Kiosztották a Baumgarten-emlékdíjakat és -jutalmakat

  • narancs.hu
  • 2025. január 30.

Sorköz

A kizárólag közösségi adakozásból osztott díjakban és jutalmakban 10 író és költő részesült. 

2025. január 29-én a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület hatodik alkalommal osztotta ki a Baumgarten-emlékdíjakat és -jutalmakat. 

A Baumgarten-emlékdíjat 2019-ben Kukorelly Endre író kezdeményezésére alapította a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület. Az 1927 és 1947 között működő Baumgarten-díj kurátora, Babits Mihály teremtette hagyomány szerint az első alkalommal az alapító-örökhagyó Baumgarten Ferenc Ferdinánd halálának évfordulóján, 2020. január 18-án adta át először a díjakat, azóta pedig minden évben sikerül kiosztani ezt a magánszemélyek adományaiból összeálló jutalmat. A díjazás kizárólag közösségi finanszírozásból történik, az egyesület minden évben a rendelkezésre álló összeg felét osztja ki. A díj létezését eddig 570 magánszemély támogatta. 

A Litera beszámolója szerint 2025-ben Baumgarten-emlékdíjban részesül Németh Gábor, Földényi F. László, Solymosi Bálint, Szilágyi Ákos és Szilasi László. 

A Baumgarten-jutalmat Bakos Gyöngyi, Hegedüs Vera, Rédl Zora, Schillinger Gyöngyvér és Tasnádi Edit veheti át.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.