem is hiányzott senkinek, tegyük hozzá, bár olykor megesett, hogy holmi PR-szűkében feszengő kultúrkurzusi köztisztviselő előállt ezzel az ötlettel, de csak amikor már nagyon nem tudott mást kitalálni. A kultúrpolitika kockázatos közüzem, itt nincs az, hogy a besült beruházást majd csak széthordja a Történelem - hacsak a téglánként szorgoskodó környékbeli polgárság meg nem előzi Õt -; itt ami van, az is marad, mert a legkisebb félreértés orvoslásához generációknak kell kihalniuk, és ezt ráadásul sose teszik egyszerre. A köztisztviselőnek mégis neki kell buzdulnia olykor, ha másért nem, hát azért, mert a felbuzdulás kézenfekvő ürügy számos méltán népszerű szabadidős tevékenység lebonyolításához.

A Hevesi Sándor téri létesítményt például minden bizonnyal egy ilyen felbuzdulásnak köszönhetjük; aztán lett az a gondolat, hogy a Nemzeti, az a társulat, nem az épület, mire a legjobb vidéki színházak fél társulatát rendezőstül-stílusostól felszerződtették a Nemzetibe, azóta is ezen szívja a fogát minden érintett. Később már csak egy silány kis puccsra futotta Nemzeti-ügyben, majd jött a sorvadás, amit a boldogult liberális kultúrkormányzat izomból próbált megoldani anno két éve. Egyfelől helyesen, egy izomból keltett balhéból csak így lehet kikeveredni, másrészt helytelenül, mert ezt akkor se lehet, ha mást se lehet.

A zuglóiaknak tehát igazuk van, még ha ez első pillantásra nem szükségképpen látszik is meg rajtuk. A Bosnyák visszásságai, a Petőfi Csarnokban tapasztalható Szodoma és Gomorra vagy a rossz hírű Városliget után majd pont a Nemzeti hiányzik nekik. Ez egy ilyen ország, itt a Nemzeti építése is olyan ügynek hangzik, hogy az ember előbb engedi le a lányát a cukrosbácsi unokájával, mint bárkivel, aki Nemzeti Színház-ügybe keveredett, karakternaivától tervbizottsági ülnökig akárki legyen is az illető. Bárhol kezdjenek is el Nemzetit építeni - és mit szépítsük, megjárt már ez a prodzsekt Tolnát-Baranyát (sajnos csak átvitt értelemben: pedig hogy miért pont Budapesten kell Nemzeti Színházat építeni, és nem pl. Ópusztaszeren, esetleg Hajdúszoboszlón, ahol úgyis ott a termál, rejtély) -, ott többé nem nő fű, burjánzásnak indul viszont az ingatlanpanamázás - pedig egyébként ingatlanpanamázás csak hébe-korba szokott megesni -, félőrült építési vállalkozók mennek ölre lobogó tekintetű, mindenre elszánt kultúrlobbystákkal az önkormányzati váróhelyiségekben, és minden normális, hétköznapi vesztegetésről és síbolásról, még az olyan pimfekről is, amiket bizonylatokkal való visszaélés útján követ el tettesük, másnap kiderül, hogy politikai háttere van, minek következtében közalkalmazottakat ültetnek le nyavalyás százezrekért. Patakvér megint.

Mindezt ne panaszképpen vegyük, amikor épp volna örülni minek megint, négy év unalom után. Hiába, a nagy, látványos, bumfordi cirkuszokhoz az előző koalíció nem értett. Nyüzsögtek gyomorbajos képpel. Végre ismét mindennaposakká váltak a nagy, úgymond társadalomformáló horderejű események, mint a pitiáner leszámolások, a boszorkányüldözések - ezúttal, talán kellő mennyiségű külföldi híján, drogügyben kacsintanak össze a polgári proletariátus széles tömegeivel; és a Kulturkampf. A baj csak az, hogy mára megint mindent beleng a gyógyíthatatlan hülyeség levegője, pedig ezek a mostani simicskások és ganspergeresek azt terjesztették magukról, hogy mellőzik szellemi elődeik szittya virtusát, és a lényegre koncentrálnak. De mégsem. Karácsonytájt esedékes szappanopera-fordulatok öltenek újra testet, a kormány pedig úgy viselkedik, mintha - tényleges hülyeségből vagy csak tettetve magát, lassan az érintettek se tudják tán - szappanoperákon pallérozná magát, és bulvárlapokból tájékozódna. Olvas reggel valamit egy illetékes, és még ásít ugyan, de - mert olyan fittek mind - már intézkedik is, rendeli meg a nemulasst. Legalábbis ez jön le abból, ami történik.

