Hogyan vált mellőzött íróból kultikus horrorszerző H.P. Lovecraft?

Nagyalakú, illusztrált kiadványban jelentek meg a népszerű horrorszerző alapművei, aki életében nem volt túl népszerű, de halála után senki sem tudta kivonni magát a hatása alól.

„A legirgalmasabb dolog a világon, azt hiszem, az, hogy az emberi elme képtelen kapcsolatot teremteni a különálló események között. A tudatlanság nyugalmas szigetén élünk a végtelenség fekete óceánjának közepén, s nem úgy rendeltetett, hogy messzire utazzunk innen.”

Ezzel a felütéssel vezeti be Howard Phillips Lovecraft a legismertebb rémtörténetét, a Cthulhu hívását, amelyben titkos szekták egy réges-rég elsüllyedt istenhez, a Nagy Öreghez imádkoznak, barbár rituáléiktól pedig valami hatalmas és borzalmas erő felemelkedését várják. E bevezető mondatok igen hatékonyan összefoglalják Lovecraft filozófiáját a világról, amely nem sokkal azelőtt vált az első, kontinenseken átívelő világháború színhelyévé. A Cthulhu hívása 1926-ban íródott, de Lovecraft történeteit legalább annyira inspirálják a tudomány szédületes és rémisztő felfedezései, a személyes komplexusai és családi traumái, mint a külvilágban megtapasztalt nyers erőszak. Az amerikai író számára az ártalmatlan tudásszomjnak mindig rémület a jutalma, főhősei – eltévedt tengerészek, felfedezők, archeológusok és doktorok –, miután bepillantottak a kozmikus rend horrorisztikus rejtélyeibe, megőrülnek vagy meghalnak.

H. P. Lovecraft karcsú életműve elfér ezer­ötszáz oldalon, de a lovecraftiánus horror már sokkal terjedelmesebb korpuszt alkot. Egyik első követője személyes barátja és kiadója, August Derleth, aki maga jócskán hozzátett a Cthulhu-mítoszhoz, és megalapította az Arkham House kiadót – Lovecraft fiktív városa után –, de nem csak ő számított sikeresebbnek elődjénél.

Robert Bloch, a Psycho írója vagy Robert E. Howard – Conan, a barbár megalkotója – szintén nem zárkóztak el, hogy lovecraftiánusnak vallják magukat. S bár úgy tűnhet, hogy az egy Edgar Allan Poe kivételével a horrorszerzők aligha gyakoroltak hatást a büszke szépírókra, Lovecraft nyomát olykor megtaláljuk Jorge Luis Borges vagy Roberto Bolaño műveiben. Michel Houellebecq az „álomirodalom három tartóoszlopának” nevezte Tolkiennel és Howarddal együtt, akit jobban megbecsülnek majd, ha „a lagymatag avantgárd beteges ködfelhője” szétoszlik.

„A kritika végül mindig beismeri tévedéseit; vagy pontosabban: a kritikusok végül meghalnak, és jönnek a helyükre új kritikusok. Így történt, hogy harmincévi megvető hallgatás után az »értelmiségiek« végül felfigyeltek Love­craftra”

– írta a francia szerző az elődről szóló portrékötetben, amely az idén jelent meg magyarul a Magvető Kiadónál. (Meglepő a két írót egy fedélen látni: mi köti össze őket azon túl, hogy mindketten mélyen megvetik az emberi létezést?) Annál hosszabban tudnánk fejtegetni Lovecraft hatását a popkultúrára. John Carpenter Apokalipszis-trilógiáját emlegetni szinte közhely: A dolog és Az őrület torkában a címükben is Love­craft-művekre reflektálnak. A Stranger Things című sorozat már a netflixesített változatát jelöli ennek a baljós világnak, de az Alien vagy a Watchmen rémlényeit is származtathatjuk a Cthulhu-mítoszból. Stephen King, Neil Gaiman vagy Guillermo del Toro sosem szégyelltek elődként hivatkozni rá. Hadd jegyezzük meg, hogy sem Lovecraft, sem az ő igazhitű tanítványai nem akarnak sokkolni és ijesztgetni! A lovecrafti filmest nem érdekli a „jumpscare-hatás”, az viszont annál inkább, hogy kipréselje belőled az életkedvet, meg minden optimizmust, ami a világ állapotával kapcsolatban még esetleg benned él.

