Ütött Freud utolsó órája

  • 2016. június 30.

Snoblesse

Jordán Tamás Freudot, Alföldi Róbert C. S. Lewist alakítja az Utolsó óra című darabban.
false

Ha a tanai már nem is, az ember maga, vagyis Sigmund Freud alakja még mindig beindítja az emberek – az embereken belül is elsősorban a regény- és drámaírók, illetve a filmesek – fantáziáját. Nemrégiben David Cronenberg hozta össze Freudot Junggal (Veszélyes vágy – kritikánk itt), és ezzel nem is nagyon távolodott el az igazságtól, de például Sherlock Holmes és Freud találkozása merő kitaláció, amely csakis a filmvásznon eshetett meg (miként A hétszázalékos megoldás című filmben meg is esett). A „mi lett volna, ha” gondolatfutamok egyikéből született meg Mark St. Germain Freud’s Last Session című darabja is; a szerző Freud és C. S. Lewis találkozását képzelte maga elé, a két nagy elme – az egyik tántoríthatatlan ateista, a másik megtért hívő – diskurzusát álmodta színpadra. Freud híres kanapéja ezúttal nem jut szerephez, hiszen a felek „csak” beszélgetnek: Jordán Tamás a pszichoanalitikust, Alföldi Róbert pedig a keresztény íróként aposztrofált tudóst, a Narnia krónikái későbbi íróját alakítja.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.