Terror a Kamrában

  • 2017. február 8.

Snoblesse

A közönség dönt: felmentjük vagy nem mentjük az őrnagyot?

Kritikusunknak tetszett, amit a Kamrában látott:

„A berlini Deutsches Theaterben 2015-ben bemutatott dráma formája, építkezése klasszikus, dramaturgiailag is egyszerű (értsd: tiszta) vonalvezetésű. A végeredmény mégis olyasvalami, amivel eddig nem találkoztam színházban, és a hatása is sokkal tartósabb, mint hittem.

false

 

Fotó: Dömölky Dániel

A Kamra szűk tere hirtelen tágasnak tűnik (Kálmán Eszter kiváló díszletével), pedig csak szürke, rendezett, nyugalmas; a tágasság oka, hogy a nézőtér máris része a játéknak, a közös mennyezet mutatja: egy térben vagyunk játszók és nézők, egy akolban. A bíró szerepében Kiss Eszter instruálja határozottan és karizmatikusan a nézőket; felvilágosít arról, hogy végül mindenkinek döntenie kell a ma este tárgyalt ügyben, azaz esküdtként kell szavazni.

A hat szereplőt felvonultató ügy, melynek tárgyalása a szemünk előtt zajlik, az ifjú Lars Koch vadászpilóta esete, aki felettesei parancsa ellenére úgy dönt, hogy lelő egy utasszállító gépet (rajta 164 civil áldozattal, mindenki odavész), amelyet egy terrorista eltérített, és bele akart vezetni egy stadionba, ahol hetven­ezer embert ölhetett volna meg. Az expozíció után úgy gondolom, a »ne ölj!« parancsa bármilyen körülmények közt áthághatatlan; ezért tudom, hogyan fogok szavazni. Elmerülünk az esemény összes megismerhető részletében, lehetséges és helyes döntések sorát ismerjük meg, komoly jogi segítséget kapunk. Míg arra a kérdésre, hogy miért döntött így a pilóta, el nem hangzik a mágikus mondat: »Mert ezt tartottam helyesnek!« Egészen kivételes tudású, felkészültségű, kiemelkedő döntési képességekkel bíró katona mondja ezt.”

Tompa Andrea kritikája itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.