A súlyemelőversenyek nézésének élvezeti értékét nem csak a mozgás szépsége és az izgalom adja. Legalább ilyen fontos benne a stratégiai játék, azaz annak a követése, hogy melyik versenyző mikor milyen súlyt akar felemelni, és miért pont annyit. A licitálás verseny közben, a melegítőteremben, szigorú és viszonylag bonyolult szabályok szerint zajlik. E pókerjátszmában a versenyzőnek nemcsak a saját, de ellenfeleinek a teljesítőképességét is meg kell tudnia becsülni, s a dolognak része a pszichológiai nyomásgyakorlás vagy a blöffölés is, a vetélytárs belehajszolása a teljesíthetetlen magasságokba. Hogy a néző megértse, mi történik a pódiumon, ki kivel meccsel, és épp hányadik helyen áll, vagy milyen színű éremért emel, nem árt jegyzetelnie vagy nagyon figyelnie az eredménytáblára. (Ezen látható a licitek pillanatnyi állása is. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség honlapján a nagyobb világversenyeken élőben követhető a scoreboard.) Egy-egy versenyen a mezőny két-három csoportra oszlik, melynek tagjai egymással vetélkednek: a legjobb kettő-három, mondjuk, az aranyért, a középmezőny a negyedik, a többiek a maradék helyezésekért. Lökésben, szakításban és összetettben is osztanak érmeket (az olimpia szomorú kivételével), azaz egyszerre három verseny zajlik: egy-egy izgalmasabb súlyemelődöntő nyomon követése vagy utólagos rekonstrukciója ezért remek logikai játék is.
A wroclawi döntőben Péter a középmezőnyben küzdött egy egyiptomi, egy belorusz és egy kínai versenyzővel. A szakításban 191 kilót ért el (ez volt a harmadik kísérlete avagy fogása), közvetlen vetélytársai 1, illetve 6 kilóval kevesebbet. Ezzel lett negyedik a szakításban, és nyilvánvalóvá vált az is, hogy az összetettben is van esélye ugyanerre. Következett a lökés...
*
Magyar Narancs: A lökést 220 kilón kezdted, szépen sikerült is. Evvel összetettben lett 411 kilód. És annyi is maradt: a 227, aztán a 228 már nem ment. De miért mentél fel rögtön 227-re? Sőt, 220 után rögtön 228-at kértél, ha jól emlékszem...
Nagy Péter: A kezdő fogásom tényleg jól sikerült, és bevállaltam, hogy egy nagyobbat fogok ugrani, igen, 228-ra. (Ezzel Péter összetett eredménye 419 kiló lett volna, ami az összetett verseny 4. helyét jelentette volna - a szerk.) A többiekről az előnevezés alapján tudtam, hogy a lökésben mögöttem lesznek, de azt is, hogy szakításban jobbak nálam. Ezzel próbáltam volna őket is feljebb tornázni. (A versenyzőknek a nevezéskor fogásnemenként meg kell adniuk, hogy hány kilón fognak kezdeni. Blöffölni itt csak 20 kilót szabad - a szerk.) De aztán a belorusz gyerek 226-at lökött, és 27-re még vissza tudtam venni. (Jauheni Zsarnaszek 190 kilót szakított, azaz Péter mögött volt egy kilóval. A lökést egy rontott kísérlettel indította 225-ön, aztán kilökte a 226-ot: ezzel az öszszetett eredménye 416 kiló lett - a szerk.) Igazából 226-ra is visszamehettem volna, avval is megvertem volna, de arra gondoltam, hogy a 227 az egyéni csúcsom, legalább csináljak egy egyénicsúcs-beállítást.
| ||
MN: Tehát tudtad, hogy muszáj sokkal feljebb menni, hogy a szakításnál szerzett előnyödet megtartsd. Csak az volt a kérdés, hogy mennyivel. Azt tudtad, hogy a belorusz versenyző megcsinálja a 226-ot?
NP: Én azt sem értettem, hogy miért vették el tőle a 225-öt, ennél rosszabb gyakorlatokat is megadtak, nem volt benne nyomás. Fejben összeszedte magát. Az olimpián 230-at vagy 232-t lökött, szóval benne volt az eredmény. Az egyiptomi sráccal meg igazából csak a szakításban versenyeztem, mert tudtam, hogy jó lökő, jobb nálam. Edzésen, ha jól tudom, lökött már 250 körül, világversenyen 238 volt a legjobbja.
