Vivian Maier nyomában

  • 2014. május 19.

Snoblesse

A dadusokkal jobb vigyázni – lehet, hogy álruhás művészek!
false

Könnyen lehet, hogy Vivian Maier kiváló dadus volt, fotósnak viszont bizonyítottan a világ élvonalába tartozott. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a világ élvonala nem vett tudomást róla – hogy is vehetett volna, amikor Maier egyetlen közönsége maga Maier volt, aki saját maga szórakoztatására járta New York és Chicago utcáit és örökítette meg, amit az utca életéből izgalmasnak talált. Nemrég a Mai Manó Házban láthattuk a fotóit – azokat, amelyeket egy véletlen folytán John Maloof amerikai történész fedezett fel Maier hagyatékában. A Rolleiflexszével fényképező dadus a főszereplője Maloof dokumentumfilmjének is, mely a hivatalos mozibemutató előtt pop-up kiállításokon bukkan fel szerte Budapesten.

Most épp a Higgs Fieldben kétszer is: május 30-án 19.00 órakor és 31-én 19.00 órakor.

Figyelmébe ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.