Kritikusunknak tetszett, amit a Kamrában látott:
„A berlini Deutsches Theaterben 2015-ben bemutatott dráma formája, építkezése klasszikus, dramaturgiailag is egyszerű (értsd: tiszta) vonalvezetésű. A végeredmény mégis olyasvalami, amivel eddig nem találkoztam színházban, és a hatása is sokkal tartósabb, mint hittem.
| ||
A Kamra szűk tere hirtelen tágasnak tűnik (Kálmán Eszter kiváló díszletével), pedig csak szürke, rendezett, nyugalmas; a tágasság oka, hogy a nézőtér máris része a játéknak, a közös mennyezet mutatja: egy térben vagyunk játszók és nézők, egy akolban. A bíró szerepében Kiss Eszter instruálja határozottan és karizmatikusan a nézőket; felvilágosít arról, hogy végül mindenkinek döntenie kell a ma este tárgyalt ügyben, azaz esküdtként kell szavazni.
A hat szereplőt felvonultató ügy, melynek tárgyalása a szemünk előtt zajlik, az ifjú Lars Koch vadászpilóta esete, aki felettesei parancsa ellenére úgy dönt, hogy lelő egy utasszállító gépet (rajta 164 civil áldozattal, mindenki odavész), amelyet egy terrorista eltérített, és bele akart vezetni egy stadionba, ahol hetvenezer embert ölhetett volna meg. Az expozíció után úgy gondolom, a »ne ölj!« parancsa bármilyen körülmények közt áthághatatlan; ezért tudom, hogyan fogok szavazni. Elmerülünk az esemény összes megismerhető részletében, lehetséges és helyes döntések sorát ismerjük meg, komoly jogi segítséget kapunk. Míg arra a kérdésre, hogy miért döntött így a pilóta, el nem hangzik a mágikus mondat: »Mert ezt tartottam helyesnek!« Egészen kivételes tudású, felkészültségű, kiemelkedő döntési képességekkel bíró katona mondja ezt.”
Tompa Andrea kritikája itt olvasható.
