Vis-à-vis találkozások A-val

  • 2012. június 7.

Snoblesse

2011 bizonyítottan legkiemelkedőbb hazai táncelőadása.


Réti Anna huzamosabb ideig dolgozott Hollandiában, majd még nagyobb kalandra vállalkozott: Magyarországra jött szabadúszni. Ilyen minőségében dolgozott Szabó Réka, Hudi László, Bodó Viktor és Goda Gábor előadásaiban, de egyéni felkéréseknek is gyakorta eleget tesz. 2005 óta készíti saját koreográfiáit, melyeket nemcsak előszeretettel látnak, de előszeretettel díjaznak is a honi és külföldi fesztiválokon. Lábán Rudolf-díjban kétszer is részesült: 2007-ben a Lélek pulóver nélkül című darabot választották az év legjobb táncelőadásának, idén pedig a Vis-à-vis találkozások A-val nyerte el a díjat. Ez a produkció látható június 14-én és 15-én 20.00-órai kezdettel az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér Kamaratermében. Az előadás után jiddis és héber dalokat játszik Darvas Kristóf harmonikán, énekel Simányi Zsuzsanna.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.