Ez ám a fontos fejlesztés: a magyar kormány csak úgy lapátolja a pénzt a határon túli fociakadémiákba

  • narancs.hu
  • 2018. január 3.

Sport

Cirka 20 milliárd már el is repült.

A zoom.hu készített összesítést a kormány fociakadémiákra szánt költéseiről, amelyből kiderül, hogy a kormányzat rendesen osztogatja a pénzt az Orbán Viktor köréhez köthető intézményeknek. A futballakadémiák az év végi „pénzosztogatásból” sem maradtak ki:

most például közel 8 és fél milliárd forint jutott határon túli akadémiákra.

A portál azt írja, a helyszínek (többek között Munkács, Topolya, Lendva, Eszék, Csíkszereda) kötődnek Orbán Viktor köréhez:

a Székelyföld Labdarúgó Akadémia például a felcsúti akadémia leágazása, az eszéki futballklub tulajdonosa pedig maga Mészáros Lőrinc.

A zoom.hu felidézi, hogy a korábbi években is sok pénz ment el a határon túli akadémiákra, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2016-ban például 8 milliárdot adott ilyen intézményeknek, de többször előfordult, hogy egy-egy akadémiát megdobtak pár száz millióval. A portál összegez is, és szerintük ha összeadjuk az eddigi költéseket, az jön ki, hogy a magyar kormány eddig legalább 19,6 milliárdot adott határon túli fociakadémiákra.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.