Az aggasztó legfeljebb az, hogy ezek a mostaniak mindent olyan dérrel-dúrral csinálnak, randalíroznak, mint egy csapat análfrusztrált vigéc az Amway-buli után. Legalább megelégednének azzal, hogy dafke saját Nemzeti Színházat építenek, és ne kezdenék el magyarázni, légből kapott államtitkárok kórusával -élükön a színház-ügyekben, mondjuk így, tapasztalatokra szert tett szolnoki káderrel, Várhegyi Attilával - rázendíttetni, hogy az Erzsébet téri terv eleve képtelenség volt mind építészetileg, mind társadalmilag, továbbá egyetemesen úgyszintén. Az a terv, amit, ha tetszik, ha nem, az előző kormány fabrikáltatott, láttamoztatott, tett meg vele mindent, amit megtenni szokás egy állami tervpályázattal. A mostani kormány, erről talán elfeledkezett, nem fegyveres felkelés, forradalom vagy egyéb kataklizma során vette át az elődjétől a hatalmat, hanem választás útján, az előző tehát a jogelődje. A mostani huzavona azt kívánja sugallni, hogy a Nemzeti Színházzal kapcsolatos korábbi döntés törvénytelenség és esszenciális hozzá nem értés volt, amivel elődjének legitimitását próbálja megkérdőjelezni. Az ilyesmi viszont mindig ugyanúgy végződik: hogy a választópolgárt, de még a legpolgáribbat is, heveny rókázhatnék fogja el mindannak láttán, amit kormányszinten döntenek el. Ami lehet, hogy hosszú távú politikai stratégiának végül mégis beválik. Mindenki kedvét elveszik mindentől, a végén már szavazni is csak a MIÉP-derékhad megy el, náluk lehet majd kasszírozni, koalíciózni, biztos busásan megfizetnek mindenért.

Például ezért, ami most van, ezért az átlátszó, silány kis sertésségért a Nemzeti körül, aminek nem akar vége szakadni. A legújabb, mostani fordulat után erre végképp semmi esély sincs: ha megint elkezdődik elölről minden, akkor ez a projekt is túléli lanszírozói mandátumát, ebben az országban egy műszaki átadásig két-három miniszterelnök is átszalad, a kulcsrakész állapotig pláne, rendszerek roppannak össze. Hogy most az optimizmusuk ilyen egetverő, hogy azt hiszik, ők még az általuk teremtett új korszak hajnalán az általuk emelt fellegvárban saját kezűleg fognak elbóbiskolni a Bánk bán premierjén? Vagy ennyire meg akarják mutatni a mit is, no, kiknek is, kérdezhetnék maguktól, ha belegondolnának esetleg. Vagy nem elégszenek meg Simicskával és Ganspergerrel, nem bíznak az ütőképességükben, ezért ingatlan-fronton is hadállásokat akarnak kiépíteni? Vagy mi van?

Meg lehetne jegyezni, hogy amikor megválasztatták magukat, akkor nem ezt ígérték, a folytonos polgározásnak, és ezt nekik is tudniuk kéne, van egy olyan kicsengése is, hogy akkor tényleg úriember módjára lesz viselkedve kormányszinten és lefelé. Értelmiségi belügyekbe nem avatkozunk egyfelől, másfelől viszont milliárdos tételnél kisebben nem sikkasztunk. Utóbbit tartották idáig, előbbiről lehátráltak tehát, pedig milyen egyszerűen teljesíthető ígéretnek tűnt. Nem erről volt szó. Az, hogy a verbálisan elhangzott ígéreteket egy kormány nem vagy csak roppant szőrmentén teljesíti, természetes és érthető dolog: de egy önképet visszavonni, ahogy ezek az újezek csinálják, közönséges átverés, elveszi mindenki kedvét mindentől, ráadásul a gusztusát is, mert kinek van kedve részt venni bármiben, ha tényleg ilyen játszótéri leszámolás-szinten mennek az országos ügyek is, mint ahogy mutatják. Vigaszt a zuglói önkormányzat jelenthetne, amely ajtót mutatott a további fejleményeknek. De sajnos biztos, hogy nem a fentiek miatt.

publikálva
1998/46. (11. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk