Ásatás

A világképlet nyomában

  • Kovács Róbert
  • 2022. augusztus 7.

Sorköz

Az Ásatás legújabb részében megnézzük, hogy vélekedtünk 2000-ben A tér és az idő természetéről

Kedves Olvasónk!

A Sorköz új sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.

Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!

Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2000. december  21-i számában jelent meg.

Hogy mire jutott a józan emberi ész a harmadik évezredre, mit tud mondani a világegyetemről, leginkább Stephen W. Hawking angol tudós tudja nekünk megmondani. A cambridge-i egyetem matematikaprofesszora, elméleti fizikusa egyike azon keveseknek, akik egész életükben az "egyesített világegyenletet", a természettudományok szent Grálját keresik. Hawking szerint közel a cél, még pár évtized, és egzakt módon le tudjuk írni az univerzumot, csak előbb egyesíteni kellene az Einstein-féle általános relativitáselméletet a kvantumfizikával, és már kész is a projekt. A tiszta ész örömmámorban fetrenghet.

Hawking ma legalább akkora sztár, mint élete végén Einstein volt.

De amíg Einsteint azért szerették az emberek, mert néhány kóbor lelket leszámítva senki sem értette elméleteit, addig Hawkingot azért, mert közérthető formában is képes szólni olyan égető kérdésekről, mint például "honnan jött és hová tart a világegyetem".

Az idő rövid története című, 1988-ban kiadott könyve minden idők egyik legkiválóbb és legkeresettebb ismeretterjesztő munkája lett. Magyarországon tavaly kiadták az Einstein álma című könyvét is, ami színvonalban erősen megközelíti az előbbit.

A legújabb, A tér és az idő természete című műve azonban valószínűleg nem lesz bestseller. És nem azért, mert netán slendriánnak tartjuk Hawking differenciálegyenlet-kezelési technikáját, vagy frappánsabban oldanánk meg egy Hilbert-térre vonatkozó dimenziótranszformációt. Hanem azért, mert az egész mű, úgy, ahogy van, tokkal-vonóval érthetetlen a mezei olvasó számára. A könyv minden bizonnyal az elméleti fizika tanszékek dolgozóinak, kollégáknak és pályatársaknak íródott. Olyan embereknek, akiket felizgat, ha az eukleidészi-Schwazchild-metrika bevezetéséről olvashatnak a Weyl-görbületen, persze végig képzetes időben számolva, szem előtt tartva a téridő tvisztor képét.

A mű apropója az volt, hogy akadt egy tudós, Roger Penrose feketelyuk-kutató, aki nyilvánosan merészelt nem egyetérteni ebben-abban Hawkinggal. Az obstrukcióból hatalmas vita kerekedett 1994-ben: a cambridge-i Matematikai Tudományok Intézetében csak egy hat hónapos program keretében tudták rendezni a kérdést. Ennek a vitasorozatnak a szerkesztett változatát élvezhetnénk, ha értenénk, miről folyik a diskurzus.

 
Fotó: Palágyi Barbara

 Annyi kiderül, hogy a két tudós egyetért abban, hogy a világegyetem a múltban egy felfoghatatlanul sűrű, kiterjedés nélküli pontból robbant szét, és jelenleg állandó sebességgel tágul. Nincs közöttük nézetkülönbség abban sem, hogy az idő nem megfordítható, tehát ha valamikor megáll a tágulás, és elkezdődik az összeomlás, akkor az események nem fordítva zajlanak le (nem forr össze az eltörött pohár). A vita - amelyet az érintettek szerényen Einstein és az ős-atomfizikus Bohr hatvan évvel ezelőtti vitájához hasonlítanak, ahol Penrose, Einstein, Hawking meg Bohr - például a körül folyik, hogy az általános relativitáselmélet (gravitációelmélet) miért nem érvényes az ősrobbanás pillanatában. (Mert érvényét veszti.) Mit tud felmutatni erre Hawking kedvenc kvantumelmélete? (Kiderül, nem sokat.) Vannak-e fenntartásai Penrose-nak a tér és az idő határtalan, de zárt felületű hawkingi elképzelésével kapcsolatban? (Nincsenek, de óvatos).

Körülbelül ennyi értelmezhető, verbális információt tudtam kicsemegézni a műből. A többi kőkemény matematika, egyenletrendezés, koefficiensbecslés, metrikaváltás vagy micsoda. Akinek van ideje, ássa bele magát, biztosan érdekfeszítő.

De a lényeg úgysem ez, hanem a hit, miszerint világunk leírható matematikai egyenletekkel.

Hawking pozitivistának tartja önmagát, szerinte nincs értelme megkérdezni, hogy egy matematikai modell megfelel-e a valóságnak. Csak arra lehetünk kíváncsiak, hogy az elmélet előrejelzései összhangban vannak-e a megfigyelésekkel. Amit meg nem tudunk megfigyelni, azt Istenre fogná. Penrose ezzel szemben a platonista platformot képviseli. Szerinte ha kezünkben a szuperképlet, mindent tudunk.

Ha jól alakulnak a dolgok, még életünkben megszülethet a világegyenlet, és akkor majd mindenki nagyon boldog lesz. A képletet tanulók milliói rendezgetik kacagva az iskolákban, szerelmespárok új dimenziókat transzformálnak a Minkovski-síkon, az öngyilkosjelöltek pedig a továbbfejlesztett Laplace-operátorban találják meg életük értelmét. Persze csak akkor, ha problémájuk racionális eredetű. Ha nem, pusztuljanak a hálátlanok.

Kovács Róbert

Stephen Hawking-Roger Penrose: A tér és az idő természete; fordította: dr. Both Előd; Talentum, 192 oldal

 

Az Ásatás korábbi cikkeit itt olvashatja:

 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk

„Engem untatnak a hagyományos elektromos gitárszólók”

  • Nagy István
Steve Stevens közreműködött filmzenékben, de a leginkább mégis Billy Idol szólógitárosaként ismerhetjük. A budapesti Billy Idol-koncert előtt mesélt nekünk együttműködésükről, a Top Gun Grammy-díjáról és sok minden másról.