Sárközi Gábor

Kifehérített kép

Romák a magyar sajtó híranyagaiban

  • Sárközi Gábor
  • 2012. március 2.

Publicisztika

Mint a viccben: régi igény a cigányt bűnözőként látni és láttatni. Nem kell messzire menni a példáért, a közelmúltban az egyik kereskedelmi tévécsatorna a mezőőr által lefülelt kukoricatolvajokról szóló riportot mutatott be.

Majd kínos védekezések, szánalmas magyarázkodások során kiderült, hogy fizetett helyi statisztákkal megrendezett jeleneteket láthatott a nagyérdemű. Persze szó sem volt cigányról, a riport kerülte még a bevett képi sugalmazásokat is, de a trenírozott közönség pontosan tudni vélte, kik is az "elkövetők" - legalábbis erre utaltak a műsorral foglalkozó internetes olvasói bejegyzések. A leleplezés után a végül kirúgott riporternő lett fajilag (sic!) is beazonosítható - naná, hogy nem magyar -, finoman szólva is kétes erkölcsű perszóna a kommentekben. Meglett a cigány. Akkor sem csodálkoztunk volna, ha a történtek után az állásából elbocsátott "főszereplő", a szintén megvezetett és megfizetett cinkos mezőőr celebbé avanzsál, mint Barna bácsi (!), a kerítését 220 volttal védő kesznyéteni gazda.

Árnyalatlanul

Csináljon bármit, a cigány bármihez nyúl, az bűnben fogan - durva leegyszerűsítéssel ebben a tételben is összefoglalható annak a kutatásnak az eredménye, ami a romák médiaképét vizsgálta a magyar sajtó híranyagaiban. Mégsem emiatt érdekfeszítő Bernáth Gábor és Messing Vera Szélre tolva - roma médiakép 2011 című munkája. E tekintetben legfeljebb a romákat nettó bűnözőként bemutató híradások statisztikai növekedése érdemelne figyelmet, de éppen az a lényeg, hogy ma az olvasó/néző ezt, és szinte csak ezt a kontextust kapja a nyakába, ha "a cigány" a téma. A bűnözést. Utoljára a rendszerváltás előtt volt ilyen egysíkú és egyöntetűen negatív a sajtó romaképe.

A kutatópáros legfrissebb vizsgálatából kiderül, hogy a csúsztatás csupán az egyik, és nem is feltétlenül a legfontosabb eszköze a magyar sajtó romákról kialakított képének. A szelektív figyelem - hogy a romák csak meghatározott témakörökben szerepelhetnek a hírekben - olyan mértékben eluralkodott, hogy nehéz lenne eszerint különbséget tenni az egyes médiumok között. Hagyján, hogy a cigány pozitív szereplő nem lehet - jól példázza ezt az olasz hajószerencsétlenség hőseként a külföldi után nagy nehezen a magyar sajtónyilvánosságban is megjelenő zenész, Fehér Sándor származásának kínos elhallgatása -, de az etnikailag vagy szociálisan irreleváns hírekben nem is szerepelhet. Mert a kriminalizáláson túl, ami még a kisebbségi önkormányzatiságot vagy a roma önszerveződést taglaló híradásokat is elérte, a cigány legfeljebb az állami segítségnyújtás - túlnyomórészt még ma is névtelen, arctalan - alanya (ingyenélő) lehet. Adósak maradnak a szerzők e szelektív tematizálás finomelemzésével, tán nem is dolguk, de így nem tudjuk meg pontosan, mik a lényegi különbségek a szerkesztőségek gyakorlatában, leszámítva néhány példát és a hozzájuk tartozó magyarázatot.

A kutatás öt hónapnyi mintájában elemzett félezer, romákkal kapcsolatos tudósítás közül egy tucat (3 százalék) érintette a diszkrimináció vagy a jogvédelem témáját, de ezek fele is külföldi szervezetek Magyarországot elmarasztaló jelentéseit és a rájuk adott kormányzati cáfolatot taglalta. Nincs már olyan, hogy valakit nem engednek be a szórakozóhelyre, vagy nem veszik fel bőrszíne miatt egy állásra, de iskolai szegregáció sincs. A kutatók rámutatnak ugyan, hogy a mindennapi diszkriminációnak korábban nyilvánosságot teremtő, médiaformáló erővel is bíró cigányszervezetek eltűntek a süllyesztőben (emlékszik még valaki a Roma Polgárjogi Alapítványra, vagy a Roma Parlamentre, a kisebbségi ombudsman intézményére?), és a polgárjogi beszédmódot kitörölte a politika, de a kép így nem teljes. Ez egyfelől túlságosan finom megfogalmazás, mert az azért megérne egy misét, ahogy a szélsőjobb a jogfosztottságot sajátosan újraértelmezve lenyúlta a polgárjogi retorikát, de pártunk és kormányunk is sokat tesz azért, hogy dehonesztáló kontextusba illesszen minden jogvédő igyekezetet. A "rózsadombi jogvédők" hallatán már annak is a patás ördög jelenik meg, aki nem feltétlenül az alaptörvény asztalánál elmormolt imával kezdi a napját.