MN: Ő hat kilóval kevesebbet szakított nálad. Végül neki is 416 kiló lett az összetettje, szóval ha kilököd a 227-et, de még a 226-ot is, akkor megvered őt is...
NP: Papíron, utólag így néz ki. De ő 231-gyel kezdett, megcsinálta, és evvel már megvolt neki a 416. Aztán 231-ről felment 240-re, amivel nyilván a bronzot célozta meg. A 240 nem sikerült neki - de ha megcsinálom a 227-et, akkor ő nem rögtön 240-re megy, hanem kevesebbre, 34-re vagy 35-re, amivel még megver. Persze lehet, hogy ő is hibázott volna, de ezt már sose tudjuk meg.
MN: Szóval mégiscsak ez volt a tökéletes taktika...
NP: Tökéletes... Mi az, hogy tökéletes? Ha azt nézzük, akkor eredményes volt. Úgy mentem ki, hogy ha a tízben benne vagyok, már jó, és ehhez képest lettem az összetettben hatodik - szóval jó taktika volt. És a szakításban sem számítottam a negyedik helyre. Ha egy úszó bekerül a nyolcas döntőbe a vb-n, már megveregetik a vállát, neki sem kell egyéni csúcsot úsznia. Jó, nem azt mondom, hogy nem kellett hozzá szerencse, de egy sportolónak miért ne lehetne szerencséje?
MN: Szerintem nem is volt szerencséd. A 4. meg a 6. hely is tisztán volt meg. Nyertél egy kilóval, csókolom. Maximum annyiban, hogy a szakításban Udacsin betlizett. (Artyomot, az ukrán óriást dobogóra várta mindenki, egyéni legjobbja 450 kiló, most viszont szakításban nem volt érvényes fogása - a szerk.)
NP: Jó, akkor nem volt.
MN: Ki csinálta a taktikát?
NP: Az edzőkkel közösen beszéltük meg, de mivel nem láttak edzésen - az iskola miatt nem tudtam vállalni az edzőtáborozást -, nekem is részt kellett vennem a taktikázásban.
MN: Az nem úgy van, hogy konkrétan a segítők, edzők mondják meg a versenyzőnek, mi legyen a következő súlya?
NP: Van olyan is. A versenyző ül, az edzője meg szól neki, hogy na, most menjél ki súlyra. A versenyző nem szól bele semmibe. Lehet, meg se mondják neki, hogy mennyire. Ez annyiban jó, hogy nem kell figyelnie semmire, csak a súlyra. De inkább megbeszélik. Vállalod? Vállalom. A jó edző látja, hogy mire képes a versenyzője, képben van. Látja azt is, hogy a többiek miben mesterkednek. Amúgy a versenyeztetést megtanulni nem olyan nagy dolog. Nézni kell azt a pár változót: a sorszámot, hogy ki jön előbb, aztán hogy ki milyen súlyt mondott be, aztán a testsúlyt, és annyi. Kell némi logika, de nem olyan bonyolult ez.
MN: Saját tapasztalatodból állítottad össze az edzésprogramod?
NP: Nagyjából. Az edzéstervemet én írtam, edzésen is úgy mentem rá a súlyokra, amikor két héttel a verseny előtt csináltam egy maxolást, ahogy a versenyen fogok majd. Már akkor mindent úgy építettem fel, ahogy majd a vébén kell. Évek óta van egy jó koncepcióm, ami alapján edzek. Minden szövetségi kapitánytól meg persze a klubedzőimtől is tanultam hozzá valamit, elsajátítottam egy új dolgot.
| ||
Annyi, hogy van szakítónap meg lökőnap. Helyből szakítás, vagyis hogy nem ülsz be vele. Aztán, hogy beülsz. Aztán felhúzások széles fogással, felhúzások tőkéről, földről. Attól függ, melyik szakaszát akarod erősíteni a gyakorlatnak. Ha földről dolgozol, a lenti részt erősíted, ha tőkéről, akkor nem kell törődnöd az elemelés részével, hanem a dobásra tudsz koncentrálni, hogy az a rész milyen gyors. Tudod részenként is erősíteni a mozgást.
