W.H. & Makrohang

  • 2014. március 5.

Snoblesse

Shakespeare-rap, vagy amit akartok. Szonettek szabadon – a W.H. formáció kortárs zenei koncertje.
false

Shakespeare szonettjei számos alkotónak szolgáltattak már ihletet, köztük nem egy hazai művésznek. Az vagy nekem, mint testnek a kenyér – írta Shakespeare, Az vagy nekem, mint seggnek a tenyér – írta Petri György. De nemcsak az irodalom tette magáévá Shakespeare szép sorait, hanem a kortárs zene is. Márkos Albert csellista/zeneszerző és társai, MC Sena, G. Szabó Hunor és Gryllus Samu 2006-ban hozták létre a W.H. névre hallgató formációt, és nem is késlekedtek kortárs zenei alapokra helyezni a több mint négyszáz éves szonetteket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a zenekar első, Shakespeare’s Sonnets című lemeze, amely 2009-ben, az eredeti mű első kiadásának 400. évfordulójára jelent meg. A 403. évfordulót is lemezzel ünnepelte Márkos Albert és szonettegyüttese: a Crabbed Age and Youth – Shakespeare’s Sonnets and Songs című album ott folytatódott, ahol az első lemez abbamaradt: szonettek szólalnak meg a dzsessz, a hiphop, a spoken word és a kortárs improvizatív zene eszközeivel. Nem lesz ez másként az A38-on adandó koncertjükön sem, melynek hallatán W. S. alighanem boldogan forog majd a sírjában. Feltéve, hogy valóban ő írta a szonetteket. Vendég: a Makrohang (Nagy Gergely: gitár; Gyányi Marcell: basszus; Czirják Tamás: dob).

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.