 

 

Rettegés egy életen át

Lovecraft 1890-ben született a Rhode Island állambeli Providence-ben, tehetős családban, amely csakhamar a tönk szélén találta magát. Hároméves volt, amikor apja egy pszichotikus epizód után kórházba került, és nyolc, amikor szifilisz következményeként meghalt. Onnantól kezdve anyja és két nagynénje babusgatta a koraérett fiút, aki már totyogó korában olvasott: először az Ezeregyéjszakát (később ennek nyomán használta néha az Abdul Alhazred álnevet), a klasszikusok mellett gótikus rémtörténeteket és asztronómiai könyveket, valamint Ovidiust és Coleridge-t Gustave Doré illusztrációival. Apja helyett nagyapja volt az a férfi figura, akire felnézett, és aki „weird fiction” gyűjtőnéven illetett rémtörténeteket adott a kezébe.

A fiú kimaradozott az iskolából, gyakran betegeskedett, de az agya olyan volt, mint a szivacs. Tizennégy éves volt, amikor meghalt a nagyapja, s a család szorult anyagi helyzete miatt költözni kényszerült. A fiú néha az öngyilkosságon gondolkodott, és csak a tanulás iránti szenvedélye tartotta vissza. Agorafóbiáját és szociális szorongását a könyvek enyhítették. Meg az írás. Nagykamasz volt már, mikor elkészültek első elbeszélései. Az iskolát egy idegösszeomlás miatt nem fejezte be. Egész életében kísértette szülei mentális összeomlása, és betegesen félt tőle, hogy hasonló sorsra jut. Anyja, aki soha nem lábalt ki a férje elveszítése miatt érzett gyászból, betegesen közeli, „gyűlöllek-szeretlek” kapcsolatban élt vele.

Lovecraft a tízes években páros lábbal érkezett meg az irodalmi életbe: különböző magazinok hasábjain intézett támadást más írók ellen. Közben anyja is idegösszeomlást kapott és kórházba került, noha halálát végül egy rosszul sikerült hólyagműtét okozta. Lovecraft 1924-ben rövid időre megnősült, feleségével New Yorkba költözött, ahol bekerült a Weird Tales című magazin szerzői közé. Itt jelent meg a Cthulhu hívása is 1928-ban.

A házasság kudarcos volt, és az író New Yorkban sem érezte jól magát. Félelmei nyomán termékeny talajra hullott benne a kor rasszizmusa és idegengyűlölete. Mai szemmel különösen zavarba ejtő, hogy leveleiben szenvedélyesen védte a fehér lincselőket, és később Hitlert is: „Tudom, hogy bohóc, de kedvelem a fickót.” Utolsó éveiben visszaköltözött Providence-be, nagynénjeihez. A Zarándokút Kadathba című elbeszélése részben erről a visszatérésről szól.

Nehezen tudott megélni az írásból, de ekkor sokat dolgozott. Tragikusan rövid élet adatott neki, 1937-ben halt meg rákban. Műveit keménykötésű kiadásban nem láthatta már. Egyszer így fakadt ki egy kiadónak írt levélben: „Alighanem azért nincs egyetlen élő amerikai prózaírónak sem valódi stílusa, mert mások megcsonkítják a műveiket… engem azonban ez feltehetően nem fenyeget, hiszen nem valószínű, hogy a kézirataimat kiadásra méltónak találná.” Két évvel később az Arkham House viszont megjelentette az írásait.

 

HP Lovecraft

Fotó: wikimedia

 

 

A mítoszteremtő

Ha a Lovecraft-univerzumról beszélünk, meg kell magyaráznunk a Cthulhu-mítoszt is, amely azóta is összeköti a lovecrafti horror szerzőit. Lovecraft világában a „Nagy Öregek” olyan ősi istenségek, akik az űrből érkeztek, és valaha a Földet uralták, mígnem halálos álomba merültek. Egyikük, Cthulhu hatalmas termetű alak szárnyakkal, csápokkal, ezernyi szemmel, a végső borzalom és a gonosz megtestesítője. Nevének kiejtésében bizonytalanok vagyunk – maga Lovecraft többféle kiejtést megadott, de hozzátette, hogy az emberi beszélőszervek számára úgyis lehetetlen a megnevezése. És persze a leírásakor is a nyelv korlátaiba ütközünk:

„A Dolgot lehetetlenség volt leírni – nincs az a földi nyelv, amelynek szavai lennének az elképzelhetetlen, bömbölő őrületnek ilyen mélységeire, a kozmikus rendnek és az anyag törvényeinek e gyalázatos tagadására.”

