A Kansas Citybe valósi Matt Hill a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a rettegés sokkal élvezetesebb, ha szintik szólnak közben. A kétezres évek utolsó harmadában dobgépével, szintetizátorával és basszusgitárjával csatlakozott Justin Wright egyszemélyes drone/kraut/pszichedelikus rockprojektjéhez, a kultikus Expo 70-hez. Ezután hívta életre saját alteregóját, Umbertót, hogy mintegy rekonstruálja és egy új minőségben újrateremtse a hetvenes évek második felének olasz és a nyolcvanas évek elejének amerikai horrorjai szintis filmzenéit. Ráadásul, amit csinál, az élvezetes is: a fenyegető szintifutamokból alattomosan csúszik át komótosan lüktető és véresen szórakoztató diszkóba.
2009-es From The Grave című kazettája és az egy évvel később megjelent Prophecy Of The Black Widow album gyakorlatilag új műfajt teremtett. A maszatosan és tompán szóló pszeudo-horrorfilmzenéknek sok követője lett. Bár egyértelműen a Fabio Frizzi, Goblin, John Carpenter és nyomukban sok-sok névtelen szintis horrorzene-úttörő által kitaposott úton halad, a kansasi 2012-es Night Has A Thousand Screams című mesterműve (amelyet élőben játszott fel Juan Piquer Simon 82-es horrorja, a Pieces vetítését kísérve a tavalyi Glasgow Music and Film Festivalon) paradox módon saját hangzást teremtett, amelyről már csak másodlagosan jutnak az ember eszébe az 1982-es rémület és terror képei. Idei, Confrontation című lemezével elszakadt egy időre az európai gyökerektől, és a nyolcvanas évek amerikai inváziós sci-fijeinek világában merült el, némileg letisztultabb szignálokkal, atmoszférákkal és direktebb ütemekkel.
