„Hogyan tudnának ezek együtt kormányozni?” – hangzik el a kérdés mindannyiszor, amikor a baloldali-liberális ellenzéki pártok közötti együttműködés kérdései szóba kerülnek. „Szülessen meg előbb a program” – mondták többen is a Republikon Intézet előválasztási javaslata kapcsán, nemegyszer abban bízva, hogy a program feletti viták világossá teszik az együttműködés-képtelenséget. Milyen gazdaságpolitika lenne az, amit a liberális Kész Zoltántól a balos MSZP-ig mindenki el tudna fogadni – és sorolhatnánk a további akadályokat.
| ||
Akár viccesnek is lehetne találni, hogy a baloldal jelenlegi támogatottsági viszonyai mellett ennyire fontos kérdésként vetődik fel a későbbi kormányzás nehézsége. Sajnos azonban a „program” feletti viták gyakran a kis különbségek abszolutizálását és az ideológiai doktrinerséget takarják – két olyan jelenséget, ami a baloldal megerősödésének érdemi akadálya.
A Fidesztől balra található pártok programja között valóban sok a különbség: az MSZP általános fizetésemelést akar, a PM alapjövedelmet, a DK egykulcsos adót. Ezek valóban nehezen összeegyeztethető elemek – csakhogy a választás nem ilyen kérdésekről szól majd.
A magyar politikában nem a gazdasági, hanem a kulturális, ideológiai és érzelmi ügyek a meghatározóak. Nyugat vagy Kelet? Kerítés vagy európai megoldás? Konzervatív vagy megengedő társadalom- és oktatáspolitika? Centralizáció vagy decentralizáció? Márpedig ezekben a kérdésekben a baloldal pártjai mind ugyanazt gondolják.
Közelről nézve a kis különbségek dominálnak. Messziről, a választók felől nézve minden baloldali párt nyugatosabb, szabadabb, kevésbé tekintélyelvű, progresszívebb és szolidárisabb Magyarországot szeretne. A választók számára – nem kis részben a kormányoldal erőfeszítései okán is – ezek a fontos kérdések Magyarországon; e kérdésekben pedig a Fidesztől balra találhatók különböznek a Fidesztől és a Jobbiktól – de hasonlítanak egymáshoz. E pártok szavazói mindezt sokkal jobban értik, mint a pártelitek: aligha akad olyan szocialista vagy DK-s szavazó, aki – minden esetleges ellenérzése dacára – nem örülne jobban, ha az Együtt vagy a Liberálisok adnák a miniszterelnököt, mintha a Fidesz.
A kis különbségek nem azt jelentik, hogy ne lennének különbségek. A magyar baloldali-liberális térfél 1990 óta heterogén és vélhetően az is marad. Ám e tábor nem engedheti meg magának, hogy valamiféle ideológiai szempontrendszer alapján megállapítsa, ki a „jó” és a „rossz” ellenzéki. Márpedig nem csak a pártpolitikai, de a véleményformálói közegben is egyre gyakoribb ez a megközelítés. Az „azokkal nem lehet” kezdetű mondatok sokkal gyakoribbak, mint az „azokkal is” típusú megközelítések. E közeg mintha kifejezetten élvezné, hogy kis és magyar szempontból gyakran irreleváns kérdéseken keresztül támadhatja önmagát. A magyar baloldali-liberális közösség napok óta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az egyébként rendkívül sikeres baloldali-liberális kanadai kormány „menő” vagy nem az. Miközben a vitázó felek biztosan sokkal közelebb állnak egymáshoz, például a női esélyegyenlőség kérdésében, mint a hazai – vagy éppen kanadai – jobboldalhoz, a „táboron belüli”’ viták mintha vitriolosabbak és gyakran gondolatgazdagabbak lennének, mint a Fidesszel vagy a Jobbikkal történő összecsapások.
A hosszú ideig folytatott, nyilvános belső viták intellektuálisan erősíthetnek egy közösséget – politikailag azonban rombolni fogják. Az SZDSZ bukását többek között az okozta, hogy az emberi jogi és a gazdasági liberálisok kölcsönösen úgy vélték, a „másik” tábor nem is igazi liberális. Hasonló folyamatok most mintha a baloldal egészén belül elindultak volna. Kormányváltásra – legalábbis baloldali-liberális fordulatra – csak akkor kerülhet sor Magyarországon, ha a mostani baloldali tábor nőni tud. A mai baloldali-liberális térfél nagyon sokszínű: a nyugat-európai értelemben vett új baloldal hazai képviselőitől a libertariánusokig mindenki megtalálható Magyarországon. Ők egy pártban politizálni nem fognak – ám mindannyiuk támogatói kellenek a kormányváltáshoz. Amíg potenciális választóik úgy érzik, hogy a pártok számára fontosabb az ideológiai puritanizmus, mint a Fidesz legyőzése, addig nem is fogják lehetővé tenni a kormányváltást.
