rés a présen: Mikortól számít társulatnak a k2?
Benkó Bence: Hivatalosan a 2014/15-ös évadtól. Úgy hivatalos, hogy egyáltalán nem az. Az egyetemen még viszonylag könnyű volt előadásokat létrehozni, ám ahogy kezdtünk kikerülni, nyilvánvalóvá vált, hogy ez sokáig nem fog menni. Mindenki szétszéledt különböző színházakhoz játszani, így a mi előadásaink egyet vagy kettőt mentek, ha elkészültek. Tarthatatlan volt, ezért összehívtuk azokat, akikkel bele akartunk vágni a független létbe, és egy szóbeli szerződést kötöttünk velük. Azt hiszem, onnantól társulat.
| ||
rap: Ilyen színházat akartatok?
BB: Nem hiszem, hogy ennek lett volna ilyen romantikus előszele. Egyszerűen szerettük csinálni már akkor is: elsősorban Petyára (Fábián Péter) gondolok, amikor azt mondom, hogy olyan színházat akartunk, amiben az előadások műsoron maradnak. S azért dolgozik az ember, mert szeretne ott dolgozni és mondani valamit saját magáról. A legnagyobb ajándék az elmúlt lassan hat évben, hogy olyan emberek vesznek körül, akik ugyanezt szeretnék.
rap: Fábián Péterrel ketten rendezitek a darabokat. Miből áll a társrendezés?
BB: Azt szoktuk mondani, hogy mi inkább műhelyt vezetünk. Ketten hozunk egy ötletet arról, ami foglalkoztat minket, és azt gondoljuk róla, hogy a többieket is foglalkoztatja, aztán ezt vagy megírjuk, vagy keresünk hozzá darabot és a csapattal közösen szétszedjük, alakítgatjuk próbákon, míg úgy nem érezzük, hogy a lehető legtöbbet megtettük azért, hogy mindenkinek jó legyen és igaz. Bárki beleszólhat, de a végső szót mi mondjuk ki. A meccseinket már előre lejátsszuk, olyan helyeken, ahol nem lát senki, és a próbaterembe már békében lépünk be. Mindig teljesen egyetértünk. De lehet, hogy Petya ezzel nem értene egyet.
rap: Hogy sikerült a legfrissebb bemutató?
BB: A Röpülj, lelkem! című darab nagy vállalás volt mindenkinek. Ennyi szereplővel, zenészekkel három felvonást még nem hoztunk össze. De egyet sem. Főleg operettet. Érnie kell, jó volna sokat játszani – ez nem egy olyan műfaj, amit könnyű előrángatni magunkból. Szeretjük, fontosnak tartjuk, amiről szól – az pedig mindenkinek saját ügye, hogy ebben a formában ezt elviseli-e vagy sem. Február nyolcadikán tesztelheti a közönség a saját tűrőképességét a Szkénében, márciusban pedig, elsején és harmincegyedikén, este hat órától – lévén az előadás négyórás, két szünettel.
rap: Mely darabok vannak repertoáron még?
BB: Fut még a jó öreg Züfec, ugyanúgy a Szkénében, valamint a Bakfitty a Stúdió K-ban. Nem panaszkodunk, sokan kíváncsiak rájuk. Ezenfelül úgy néz ki, hogy visszatérhet a Mielőtt az éj leszáll! és talán az Apátlanok is. De addig még sok szuperhősös film megjelenik a mozikban. Örülünk, ha látják az előadásaink különbözőségeit, így jöjjön mindenki reájuk is! Szegény Züfec március huszadikán háromtól van. Most Kárpáti Péterrel dolgozunk a Trafóban az Ustawka című előadáson. Hogy ez mit jelent? Nem mondom meg. Utána Ascher Tamás érkezik a csapathoz, hogy csináljunk egy Trónok harcán és A gyűrűk urán alapuló előadást. Ez az évad legnagyobb WTF-je, hogy trendi legyek. Év végén pedig az Átriumban csinálunk egy saját darabot. Voltaképpen ez az évadunk csak kortárs magyar ősbemutatókból áll.
rap: Van saját projekted is?
BB: Kettő van. Az egyik egy izlandi utazás szervezése, a másik a részvételem a Macskák Esernyővel nevű zenekarban. Ez a szívem csücske. Ha nem lenne, biztosan bajok lennének idebent. Szerencsére sokat zenélünk, havonta egyet-kettőt, lakásokban vagy a Hátsó Kapuban. Örülnék, ha a kedves olvasók ránéznének a fészbukon, hogy mit művelünk. Csupa színházi emberrel, a k2-ből például Viktor Bazsi van még benne. A k2 mellett egyébként a zeneírás veszi el a legtöbb időmet.
rap: Hova mennétek csapatépítő tréningre?
BB: Én biztosan Izlandra vinnék mindenkit, de akkor a k2 feloszlana, mert rajtam kívül mindenki a nyarat szereti, a napsütést és a tengert. Úgyhogy Horvátországba mennénk. Vagy én elutaztatnám őket oda, és elmennék egyedül Izlandra. Úgyis annyit vagyunk együtt, hogy annak már a fele sem tréfa.
