A hatvanas években néhány ejtőernyős megunta a repülőgépeket, és olyan magas helyszínek - ún. exitek - után nézett, ahonnan bármikor a mélybe vethette magát. Mindehhez kidolgozták az alacsony, alig néhány száz méteres elrugaszkodásokhoz szükséges technikát, ernyőhajtogatást. Az ejtőernyőzés új változatát B.A.S.E.-nek nevezték el a kiindulópontok alapján, a B (building) épületet, az A antennát, az S (span) hidat, az E (earth) pedig a természetes csúcsokat jelenti, de idehaza a szellemes bázisugrás elnevezés honosodott meg. A sportág négy évtized alatt folyamatosan fejlődött, egyre népszerűbbé és merészebbé vált, a világ szinte minden ismertebb magaslatáról, legyen az a Kuala Lumpur-i Petronas-ikertorony vagy az óbudai gázgyár kéménye, ugrottak már. A bázisugrók száma különösen az utóbbi években növekedett "ugrásszerűen", amiben minden bizonnyal nagy szerepet játszottak a fejre szerelhető GoPro-kamerákkal felvett, videomegosztókra kitett filmek is. Mintha trükkfelvételt látnánk: a lélegzetelállító ugrások az Avatar alkotóit is megihlették. A fejlődéshez hozzájárult, hogy időközben kialakították a biztonságos repülés korrekt protokollját, egyre több pálya és gyakorlott oktató működik.
Magyarországon alig húsz bázisugró és négy-öt wingsuitos van - sportvonalon a "szürkületi zónában". "Mi nem foglalkozunk olyan sportággal, ami nem hivatalos. Szó szerint ég és föld a különbség" - jelentette ki Tóth János, a Magyar Ejtőernyős Szövetség főtitkára. Noha a szövetségnek az sem tetszik, hogy a bázisugrók légi jármű helyett fix objektumokról ugranak, a legnagyobb probléma a dupla ernyő hiánya, ami biztonságosabbá teszi az ugrást. "Nálunk van egy tartalék ernyő is, a bázisugróknál nincs, de nincs is értelme, mert annyira alacsonyan vannak, hogy ha az egyik nem működik, a másikra már nem lenne idő" - mondta Tóth János. Emiatt úgy fest a dolog, hogy a Magyar Bázisugró és Ejtőernyős Sportegyesületből (MBSE) csak az ejtőernyős rész tartozik a szövetséghez. A Magyar Repülő Szövetség sem ismeri el a bázisugrást önálló sportnak, így aztán a gyakorlói valóban függetlennek érezhetik magukat; mivel nem vonatkoznak rájuk hivatalos szabályok vagy törvények, szabadon űzhetik a tevékenységüket. Ha illegális lenne, nem lehetne versenyeket sem rendezni; Franciaországban az Alpokban meg is tiltották az ugrálást. "Nyilván nem állít meg senki az erdőben, hogy hova mész - mondta Tímár Vince technikai szakértő, aki szerint sok múlik az ugró habitusán. - Van, aki jogosítvány nélkül is vezet autót, de ezek a srácok ismerik egymást, együtt mennek ugrani, odafigyelnek a másikra. A rendszeres ejtőernyősöknek semmi bajuk a bázisugrókkal, inkább felnéznek rájuk, kicsit talán irigykednek is, hisz a legtöbb ejtőernyős fejében megfordul, hogy de jó lenne leugrani egy szikláról, de kevesen jutnak el a konkrét elhatározásig. Ennek több oka van: család, anyagi okok, félelem." Pont ezért három hazai egyesület (MBSE, Cent-Air SE, Magyar Kitesurf és Extrémsport Egyesület) 2004-ben megalapította a Magyar Bázisugró Szövetséget - leginkább a balesetek elkerülése és a sport iránt érdeklődők egybeterelése érdekében.
Vadhajtás
A wingsuit, vagyis a szárnyasruhás ugrás a bázisugrás tán legextrémebb változata. Az ugrók a madár szárnyához hasonlatos ruhában zuhannak a mélybe 80-100 km/órás sebességgel, majd műszárnyaiknak köszönhetően akár a 160-200 km/órás vízszintes repülési sebességet is elérhetik. A ruha nem holmi jelmez, hanem az irányított repülés fontos eszköze. A Birdmannek is nevezett kezeslábas nylonból készül, a váll és a combok között karszárny, a láb között lábszárny segíti a manővereket. Mindkettőt a speciális légréseken beáramló levegő duzzasztja fel az elugrás után. "Az elölről kapott levegő bevezetődik a szárnyakba, azok feltöltődnek, és kialakul a szárnyprofil, innentől beszélünk siklásról" - igazít el Tímár, aki szerint bár képregényhősöket idéz a felszerelés, az ugrók igazi profik. "Olyan élményben van részük, ami semmihez sem hasonlítható, új távlatokat nyit, mivel ugrás közben egyszerre jelentkezik a félelem és a szabadság. A legtapasztaltabbak is feszültek a rajt előtt, a sziklán állva."