(De nem csak ők vannak. A Love­craft-univerzum – részben saját, részben utódai munkája nyomán – a Nagy Öregeken túl Külső Istenekkel és a behemót rémséggel, a szolgaként tartott Shoggoth-tal egészül ki.)

Az író elképzelése szerint a „weird fiction” önmagában filozofikus, hiszen folytonos gondolkodásra kényszerít a gondolkodás mikéntjéről. A Lovecraft-horrorban sosem egy betolakodó okoz rémületet, hanem az a felismerés, hogy a világ kezdettől fogva sötét, elátkozott hely, amely a legelképzelhetetlenebb szörnyűségeket tartogatja. Akár azt, hogy minden fizikai törvényszerűséget felfüggesztenek. Az író úgy vélekedett, hogy a hétköznapi, emberléptékű élet és annak törvényei semmit nem jelentenek a hatalmas kozmoszhoz képest. Hiába, hogy Lovecraft jelentőségét újra és újra elvetették a filozófiában, időnként kiderül, hogy ő a filozófusok – spekulatív realisták, nihilisták, posztkantiánusok, Ray Brassier, Iain Grant, Quentin Meillassoux – visszatérő kedvence. Pedig Lovecraft egyetlen konzekvens premisszája mindössze annyi volt, hogy a kozmosz indifferens velünk szemben. Olvasta Nietzsche, Bertrand Russell, Santayana és az ókoriak, Epikurosz és Demokritosz műveit, és főként Ernst Haeckelt, aki a századfordulón számon kérte az ember arroganciáját, mert azt hiszi, hogy különb egy fotonnál a széles univerzumban.

Lovecraft műveit nem hiba misztikus horrornak nevezni, de nem is éppen telitalálat. Az őrület hegyei, amely 1936-ban jelent meg először, például racionalizálja a Cthulhu-mítoszt, amennyiben szörnyalakjait a világűrből származtatja. Az író olyan, akkor még újnak számító tudományos elméleteket is beemel az eredettörténetbe, mint a kontinentális lemezek mozgása és a Hold kialakulása. (Lovecraft minden jel szerint érdeklődött a fizika és a földrajz friss vívmányai iránt, de a kortárs filozófia kevésbé izgatta.) A „Nagy Öregek” furcsa városában pedig nem az euklideszi geometria, hanem valami ismeretlen és nem megszokott matematika uralkodik.

Noha Lovecraft hatása mindenhol kimutatható David Lynch világától a horrorig, eddig egyetlen filmadaptáció sem készült a munkáiból. Másfél évtizede Guillermo del Toro szerette volna megfilmesíteni a Cthulhu-mítoszt, de végül nem lett belőle semmi. Az írónak a dialógusok és a karakterábrázolás nem voltak az erősségei, hosszabb regénye pedig nincs. Kimeríthetetlen fantáziáját a világok kiötlésére használta: ez az atmoszféra pedig akkor a legerősebb, ha nem a filmvásznon, hanem az olvasó fejében születik meg. Vannak viszont szerepjátékok, számítógépes játékok, képregények és animációk, és sok-sok fan fiction. Matt Ruff 2016-ban rendhagyó regényben vetett számot Lovecraft tagadhatatlan rasszizmusával – ami abban is megnyilvánul, hogy a műveiben vissza-visszatérően feketék képviselik a barbár, gyilkos ösztönt. A Lovecraft Countryból 2020-ban egy évadnyi horrort készített az HBO.

François Baranger francia illusztrátor is a szerepjáték által ismerkedett meg Lovecrafttal. Pár éve képsorozatot készített a Cthulhu hívásához és Az őrület hegyeihez, a nagy méretű albumok, amelyekben a teljes elbeszélések is olvashatók, most jelentek meg magyarul. A Lovecraft-rajongókat kétségtelenül el fogja bűvölni, a vele ismerkedőknek pedig segít belépni ebbe a világba, amelyben sokáig maradni persze nem érdemes. No, nem azért, mert nem jó olvasmány. De maga az író figyelmeztet: „Lehetséges, hogy vannak a világon különös, kozmikus összefüggések – az viszont biztos, hogy nem arra valók, hogy normális emberek belebonyolódjanak.”

A kötetek

• Lovecraft / Baranger: Cthulhu hívása, Multiverzum Kiadó, 2023, 80 oldal, 17 900 Ft. Fordította: Somogyi Gábor.
• Lovecraft / Baranger: Az őrület hegyei I.–II., Multiverzum Kiadó, 2024, 64 oldal 17 900 Ft – kötetenként. Fordította: Sóvágó Katalin.