Jövőre rendezik meg a budapesti vizes Európa-bajnokságot

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 30.

Sport

Idén augusztus helyett úgy tűnik, jövő májusban lesz a verseny.

Augusztus helyett jövőre rendezik a budapesti vizes Európa-bajnokságot, mondta csütörtökön Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke.

"Ebben az évben nem lehet Európa-bajnokságot szervezni, ez teljesen biztos. Most úgy tűnik, 2021 májusában kerül megrendezésre Budapesten" – nyilatkozta Wladár az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette, már akkor sem volt jó az új, augusztusi időpont, amikor kihirdették, bár kétségtelen, nem egy fix dátum volt, csak egy elképzelés, később pedig szóba került egy esetleges novemberi időpont is.

Az elnök kijelentette, várhatóan novemberben lesz az európai szövetség (LEN) kongresszusa, akkor határozzák meg hivatalosan az új dátumot.

A LEN március 20-án jelentette be, hogy az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.