Ahhoz, hogy valaki madárember legyen, rengeteg repülőgépes ejtőernyőzés és bázisugrás kell alapnak. A nemzetközi ajánlás szerint ez minimum 200-500 ugrás másfél év alatt, utána lehet valakiből bázisugró, de ehhez egy elméleti kurzus után vizsgázni is kell, e nélkül senki nem ugorhat. Tehát a sorrend: ejtőernyőzés, ballonból ugrás - mivel az az exithez hasonlóan nem mozog -, utána jöhetnek a B.A.S.E.-gyakorlóhelyek, s csak legvégül a wingsuit. "A kezdő bázisosok hídról ugranak, mert amikor nyílik az ernyő a híd alatt, ott a helybőség miatt nem ütközhet bele már semmibe. Épületnél, sziklánál ez feleződik, mivel az egyik oldalon van tér, a másikon viszont nincs, de a wingsuit még ennél is rizikósabb. Kováts Viktor is végigjárta a létrát, felsőfokú bázisugró lett, tavaly hozott is egy aranyérmet, egy hónapja meg Svájcban lett harmadik. Jó pilóta volt" - emlékezett Tímár.
A pilóta szót nem véletlenül használják. Az ugrók nemcsak kiterjesztik a szárnyaikat, de komoly aerodinamikai tudással rendelkeznek. "Tudatosan kell bánni a testeddel. Minden apróság, így a megfelelő tartás és a végtagok szöge, a stílus, de még a ruhatípus is számít, úgy, mint a gyorsasági motorozásnál" - mondta Tímár, hozzátéve, hogy a wingsuitosok tapasztalt sportemberek, s tisztában vannak vele, hogy életveszélyes, amit csinálnak. "Az úttörők közül sokan az életüket áldozták a sportágért a ruhaprototípusok és ernyők tesztelésekor, ráadásul itt alig lehet hibázni. Vannak korrigálható, de vannak végzetes hibák is. Számít az elugrás pozíciója, a lendületvétel, az ernyőhajtogatás, hogy mikor és merre nyílik. Ködben, felhőben nincs ugrás, mert csökken a láthatóság. Esőben sem gyakori, mert leugorva az út pár perc, de visszasétálni sok óra, és vizesen ez macerás. Minden meteorológiai jelenség adaptálódást kíván. Viktor végzetes siklásában nagy szerepe volt a hirtelen támadó szélnek" - mondta Tímár, aki szerint úgy kell elképzelni a madárembert, mint egy repülőgépet, csak a szárny nem merev, úgyhogy pont ezzel lehet irányítani a testet. Finom mozdulatokon, törzshajlítottságon múlik az irányváltás, mert a szimmetrikustól eltérő geometria okozza a fordulást, és a szárnyak megfeszítettsége adja mindehhez a siklás alapját. Azért nem pörögnek szabadesés közben, mert kontrollált mozdulatsort végeznek az elrugaszkodástól a földet érésig. "Agyban folyamatos a számolás, a közeledő tárgyakhoz való viszony. A levegőben való közlekedés teljesen olyan, mintha úszna valaki, csak sokkal gyorsabb."
Sasnak lenni
A rövid élvezethez hosszú előkészületek szükségesek. A legtöbb exit nem közelíthető meg autóval, néha fél napot is kell túrázniuk, mászniuk a wingsuitosoknak egyetlen ugrásért. Ki kell jelölni a biztonságos helyet, meg kell találni az ideális ívet és meredekségét, ki kell fogni a jó időt. Az ugrás több fázisból áll: az első az elrugaszkodástól a ruhanyitásig tart, majd jön a szárnyasruhás suhanás, végül az ernyőzés. Ügyes pilóta az exit magasságától függően el tud érni 2,5-3-as siklószámot is: mialatt egységnyit süllyed, hármat megy előre. "Ez 500 méter magasságból indított ugrásnál 1-1,2 kilométer eltávolodást jelent horizontálisan, de ott már a pilóta nyitja az ernyőjét, hisz kell egy minimálmagasság, hogy biztonságosan földet érjen. A bátrabbak kedvelik a proximityt (kb. közelség) is. Azaz nem a tereptárgy fölött, hanem például közvetlenül egy szikla mellett repülnek el" - ad teljesebb képet a szakértő, akitől azt is megtudhattuk, hogy a versenyeken idő- vagy távolságrepülést hajtanak végre, mert "ezt szeretik a szponzorok". "Például két ugró egyszerre indul egy exitről, és a földön van egy képzeletbeli vonal. Aki előbb áthalad, az jut tovább. De van olyan szám is, hogy minél tovább kell a levegőben maradni, akár időben vagy távolságban. Viktor útvonalat repült időre a balul sikerült kínai gyakorláson."
