Publicisztika

Miközben a Fidesz lelkesen veti magát rá bármire, amitől hatalma bebetonozását remélheti, semmilyen elképzelése nincs arról, hogy mit kezdjen azokkal a területekkel, amelyek a változatosság kedvéért Magyarország lakói számára lennének fontosak. Orbán Viktor az agonizáló állami vasúttal ugyanazt teszi, amit Gyurcsány Ferenc is sikertelenül próbált meg: amputálja a végtagokat.

Zuglóban nemrég a szülők próbálták elszámoltatni a kerületi alpolgármestert. A megszólított politikus azonban nem hagyta magát: fogta a kellemetlenkedő szülőket, és jól megnevelte őket.

A múlt héten Budapesten az útdíj bevezetésének lehetősége borzolta a kedélyeket. A - helytelenül - dugódíjként is emlegetett elképzelés szerint havi tízezer forintos, matricaalapú útdíjat szedne be a főváros mindenkitől, aki egy hónapban akár csak egyszer is átlépi autóval a főváros határát.

Először is figyelmeztetni szeretném a gyanútlan olvasót, hogy ebben az írásban a megszokottnál (sőt talán az elviselhetőnél is) jóval több szám fog szerepelni. Az új korszak követelményeihez alkalmazkodván a társadalomtudományos taknyolás, nyavalygás és relativizálás helyett szemléletmódom precíz és műszakias lesz.

Most megint éppen az eredeti furcsa páros, az Európai Bizottság alelnöke és a magyar miniszterelnök-helyettes ezúttal nyilvános brüsszeli európai parlamenti csörtéjébe torkollott a konfliktus: a bizottsági meghallgatásról szó nélkül távozó Neelie Kroes láthatóan – ott voltam – már minden bizalmát elveszítette tárgyalópartnerében.

Ha Csipkerózsika 1989-ben oly nagyot szippant az álomporból, hogy csak a múlt héten ébred fel, bizonyára nagyon meglepődik. Az utcákon járva nyilván feltűnnének neki a Trabantokat és Zsigulikat leváltó nyugati autók, a színesebb kirakatok és a rosszabb kedvű emberek.

Tarlós István a mai napig nem köszönte meg a Mikulás-ajándékot, amelyet szorgos civil kezek készítettek, majd kézbesítettek rövidke utcai műsor kíséretében immáron két hónapja, hogy jobb belátásra bírják az Új Színház ügyében.

Mint a viccben: régi igény a cigányt bűnözőként látni és láttatni. Nem kell messzire menni a példáért, a közelmúltban az egyik kereskedelmi tévécsatorna a mezőőr által lefülelt kukoricatolvajokról szóló riportot mutatott be.

A kedélyes eszmecsere keretében Vona pártelnök háborítatlanul definiálhatta újra – immár ki tudja, hanyadszor – a „cigánybűnözés” fogalmát, mintegy megadva azt a kontextust és hangulatot, amelyben aztán a belügyminiszter ekképp ecsetelte a tömeges közmunkáztatás előnyeit: „Amíg ott dolgozik, biztosan nem lop. Előtte, utána lehet, de addig nem.”

"Huszonnégy férfi előtt jelentem meg a Nemzetközi Valuataalap elnökségéért folyó meghallgatásomon. Miközben a kérdéseikre válaszoltam, arra gondoltam, épp itt az ideje, hogy változzanak a dolgok" - nyilatkozott Christine Lagarde pár hónappal ezelőtt. Az IMF vezérigazgatója a kilencedik azon a listán, amelyen a Forbes Magazin a világ legnagyobb hatalmú nőit gyűjtötte össze 2011-ben.

Az Orbán-kormány hadjárata a III. köztársaság közjogi berendezkedése ellen még azokat is sokkolta, akik semmi jót nem vártak a hatalomba nyolc év után visszatérő párttól.

Érezhetően feljavult sok baloldali polgártársunk hangulata az elmúlt másfél hónapban. Míg korábban a többciklusos, a demokráciát autoriter berendezkedéssé átformáló fideszes kormányzás réme kísértett sokakat, mostanában a biztos kormányváltás közelsége részegít.

Orbánnak láthatóan édes mindegy, milyen lap van éppen Tarlós kezében. Úgyis felülüti. A hét elején a főpolgármester épp postára adta a miniszterelnök kérésére a BKV megmentési csomagját, mire a kormány máris kikürtölte: 2012-hez viszonyítva jövőre levesz a BKV támogatásából – abból, amit oda se adott.

Itt azonban nem is a konkrét szabályozás adhat okot az aggodalomra, hanem a törvényben rejlő üzenet, amely nem a megegyezést, a konfliktus kerülését sugallja, hanem a harci kedvet ösztönzi.