Kornis Kántort szaval

  • 2013. április 5.

Snoblesse

Kornis Mihály Kántor Péter verseit mondja a Nyitott Műhelyben.


„Félve gondoltam leírni: költő hozzám nem áll közelebb. Napok óta forog ez a fejemben, de magamnak is csak most fogalmaztam meg így. Van több nagy kedvencem is, és bár ritkán írok költőkről, felbukkant már pár itt a blogon, fel is fog még. De nincs még egy olyan, akinek a versei úgy beszélnek, ahogy legszívesebben én is megszólalnék” – írta nemrégiben a blogjában Karafiáth Orsolya, aki Kántor-rajongásában alighanem sok más versszeretővel együtt osztozik. Kántor Péter verseihez (már azokhoz, amelyek a Lóstaféta című kötetben találhatók) pedig recenzensünk azt a használati utasítást fűzte, hogy azokat ősz végi délutánokra írták, meleg teához vagy forralt borhoz. Tea és bor egészen biztosan kapható a Nyitott Műhelyben is, ahol ma Kornis Mihály tart felolvasóestet Kántor Péter verseiből. „Kollegiális vallomásnak szánom, a magyar költészet élvonala melletti szolidaritási tüntetésnek” – mondta a vele készült Narancs-interjúban (a teljes szöveg itt) Kornis, hogy milyen indíttatásból áll ki hétfői versmondóként a Nyitott Műhely közönsége elé.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.