MN: Mennyire bonyolult mozgás ez?
NP: A szakítást jól megtanulni évekig tarthat. Én is sokáig tanultam. Dinamikusan emelsz nagy súlyt: a pályát felépíteni magadnak, magadra szabni a mozgást, az nem egyszerű. Egy bizonyos sebességre fel kell tudnod gyorsítani a súlyt, különben nem bírod egy lendülettel a fejed fölé emelni: szóval gyorsnak és robbanékonynak kell lenni. Lassú gyakorlattal nem lehet 200 kilót szakítani. Lökésnél már több időd van: van, aki levegőt cserél, amikor a súly a vállán van, még egyszer átgondolja, vagy éppen fogást vált. Más meg felveszi, és rögtön kilöki. Kinek mi jön be.
MN: Hetente felemelsz x tonnát, hogy erősödj?
NP: Az idén volt az Eb, az Universiade és most a vébé, mindegyikre rövid, két hónapos felkészülés jutott. Visszaszámoltam, hogy mit kell végigcsinálni. Kis súlyokkal kezdtem, és mindig 10 kilókat tettem rá, így építettem fel a szériákat. Az elején dupláztam a súlyokból. A duplázás az, hogy egyszerre kettőt szakítasz: leér a súly, és már indítod is felfele. És ezáltal erősödsz. Ha tudsz 170-ből duplát, akkor már meglehet az erőd arra, hogy szakíts akár 190 kilót is. Utána ezeket a duplázásokat elhagytam, áttértem az egyezésekre. Hogy például 170-ből szakítok háromszor egyet.
MN: És akkor az az edzés? Meg a bemelegítés?
NP: Igen. Minden edzésre van egy súly, amit eltervezek, és ahhoz kell megcsinálni a szériát. Tehát a végét kell meghatározni, a maximumot, amit az adott napon teljesíteni kell, és addig kisebb súlyokon is szériázol, vagyis többször rápróbálsz egy-egy súlyra. Például: 150-ből is meg 160-ból is kiszakítok kétszer egyet, és aztán háromszor kiszakítom a 170-et. De az össztonnát sosem számoltam. Kettőket edzem naponta. A délutáni mindig súlyemelés, a délelőtt tornaterem vagy gyógytorna.
MN: Gyógytorna?
NP: A mélyhátizmok karbantartása miatt. Az szüntette meg a fájdalmat. Mindenkinek van egy Achilles-pontja. Valamije fáj, de az nagyon. A csuklója, könyöke, térde... Nekem a hátam. Ez a munka igénybe veszi a szervezetet, de melyik élsport nem? A sakk. De az meg a fejet...
MN: Mitől függ, hogy ki a jó lökő, és ki a jó szakító?
NP: Mondhatnánk, hogy alkat kérdése. De ez nem mindig igaz. Itt van ez az iráni gyerek: tömzsi kis izomgolyó. (Bahador Moualei, az összetettben a vébén 2. lett, a lökést megnyerte.) Azt gondolnád, hogy lökőalkat, aztán 203-at szakított. De a cseh Jirí Orság például tényleg lökőalkat. Rövidek a végtagjai, az ujjai, és ez nem előnyös a szakításhoz, de azért ő is tud 190-et szakítani gurtnival. A gurtnival hozzákötözi az ember a kezét a rúdhoz, hogy a fogásra ne kelljen annyira odafigyelni. Lökéshez viszont ideális a teste, 240-et tud. Minél hosszabb a kezed, annál jobban szakítasz. De ha túl hosszú, az meg azért nem jó, mert nem tudsz annyira szétfogni, mert rövid lesz a rúd.
MN: Az ólomsúlyban nincs felső súlyhatár: a testsúly mennyire dönt arról, hogy ki mire képes?
