Szófa Budapest #6

  • 2013. szeptember 17.

Snoblesse

Fotókiállítással és zenei impróval zár a Szófa.
false

A Szófa minden, csak nem egy régi bútordarab, sőt esetünkben még csak nem is a népszerű lakberendezési tárgyról, hanem az improvizáció szépségeit bemutató, kéthavonta jelentkező programsorozatról van szó, melynek során a párba állított művészek addig-addig kóstolgatják egymást, illetve egymás művészetét, mígnem a sok improvizálás közös produkcióvá fajul.  Ezúttal a svájci Joke Lanz (lemezjátszók, performansz) és Rubik Ernő Zoltán (zongora, beatbox) között lehetünk tanúi egy csodálatos barátság kezdetének. De nemcsak a zenei kísérletezőké a terep, hanem a fotósoké is: a záróhét során kiállítás nyílik a sorozatot végigkísérő két fotós, Pereszlényi Erika és Kovács Márton képeiből. A kiállítást megnyitja Sióréti Gábor, a Narancs képszerkesztője.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.