Krasznahorkai & Gyula

  • 2013. július 23.

Snoblesse

Eszenyi, Fodor, Bánsági és Bán felolvasószínházat játszanak Krasznahorkai írásaiból.
false

Legutóbb akkor adtunk hírt Krasznahorkai Lászlóról, amikor kiderült: a Sátántangó amerikai kiadása (fordította: George Szirtes) nyerte a legjobb angolra fordított könyv díját, vagyis a Best Translated Book Awardot. Öröm az ilyen hír, mikén jó az is, hogy a Gyulai Várszínházban két alkalommal is neves színművészek olvasnak fel Krasznahorkai írásaiból – Eszenyi Enikő, Bánsági Ildikó, Fodor Tamás és Bán János a gyulai származású író (Krasznahorkai itt született, s itt járta iskoláit a gimnáziumig bezárólag) „gyulás” vagy Gyula közeli írásaiból szemezgetnek: minden Krasznahorkai fannek kötelező. Zongorán játszik: Vukán György. Rendező: Eszenyi Enikő. Kezdés: július 30., 31. 20.30 órakor.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.