NP: Igazából nem sokat számít. Ha valaki nagyon meghízik, akkor lelassul, legfeljebb ennyiben: de még ez sem feltétlenül igaz, a példa rá éppen Udacsin. Elég kövér, hatalmas pocakkal, de villámgyorsan mozgatja meg a maga 170 kilóját. Olyan sebességgel vágja magát alá a súlynak... Nagyon erős. Csak most rossz napja volt. Lehet, hogy ha egy órával később van a verseny, feláll a dobogóra. A kis iráni is egy pufifánk, egyáltalán nem szálkás az izomzata. Ellenben ha megnézed Csigisevet, a pekingi olimpia ezüstérmesét: 130 kiló volt a végén, de szálkás izomzatú. Emelt is 460-at, az olimpián kilökte a 250-et. Simán lehet valaki szálkás, kidolgozott izomzatú meg az izmaira vigyázó, fedőréteggel rendelkező versenyző. Mint például én is. Ez is egy szépsége ennek a sportágnak.
MN: Elmeséled, hogy kezdődött? A pufi kisfiúkból lesz az ólomsúlyú emelő?
NP: Rédéről származom, felkerültem Győrbe középiskolába, és 2000-ben, 14 éves koromban a bátyám vitt le edzeni. 12 éves kor környékén jó egyébként elkezdeni, de még a 14 sem késő. Sőt. Lehet, hogy az a jobb, ugyanis 12 és 14 éves kor közt nagyjából ugyanazok a súlyok, lehet, hogy a gyerek megunja. Akkor még csak 82 kiló voltam, 182 centi, se kövér, se semmi, annyi, hogy a tornasorban mindig én voltam az első. Két évig tartottam is ezt a súlyt, de akkor egy barátommal a fejünkbe vettük, hogy 100 kiló alatt nem férfi a férfi, és elkezdtünk zabálni, mint az állat. Versenyeztünk, hogy ki éri el előbb a 100 kilót, és én nyertem. Csak aztán 100 kilónál nem tudtam megállni.
MN: Akartál volna?
NP: Nem feltétlenül. Mert ahogy híztam, úgy erősödtem is. Jött rám a súly. Jött, jött, jött, és lett belőle 130. Akkoriban heti hármat edzettünk, nem is álmodtam arról, hogy válogatott leszek. Az akkori edzőm, Pirk János szerettette meg velem a sportágat. Mindig azt mondta, hogy nem vár el tőlünk semmit, mert tudja, hogy mi sem várhatunk el semmit ettől az egyesülettől. Elvoltunk, szerettük csinálni, szerettük őt. Aztán elkezdtem mellette az erősembersportot is, és 2003-ban megfordult a fejemben, hogy átállok erre. Jobban tetszett, látványosabb volt, jobban is szerették az emberek, beutaztam az országot, mentem külföldre. Akkoriban 35/60-at tudtam. Aztán 2004-ben, amikor történtek azok a problémák, elővették a B válogatottat. (Az athéni olimpián három magyar versenyző bukott meg doppingvétség miatt - a szerk.) Vagy még inkább a C-t, mert hozzám is hozzám nyúltak. Behívtak edzőtáborba, 19 éves voltam, és úgy voltam vele, hogy jó, jön a junior Eb, akkor most egy kicsit ráállok erre. De mellette csináltam az erősembert is, kőgolyóemelés, traktorgumi-forgatás. 2006-ban magyar bajnok voltam ott is, és akkoriban jobban is fizetett, mint a súlyemelés, meg a versenyek is szórakoztatóak voltak. Jó baráti társaság voltunk, nem egymás ellen versenyeztünk, hanem a súlyokkal. Végül 2009-ben hagytam abba. Akkorra már lehetőségem lett volna kijutni Pekingbe, csakhogy akkor is egy kvóta volt, és azt nem én kaptam. Utána döntöttem úgy, hogy mindent a súlyemelésre teszek fel, mert egy olimpiára ki akarok jutni. (Nagy Péter 2012-ben, a londoni olimpián a 11. helyet szerezte meg - a szerk.)
MN: Van ennek az egésznek egy színházias része is, az, amikor kimegy a versenyző a pódiumra...
NP: Mindenki másra gondol. Van, aki sokat koncentrál, van, aki kirongyol, és egyből meg tudja csinálni a gyakorlatot. Én előtte lejátszom fejben: odamegyek, elindul a súly, én meg vezetem... Vannak babonák, hogy milyen lábbal lép fel az ember a dobogóra. Régebben mindig mentem egy kört a dobogó előtt, de most már ez sincsen. Ilyenkor a termet sem érzékeli az ember, annyira a súlyra összpontosít. Csak amikor ledobja, akkor enged ki, akkor tud figyelni a külvilágra. Wroclawban nagyon jó közönség volt, sokan is voltak, meg sportszerűek is.
