UH Fest – finálé

  • 2015. október 2.

Snoblesse

Erős zárás: Dean Blunt, Burning Star Core, Valerio Tricoli, Pierce Warnecke & Matthew Biederman.
false

Dean Blunt, akinek idei remek lemezéről itt írtunk, az elmúlt években keletkezett munkáiban határozott popzenei érzékenységet mutatott, mindezt rendkívül izgalmas elektronikus-akusztikus zenei köntösbe csomagolva. Inga Copelanddel közös Hype Williams duója a 2010-es évek elejének kultikus produkciója, mely a kortárs elektronikus tánczene és a bizarr popzenei hangminták hibridjét kínálta. Élő fellépéseik felejthetetlenek és lehengerlőek voltak, mint ahogy Dean Blunt szóló színpadi produkciói is azok. Dean Blunt manapság közelebb került a szinte klasszikus dalformához, de zenei megoldásai továbbra is kiszámíthatatlanok: élőben egy szaxofonost és egy gitárost hoz magával.

A trafós estét Pierce Warnecke és Matthew Biederman duója nyitja majd: audiovizuális műsoruk zajokkal, formákkal és színekkel operál, alkotóelemeikre szedve ezeket, egyenrangú és organikus kapcsolatot hozva létre a hangzó és a látott világ között.

Ahogy az este vendége lesz az olasz Valerio Tricoli is: tavalyi lemeze (Miseri Lares) a field recording, a finom ambient elektronika és a zaj határán mozgó felejthetetlen hangképeivel és kompozícióival a palermói zenész eddigi csúcsteljesítménye.

Burning Star Core nevű, másfél évtizede aktív projektjével játszik még az estén a  New Yorkban élő és alkotó kísérleti zajzenész C. Spencer Yeh, akinek Burning Star Core nevű projektje zajos és absztrakt elektronikával, afféle kifordított és indirekt technóval szórakoztatja a publikumot.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.