Pajzán francia rúdugrás

  • 2016. július 1.

Snoblesse

Mohácsi István franciásan pajzán bohózata.
false

Mohácsi István elsősorban mint drámaíró és dramaturg ismert, és innen már csak egy ugrás volt – egy francia rúdugrás –, hogy rendezőként is pályára álljon. A Francia rúdugrás színpadi életét felolvasó színházként kezdte, saját elmondása szerint Mohácsi a francia bohózatok hagyományait kívánta egy nagyon mai, az amerikai tévésorozatok világától sem idegen, habkönnyű darabbal föleleveníteni. Nála frappánsabban azonban mi sem tudnánk összefoglalni a mű keletkezésének történetét: „Amikor a darabot írtam, azt szerettem volna elérni, mint amit Boccaccio erotikus novellái, amik elképesztő humorosak, és pár után az ember azt veszi észre, hogy ideje volna már egy jót – elnézést, de nem tudok gyengébb szót – dugni.”

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.