Kő-papír-olló verseny a Sugárban - Ökölharc

  • - kovácsy -
  • 2007. november 22.

Sport

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy tömeghisztériába hajló szenvedélylyé válna az eredetileg kiszámolósdiként, később vitás esetek sorshúzásszerű eldöntésére is alkalmazott játék, akkor sem, ha már világszerte rendeznek bajnokságokat, és a legjobbak - vagy inkább leglelkesebbek - évek óta összecsapnak a világbajnoki címért.

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy tömeghisztériába hajló szenvedélylyé válna az eredetileg kiszámolósdiként, később vitás esetek sorshúzásszerű eldöntésére is alkalmazott játék, akkor sem, ha már világszerte rendeznek bajnokságokat, és a legjobbak - vagy inkább leglelkesebbek - évek óta összecsapnak a világbajnoki címért.

*

Az első budapesti kő-papír-olló küzdelem (melyet két hónappal megelőzött egy kecskeméti "amatőr bajnokság") legnagyobb vonzerejét - természetesen az esemény kimagasló sporttörténeti jelentősége mellett - kétségkívül a győztesnek járó félmillió forintos fődíj adta. A könnyen megszerezhető pénz ennek ellenére eleinte igen mérsékelten mozgatta meg a főváros gyerek-, illetve kocsmasportokra fogékony közönségét. Igaz, a kezdés időpontját sem igazán sulykolták a hirdetmények, így aztán tíz óra körül igencsak ritkásan lézengtek a versenyzők az éleződő versenyt dacosan vállaló, nemrég egy bizakodó felújításon is átesett üzletközpontban. Az esemény logójával ellátott fehér pólóban feszítő hoszteszek a nevezési írnokok felé terelték a vonakodó kamaszokat, de feltűntek egész családok is, hogy helyzetbe hozzák serdületlen gyermekeiket, egyszersmind megszerezzék az első fordulóban máris megnyerhető száz ergonomikus háztartási olló egyikét.

A versenypultoknál akciókész, ruganyos testtartással várakozó bírák rendre elismételték a szabályokat. Valamirevaló kő-papír-olló versenyen nem ejtjük ki ezeket a szavakat, viszont háromszor lendületesen pumpálunk a karunkkal, hogy összehangoljuk a ritmusunkat. Ez a priming, ami úgy néz ki, mintha hisztérikusan az asztalt csapkodnánk, ehelyett azonban a másik tenyerünkbe helyezzük el az ütéseket - ami szembemegy a 165 esztendős története során több névváltozáson is átesett World Rock, Paper, Scissors Society aggályos részletességgel megfogalmazott előírásaival, amelyeket a szervezet által rendezett (a levelezőlista tanúsága szerint derekas társas sörözésbe torkolló) versenyeken is irányadónak tekintenek. Ott ugyanis a levegőbe vesznek a gyors egymásutánban megismételt karmozdulatok, hogy azután a két, egymással szemben támadó pózban és zordon tekintettel elhelyezkedő versenyző negyedikre lendületből bemutathassa választott jelét, örömsikolyokat csiklandva ki a jelen lévő hölgyekből.

Nos, Zugló és Kőbánya határvidékén ilyen magasra azért nem csapott a feszültség ezen az őszi szombat délelőttön, és a hatalmas teremben szétszórtan elhelyezett pultoknál, majd a ringből inkább csak a fehér kesztyűs tenyerüket a küzdők ökle közé helyező, majd felkapó bírók komoran emelt hangon ismételgetett "Egy, kettő, három, csata!" felszólításait lehetett hallani. A (döntetleneket nem számítva) három ütközetből álló körök és három körből álló küzdelmek olyan gyorsan zajlanak, hogy kétségkívül igényel bizonyos koncentrációt, ha a versenyző bármiféle stratégiát akar követni, amit aztán a gyors kiismerhetőség miatt rögtön módosítania kell. Így aztán szükségképpen létrejön az a feszültség, amely minden verseny elengedhetetlen része.

Tény, hogy mindenféle hiedelmek keringenek nemcsak a világhálón, hanem a szakirányú közbeszédben is arra nézve, hogy miután a "statisztikailag" legvalószínűbb kezdő bemutatás a "kő", a legjobb stratégiai választás "papírral" indítani, aztán úgy is lehet okoskodni, hogy ismételt bemondás után a partner "fölémond" előző választásunknak, emiatt célszerű, ha a harmadik lehetőség mellett döntünk. Mások a gyakori ismétlésekre esküsznek, és vannak, akik a delejes tekintet erejében hisznek.

Igaz, hogy a világszövetség Torontóban székel, itt rendezik a világbajnokságokat is (a legmagasabb pénzdíjjal járó versenyek viszont Las Vegas-i pókerezők között zajlanak), a játék azonban Japánban a legnépszerűbb, ahol janken (dzsanken) a neve, és a legkülönbözőbb döntési helyzetekben alkalmazzák. Hívják Roshambónak is, az amerikai függetlenségi háborúban ötezer francia katona élén vitézkedő Rochambeau márki után, aki a legenda szerint valami vitás hadi kérdésben választotta a döntésnek ezt a módját. Indonéziában az elefánt/ember/hangya hármas dívik. Vannak, akik bizonyos misztikus mélységeket fedeznek fel a játékban (akárhová állsz, van hozzád képest jobb és rosszabb pozíció). Mások a lehetőségek bővítésében lelik örömüket. Egy negyedikkel (pl. forrás, dinamit) billentik el ezt a szép arányosságot, vagy újabb és újabb elemekkel (víz, Hold, farkas, fejsze, szivacs, tál) és relációkkal (visszatükröz, elpusztít, magába fogad) fárasztják baráti körüket.

Mindazonáltal a mostani versengés megmaradt a hagyományos, szikár keretek között, és miután versenyen kívül néhány tréfás kedvű bulvárhíresség is összecsapott, egy kemény hármas kördöntő végeztével egy fiatalember elnyerte a jelentős pénzdíjat, amelyet szabászvállalkozásának beindítására kíván felhasználni.

Neked ajánljuk