Kedves Olvasónk!
A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket.
Nyers és látszólag kíméletlen düh jellemezte már első, 1994-es regényét is, mely Dugj meg! címmel magyarul is megjelent. A macsó erőszakot elszenvedő nők véres bosszúhadjáratából filmes változat is készült (részben Despentes rendezői részvételével), s hatalmas botrányok, tiltakozások kísérték a forgalmazását 2000-ben. A bevételekben bízó kereskedelmi televíziós csatorna, a Canal +, finanszírozta a low budget produkciót, mely a regénnyel azonos címmel került a mozikba. (Sokat elárul a magyarországi forgalmazás szemérmességéről, hogy itthon Legyél velem címmel promotálták.) A megengedő francia korhatárbizottság eleinte csak a 16 éven felülieknek javasolta a megtekintést, ám a nyílt szexjeleneteket is tartalmazó film végül 18-as karikával került forgalmazásba, ahol persze meg is bukott. Pornónak túl finom és unalmas volt, szerzői filmnek pedig vállalhatatlanul pornográf. Az esztétikai és moralizáló vita ekkor még elvonta a figyelmet a mű mélyebb tartalmáról; a #MeToo-t időben messze megelőző amazonok erőszakos lázadásáról, a társadalmi egyenlőtlenségek veszélyeiről. S a csírájában megbúvó írói tehetségről.
Az új könyv, a Kedves idióta nyelvezete egyszerű, olvasmányos, szókimondó. Virginie Despentes írásmódjára nem jellemző bármilyen szemérem: tárgyszerűen leíró, vagyis brutálisan sokkoló.
Későbbi műveiben finomodik a nyelvi megfogalmazás, s a tematika is gazdagodik. Despentes ennek köszönhetően sikeresen kitör a ráaggatott underground skatulyából és magasan jegyzett női alkotóként tekint rá napjainkban az irodalmi közélet valamint a könyvpiac. A Vernon Subutex című három kötetes rock-punk eposz megjelentetése óta szívesen jellemzik az írónőt a balzaci-zolai hagyomány folytatójaként, aki az elesetteket, a társadalmon kívül élőket, az örökös veszteseket, az alkoholistákat, a narkósokat, a melegeket, a munkanélkülieket stb. komplexusok és előítéletek nélkül és néhol nosztalgiával, megértéssel ábrázolja. Amelyben amúgy nincs helye sem a lenézésnek, sem a naiv, megbocsátó felmentésnek. Despentes olyan szerző, akinek az élettörténete, különösen a fiatalabb évei dúskálnak az élményekben: valamikor ő is ebből a körből jött, a perifériáról. És ezekből is merít.
A Kedves idióta – lehetett volna Kedves seggfej is magyarul – levélregény. Egy idősödő egykori díva (Rebecca) és egy középszerű, középkorú férfi író (Oscar) párbeszéde, kortárs digitális platformokon. Az írásbeli kapcsolatfelvételt egy meggondolatlan Instagram-poszt indítja be. Oscar, aki a gyerekkorától Rebecca rajongója, megpillantja egykori idolját egy nyilvános helyen, s végtelen csalódottságában ezt posztolja ki a nyilvánosságba: „Kövér és elhanyagolt, undorító a bőre, az a tipikus ocsmány, nagypofájú nő. Faszhorgasztó, komolyan. Úgy hallottam, mostanában fiatal feministák főtanácsadójaként nyomja.” A sértett díva felveszi a kesztyűt, tőle sem áll távol az alpári beszéd, s beleáll a provokációba: „Pont olyan vagy, mint a galamb, aki az ember vállára szarik... megvan a tizenötperc hírneved. Hiszen itt a bizonyíték rá, írok neked. Biztos vannak gyerekeid. Az ilyesfajta pasi szaporodik, nehogy már megszakadjon a vérvonal.”
Az erős kezdés meglepetésre néhány digitális ütésváltás után váratlanul párbeszéddé szelídül. A korábbi nagy sztár Rebecca mellé Oscar is felzárkózik a kellemesnek nem nevezhető közismertségben; egykori kiadói kolléganője, Zoé, a feminista blogger, a saját platformján szexuális molesztálással vádolja meg. Oscart felkészületlenül éri a támadás, összeomlik, narcisztikus, ám gyenge lábon álló macsósága sérülést szenved. Rebecca kíméletlenül őszinte megjegyzéseire önvizsgálattal reagál, s az egykori díva, a verbális karate fekete öves bajnoka is egyre személyesebb és önkritikusabb hangot üt meg a menetek során. Bizonyos értelemben egymás terapeutáivá válnak a levélváltások közben, mely a folyamat előrehaladtával önismereti kurzussá is alakul (amelyben a feminista élharcos Zoé is részt vállal). Despentes otthonosan mozog a köznapi szlengben, miközben filozofikusabb szövegei is közérthetőek és élesek, mint a szamuráj kardja. A King Kong teória (2006) egy hatalmas vádbeszéd, az újkori, feminista lázadó nő forradalmi, szókimondó kiáltványa a macsó férfidominancia ellen. Talán ezért is tartják sokan Zola lehetséges reinkarnációjának.
Ezekhez a korábbi írásaihoz képest
a Kedves idióta szinte szelíd, a kiegyezés útjait kereső regény, mintha a szerző a kibékíthetetlennek tűnő társadalmi vitákban valóban a dialógus lehetőségét keresné.
S bár kimondani is szörnyű, megértést várna el a karaktereitől. A levelezésben itt a középosztály többé-kevésbe edukált tagjai vesznek részt, akik bár érintkeznek a perifériára szorultak dühös szereplőivel, maguk is különböző komplexusokkal és függőségekkel küzdenek (alkohol, narkotikumok, szexualitás). Oscar, ha nehezen is, de beleáll az önvizsgálatba, igazán molesztált-e ő bárkit is élete során, Rebecca megküzd az önpusztító addikcióval s a díva szerep fenntartásának illúziójával, és Zoé is sokat megért a feminista harcos elmagányosodásáról, miután más feministák támadásait kell megélnie. Ám ahelyett, hogy a különböző digitális platformjaikon csak saját vélt vagy valós igazukért harcolnának arra törekedve, hogy kivégezzék az ellenfeleiket, önreflexióra is képesek, netán az öniróniára is:
„Drága nővéreim, kitartás, nemsokára ugyanakkora barmok leszünk, mint a férfiak. Csakhogy épp hatalmunk nem lesz. Ugyanazokat a debil tanácskozó testületeket majmoljuk. Mi is csak mímeljük a felháborodást. Ugyanaz az alpári düh fog el bennünket, és ugyanúgy imádjuk a tekintélyt... A játék ugyanaz. És nem áll szándékomban megbocsátani, amit éppen most készültök elkövetni ellenem, ahogyan a férfiaknak sem bocsátottam meg. Hogy egészen pontos legyek, mondjuk ki: egyikőtök se jobb a másiknál. Ugyanúgy szar van a palacsintában. Amióta én is ezt eszem, képes vagyok felismerni.”
Mintha korunk forradalmi gesztusának számítana a megértés keresése, a másik ember komolyan vétele.
Virginie Despentes: Kedves idióta. Budapest, Magvető, 2024, 300 oldal. Fordította: Kiss Kornélia