A cigányok és úgy általában a szegénység megbélyegzése persze nem kurzusfüggő, emlékezzünk csak az előző kormány szociálisnak hívott intézkedéseire, és az ezeket kísérő, a "monoki modell"-nek megágyazó retorikájára. A dologtalan romák képét nem árnyalja egyetlen híradás sem. Hogy teszem azt a romák körében a magas munkanélküliségi arányok mögött valójában jelentős munkateljesítmény áll, csak épp nem a regisztrált és legális szférában, hanem például a magyar gazdák magyar földjén fekete napszámban megtermelt magyar termények alakjában.

A roma kultúra is csatát vesztett, pedig ez az a terület, amely a sporttal együtt minden kisebbség kitörési pontja volt, amolyan vigaszágat, megszólalási felületet jelentett az érintetteknek. Az igen szerény kulturális jelenlét kétharmada a celebek napi gondjairól - például az autóeladás nehézségeiről, a fellépés előtti önmegtartóztatásról stb. - számol be, persze a bűnözés itt is megjelenik, adótartozás vagy legalább közúti kihágás formájában. A származás már esetleges, a korábban cigányként ismert szereplőkről esetlegesen derül ki hovatartozásuk, jobbára kifehéredtek.

Együttélés, püspökkel

Azon a ponton lesz igazán érdekes a kutatás, amikor azt elemzi, hogyan áramlik be a közpolitika gondolkodásmódja és szóhasználata a nyilvánosságba. Hogyan szokik hozzá a médiafogyasztó ahhoz a beszédhez, ami pár éve még széles körű tiltakozást váltott volna ki. Hogyan hisszük el a médiának, hogy a rasszizmus és előítélet csak a szélsőjobb sajátja, hogyan felejtjük el az emberséges (hogy egy másik szitokszóvá vált kifejezéssel éljek: politikailag korrekt) beszédmódot, ha olyanokról esik szó, akiknek saját hangjuk nem jut el a nyilvánosságba. Mert ugye a cigánytelep ritkán tart sajtótájékoztatót, és szóvivőt sem alkalmaz. A szélsőjobb szövege olyannyira felemelte az ingerküszöböt, hogy reflektálatlanul a pofánkba tolhatják közszolgálatilag, ha a cigány szülőket en bloc letahózza, gyerekeik füzetének elégetésével vádolja a kormányzati oktatás- és felzárkózáspolitika egyik favoritja, aki ráadásul a katolikus egyház cigányügyi főfelelőse püspöki rangban. Neki mellesleg, derül ki egy másik forrásból, a szeretet, az együttélés kultúrájának terjesztése a célja. Így nehéz lesz!

A cigányokról szóló híradások harmada kormányzati programbejelentés. Azért a fogyasztó nem annyira hülye, hogy ne lássa: a nyomor és a reménytelenség a hangzatos szólamok ellenére, vagyis inkább éppen azért, mert ezek jobbára propagandabejelentések, nem változik. Az viszont kevéssé elvárható, hogy az arcába zúduló információtömeg ellentmondásait ne úgy oldja fel, hogy a cigányok lusták, a sok állami támogatást és segélyt meg mind elisszák. Ennek a képnek az árnyalása a média dolga lenne, ha már a politika foglyul ejtette a közbeszédet. A romák vesztésre állnak, a kiűzetés végérvényesen lezajlott: "mi" van és "ők", a "mi pénzünkből" támogatásra szorulók, az önerejükből életre is alkalmatlan és érdemtelen szerencsétlenek, a megsegítendők, rosszabb esetben haszonlesők, bűnözők.

Ideje lenne megkérdezni a romákat is.

A szerző a Roma Sajtóközpont munkatársa.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.