„(…) nemcsak hogy a helyén nincsen, hanem hogy nincsen meg egyáltalán, s jártam űzötten s elveszetten egy városban, mely Gyulának mondta magát, de nem Gyula volt, jártam keresztül-kasul az utcákon, és kérdezősködtem, de hiába, senki nem tudott semmit, és senki semmire nem emlékezett, vagy ami még rosszabb volt, hogy tévesen emlékeztek, s beszélni próbáltak a múltról, melyben valami elveszett, de már vagy nem tudták, mi volt az, vagy úgy gondolták, hogy nem is olyan nagy kár érte (…)” – idéztük Krasznahorkainak a szülővárosához való rendkívül problematikus viszonyát múlt pénteki cikkünkben. Az idézet a Népszabadság 1999-es karácsonyi számából való, amelyben éppen a városával számolt le kíméletlen őszinteséggel. Alig jön még a környékére is; legutóbb nem kevesebb, mint kilenc évvel ezelőtt járt hivatalos minőségében Békés megyében a már akkor is világhíres író, de akkor sem Gyulán, hanem Békéscsabán tartott író olvasó-találkozót. Szülővárosában utoljára 33 évvel ezelőtt, 1992-ben találkozott olvasóival. Mindez a legkevésbé sem véletlen.
A Nobel-díj felmérhetetlenül magas rangja, valamint a Krasznahorkairól való valós tudás, ismeret és olvasottság még akkor is bántóan nagy távolságban van egymástól a jogos örömét most sokféle formában kifejező társadalom tagjai között, ha tudjuk, a Gyuláról elszármazott írót olvasni nem csak azért jelenthet kihívást, mert egy mondata – mint a Herscht 07769 című regényben – 424 sűrűn teleírt oldalon át tart, hanem mert enélkül sem adja könnyen magát. („Akklimatizálódva” és elveszve a Krasznahorkai-szövegekben már a műélvezet kivételes fokát élhetjük meg.) Ebben az író és szülőváros kettősének kétségtelenül ellentmondásos helyzetében próbál a helyi politika valamit a maga javára fordítani. Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester azt nyilatkozta fűnek-fának, hogy Gyula felkerült a világirodalom térképére, a legmagasabb polcon van. Azt pedig az RTL Klub Híradójának mondta, hogy valamifajta elismerésben szeretnék részesíteni az írót, de ehhez előbb egyeztetni kell vele.
Ez az elismerés egyedül a legmagasabb helyi kitüntetés, a díszpolgári cím lehet. Azonban a saját városával problematikus viszonyban lévő író ezt aligha fogadja el, valószínűleg még a leendő megkeresésére sem reagál majd, és itt be is lehetne fejezni az erről szóló lamentálást. Ám ezt a helyzetet mindenképpen súlyosbítja, hogy ez akkor is egy politikai testület elismerése volna, ha szülővárosa adja és ifjúkora mesés környezetéről van szó, amelyet azonban mára már nem létezőnek tekint. Krasznahorkai mindig is távol tartotta magát a politikával való érintkezéstől. A fideszes városvezetés és a mögötte álló kormánypárt legalább másfél évtizede tartó ámokfutása a legkevésbé sem segíti a társadalmi és morális kérdésekben hajlíthatatlan Krasznahorkainál, hogy ezt a gesztust elfogadja. Az eddig is reménytelen elképzelést végképp szertefoszlathatja, ha majd a Nobel-díjas író megnézi – persze, ha egyáltalán eljut idáig –, hogy sok arra érdemes ember és életmű mellett szerepelnek a gyulai díszpolgári cím 1888 óta tartó történelmében olyanok is, akik emberi, erkölcsi vagy politikai értelemben kifogásolhatók; sőt akad egy olyan is, aki erre a legteljesebb mértékben méltatlan és vállalhatatlan.
Ez utóbbira Gömbös Gyula fasiszta miniszterelnök, míg az előbbire a NER-rel teljesen összefonódott, azt a legteljesebb mértékben kiszolgáló – és ezért ajándékba egy stadiont is kapott – Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, valamint a Gyulához ezer szállal kötődő Annus Adrián, az athéni olimpián kalapácsvetésben aranyérmet szerző, de a doppingellenes világszervezettel együtt nem működő és a verseny után eltűnő nehézatléta a példa. Tőle utóbb visszavonták az érmet. (Annus a díszpolgári elismerést egy évvel az olimpiai botrány előtt kapta, ám utólag sem vonták vissza tőle.)
Krasznahorkai László régóta nemzetközileg jegyzett író, amelyet a rengeteg fordítás mellett jelez, hogy 2015-ben megkapta a világ második legrangosabb írói elismerését, a Nemzetközi Man Booker-díjat. (Ezt rajta kívül magyar szerző még nem nyerte el.) Görgényi akkor nem gratulált, nem lelkendezett, és nem villantotta fel valamilyen helyi elismerés lehetőségét. Mindezt a műveit kevéssé vagy egyáltalán nem ismerő gyulai polgármester most, a Nobel-díj kapcsán tette csak meg. Elismerést kezdeményező gesztusa a hitelesség próbáját aligha állja ki.
