Tandori Dezső: Ne menj el senkihez szobanövénynek!
Az író-költő hosszú éveken át írt a Magyar Narancsba: publicisztikákat, jegyzeteket, „egotripeket”. Ezekből idézzünk fel egyet az Ásatás sorozatban!
Az író-költő hosszú éveken át írt a Magyar Narancsba: publicisztikákat, jegyzeteket, „egotripeket”. Ezekből idézzünk fel egyet az Ásatás sorozatban!
Nincs foglalkozása, társadalmi állása szerfölött kétes, jövedelme véletlenszerű – de nyomoz, és varázstalanítani akarja a világot. Idézzük fel Bán Zoltán András esszéjét egy tizenöt évvel ezelőtti Magyar Narancs-lapszámból!
Éles, kritikus és politikus volt a tizenkettedik alkalommal megrendezett Irodalmi Humorfesztivál a Gyulai Várszínházban. A szervezők szerényen „a Kárpát-medence egyik legkiemelkedőbb szépirodalmi programjának” nevezték.
Az első modern regénynek tekintik, kétszer aláhúzható, meglepő tanulsága pedig nem más, mint hogy képzelet és valóság különbözik. Nem volt ez mindig így. Idézzük fel Fábri Péter cikkét 2005-ből.
A Pi élete tizenkét millió példányban fogyott, több mint 50 nyelvre fordították le, mióta megjelent 2001-ben. A kanadai író, Yann Martel nem él a számok bűvöletében, legalábbis nekünk ezt mondta. Idézzük fel Köves Gábor interjúját az Ásatás sorozatban!
Az informatikánál is jobban ért ahhoz, hogy befektetőket édesgessen magához, rendíthetetlen optimista és hisz a technológiai fejlődésben. De saját mérnökeivel viharos a kapcsolata, egyszer kitették az OpenAI-tól, a ChatGPT legújabb modellje után pedig tovább dolgozik a szuperintelligencia létrehozásán. Mit tudunk a jövő legbefolyásosabb techmoguljáról?
Anne Applebaum egykori Reagan-rajongó konzervatívból lett a populista jobboldal egyik főellensége, pedig látszólag nem ő változott. Erről a jelenségről írt személyes hangvételű politikai esszét, amiben bónuszként ott van a hatalmasat alakító Schmidt Mária önsorsrontása is.
A szlovén sztárfilozófus azóta se ment ki a divatból, így idézzük fel tíz évvel ezelőtti interjúnkat, amelyben Merkel, Hitler, Chomsky és akkoriban megjelent könyve is szóba került.
Az emberevés hazug vádja, a telep romantikája, polgárosodás és mélyszegénység, egy gyilkosság és egy korszakos tehetség. Öt + kettő kötetet ajánlunk az ország legnagyobb kisebbségéről.
Még 1996-ban történt, hogy az Evita forgatása közben, a Die Hard harmadik részének sikere után kérdezte Andrew Vajnát a Narancs akkori főszerkesztője, Vágvölgyi B. András. Idézzük fel a cikket az Ásatás sorozatban!
A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!
Timothy Snyder anekdotikus filozófiai munkája rendkívül közérthető módon jelzi, hogy alapvető változásokra lenne szükség a világban. Olyannyira közérthetően, hogy új könyvét akár nyaralásra is érdemes magunkkal vinni.
Szabó Róbert Csabával Pokoltó című, frissen megjelent regényével kapcsolatban beszélgettünk Eller Giziről, az első erdélyi újságírónő izgalmas alakjáról, az emlékezés és felejtés ritmusáról és 89’ decemberéről.