Közösségi élménnyé tették az olvasást – Flashmobot tartottak a Könyvhéten
Kicsik és nagyok egyszerre, együtt olvasták kedvenceiket.
Kicsik és nagyok egyszerre, együtt olvasták kedvenceiket.
A második alkalommal meghirdetett nyílt pályázatra minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró jelentkezhetett, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete. Az elismerés 2-2 millió forinttal jár.
Az író a földigiliszták és harkályok (egy harkály) szokásairól szóló értekezéssel nyitotta meg a 93. Ünnepi Könyvhetet.
Tízezer példányban jelenteti meg a könyvet a Jelenkor Kiadó és a Libri a költő születésének századik évfordulóján.
Szerinte az író is így akarta volna.
Aki elmegy, az megélheti az "olvasás közösségi élményét".
Szombaton, 88 éves korában elhunyt Moldova György. A Kossuth-díjas íróra Révész Sándor két részes írásának újraközlésével emlékezünk.
A Kossuth-díjas író életének 89. évében szombaton, otthonában, családi körben hunyt el.
A vonatozók holnaptól kezdve egészen szeptemberig hallhatják a verseket a peronokon.
A népszerű ifjúsági regények szerzője 90 éves volt.
A Ponyvaregény rendezőjének íróként ez lesz a második kötete.
Sally Rooney-t tartják annak az írónak, aki kimondja generációnk alapigazságait.
Miközben új regénye, a Rémtörténetek épp most jelent meg, bejelentették, hogy a Világló részletekért díjat is kap.
A zsűri egy hosszú elbeszélést, míg a közönség egy politikai szatírát emelt ki a tíz döntős mű közül.