A wingsuit nemcsak extrém, de költséges sport is. A kötelező bukósisak mellé egy szett ruha 700-1800 euróba kerül, de a legdrágább tétel az objektum megközelítése. Svájcban, Olaszországban és Finnországban vannak a legjobb ugróhelyek, az olasz Brento-sziklánál például mindig tele az ég "kupolákkal", mivel negatív (azaz elugrás után befelé dől) a fala, és ez kifejezetten biztonságosnak számít.
A szárnyasruhaugrás egyszerre élvezet és hidegvérrel kivitelezett, precíz mutatvány. "A csapatok nem kiabálva ugrándoznak az exiten. Ez csak addig és utána buli. Az ugrás pillanata előtt mindenki elcsendesedik, kap pár másodpercet magába szállni. Mentálisan és fizikailag a csúcson kell lenni. Aki fáradt vagy bármi baja van, annak fel kell mérnie, hogy ilyen állapotban is vállalja-e. Viktor gyakorlott ugró, magyar wingsuitbajnok volt, mindig odafigyelt, előző nap időben lefeküdt, ügyelt a részletekre. De mindent elmond róla, hogy ez a mindig mosolygó, álmainak élő ember Vick Fearlessként regisztrált a Facebookra. 1250 alkalommal ugrott ejtőernyővel, 250 bázis- és 700 szárnyasruhás ugrás volt mögötte" - mondta Tímár, aki szerint a wingsuitosokban "a szabadság intenzív megélése" a közös nevező. És hogy miért választja valaki ezt a lemmingekkel rivalizáló sportot? Tímár szerint imádják az adrenalinfröccsöt, és azt, amit a szörfösök: eggyé válhatnak a természettel. Szerinte a bázisugrás nem az öngyilkosság szofisztikált válfaja, csak veszélyes sport. "Nem kacérkodnak a halállal, hanem szembenéznek vele. Sajnos a bázisugrók életének része, hogy elvesztenek egy-egy társat. Fel kell dolgozni. Általában nem szakad meg az ugrás iránti vágy, de akad, aki úgy dönt, hogy abbahagyja, nem kell ez neki. Ha fentről valaki azt mondta volna a barátunknak: 'Viktor, lejárt az időd! Válassz, hogy legyen!', akkor ő biztosan ezt választotta volna."
Versenyek emberi lemmingeknekA B.A.S.E. fajlagosan a világ egyik legveszélyesebb sportja. Az 1900-as években, a kísérletezés korában a korai madárruhás ugrások 70 százaléka halálos kimenetelű volt. A finn statisztikák szerint évente három ismerősét veszti el átlagban egy bázisugró. A világon csak 2013-ban 22 bázisugró halt meg tevékenység közben. A sportág itthoni történetében Kováts Viktor a 3. áldozat, egy internetes gyűjtőoldal szerint pedig a világon eddig 230 körül jár az így elhunytak száma. Mégis számtalan szponzora van a sportágnak: olyan márkák (ruhakészítők, energiaital- és autógyártók), amelyek a 20-30 év közötti, kihívásokat kereső férfiakat célozták meg, és amúgy is támogatják az extrém sportokat. A versenyeken több számban indulnak: célrarepülés, gyorsasági vonalon átrepülés, légiakrobatika, szárnyasruhaugrás. A legnívósabb sorozat a World Wingsuit League (WWL): ez leginkább a Forma-1-hez hasonlít, az állomásokon megszerezhető pontok és helyezések adják a végén a világligabajnokot. Kováts az egyik ilyen rendezvényen győzött tavaly, idén a testvérsorozaton, a ProBase világkupa svájci állomásán nyert. A "világ leggyorsabb sportolói" (így nevezik magukat a wingsuitosok) mezőnyben sok kaszkadőr is rajthoz áll. A WWL kínai állomásán a győztes 30 ezer eurót kasszírozott - ez megválaszolja azt, hogy kinek miért éri meg profivá válni, és hogy miből tudják fedezni a sok utazást, edzést. Hivatalos licenc nincs: a wingsuitközösségben kivívott elismerés, a sokévi jelenlét a kvalifikáció egy ilyen versenyre. |