MN: Lehet-e mondani, hogy az első fogás a legfontosabb?
NP: Az első fogás megnyugvást ad a versenyzőnek, hogy bent maradt, és elkezdheti a felfelé lépegetést. De az sem ritka, ha egy rossz kezdő fogás után emeltetsz. Az a fontos, hogy az első fogást jól válaszd meg. De mindegyik fontos. Három fogásunk van, az alatt kell megmutatni, hogy mit tudunk. És ezt is versenyzője válogatja. A mostani lengyel szövetségi kapitány, Szymon Kol/ecki például a lökést mindig úgy kezdte, hogy egy fogás, és nyerjen. Vagy legalább dobogón legyen. Ilja Iljinnel, a kazah bajnokkal sokat csatázott így, ráment rögtön az ezüstre, és akkor elkezdtek Iljinnel versenyezni az aranyért. Csak aztán mindig Iljin jött ki győztesen. Ha Kol/eckinek volt fogása Iljin után, nem sikerült neki, Iljinnek meg, ha neki volt fogása Kol/ecki után, sikerült. Ilyen egyszerű ez.
MN: Hogyan melegítesz be a verseny előtt?
NP: Elkezded a gimnasztikával, nyilván. A bemutatástól van 10 vagy 15 perced, attól függően, hogy hányan vannak a mezőnyben. Utána megnézed, hogy előtted hány fogásuk van a többieknek, és kiszámolod, hogy ha ennyi időd van, milyen tempóban kell megcsinálnod a bemelegítő gyakorlatokat. Az a lényeg, hogy fokozatosan érd el azt a súlyt, amit kint a dobogón fel kell majd emelned. Lehet, hogy már a bemutatás előtt el kell kezdened melegíteni. Szakításban én például 85-ön kezdtem, 175 volt az utolsó bemelegítő súlyom. És akkor van két-három fogásnyi időd pihenni. Aztán kimész, és megcsinálod. A gyakorlatok között egyébként két-három fogás pihenő az ideális. De az se szabad, hogy zavarjon, ha magad után kell jönnöd. (Ez akkor fordulhat elő, ha ugyanazon a súlyon már nincs más versenyben. Ilyenkor a versenyzőnek 2 perc áll a rendelkezésére a következő gyakorlat befejezéséhez. A furfangos emelések egyik célja épp az lehet, hogy a vetélytársat saját maga után következtessék - a szerk.)
MN: Mennyi van még benned?
NP: Van mindenképp. A magyar csúcs biztosan, az 195/230, nekem meg most 92/26 a legjobbam. De úgy érzem, akár 430 fölé is tudnék kerülni. Ideális esetben. Most bennem volt a magyar csúcs, de bennem is maradt. De bizakodó vagyok. Ha ilyen rövid felkészülés után el tudtam ezt érni, akkor ha jobban felkészülök, fog menni. Vannak tapasztalataim, megvan az alap, és tisztában vagyok a hibáimmal is. A legfőbb hibám a lökésfelvételnél van. Azzal mindig nagyon sok erőm elmegy, és nem marad a kilökésre. Hogy azt a rugót elkapjam, arra kell rámennem.
MN: A technika vagy az erő hiányzik?
NP: Inkább a technika. Túl sokat költök a felvételnél. Most is a 227-nél teljesen erőfelállás volt. Nem az történt, hogy rám jön a súly, és én kihasználom az energiáját, ahogy visszapattan szinte, mint a 20-nál tettem, hanem beérkeztem, leültem vele, vártam egy kicsit, és totál erőből álltam fel.
MN: Ahhoz comb kell?
NP: Igen. Elsősorban láb. Lehet, hogy az a problémám, hogy nem elég erős lábam? Akkor erősítsünk rajta! Ha erősítek rajta, és a technika is javul, még jobb lesz az eredmény.
MN: Mennyire fáj ez az egész?
NP: Én élvezem. Szeretem ledönteni a korlátaimat. Azt élvezem, hogy látom, hogy erősödhetek. Tudom, hogy még nem értem el a csúcsomat.
