Ha például Berlinben svéd szurkolók vagyunk, és a továbbjutás szempontjából sorsdöntő, Paraguay elleni ütközetre készülünk, az alábbi teendőink vannak.
Közel 65 ezer honfitársunkkal elfoglaljuk a várost, és minden létező turistanevezetességet sárgába borítunk. Ellepjük a Reichstag előtt kialakított fociparkot, a Potsdamer Platzon felállított arénát, egy szponzor színeivel kialakított labdának átdíszített tv-tornyot. A Spree menti Berlin Beachen megkezdhetjük a napi több literes sörmennyiség elfogyasztását, és mi is bizonyíthatjuk, akár az angolok, hogy a napolaj a gyengék fegyvere. Be is kell öltözni a nagy napra. Az eredeti, valószínűleg Zlatan feliratú focimez csak alap, kiegészítőkkel is megpróbáljuk megfélemlíteni az ellenfelet. A kék-sárga arcfestés, viking fejdísz, paróka, bohócsipka vagy rénszarvasjelmez kikerülhetetlen. Ugyanilyen színű vicces térdzokni, nőknek melltartó, férfiaknak nemzeti színű guminő szintén elsőrangú lelkesítő. Egy óriási ABBA és kalles kaviar feliratú fogkrémestubust modellező műanyag gumibábu lengetésével pedig már tényleg készen állunk a megmérettetésre.
Egy-két éneket kell felelevenítenünk hazai feldolgozásban, mint a Go West, a When The Saints Go Marchin In vagy a "Ha jó a kedved, üsd a tenyered (klapp-klapp)", és máris bevethetjük magunkat az egyik kivetítős vb-térre. A legnagyobb össznépi összejövetel, Fanmeile, a brandenburgi kapunál van, ez kicsit koszos, de előre lerészegedni és Trinidadnak szurkolni az angolok ellen megfelel. Szerencsére, ha svéd szurkolók vagyunk, a Kulturforum központjában kialakított World Clubot messziről elkerüljük, itt a magyarok napágyból nézve a meccseket, jó büfék és remek zenekarok koncertje mellett (Kal szerb cigányzenekar, Hajdú Maki Ukrajnából stb.) gondtalanul élvezhetik a vébét.
Irány a U2 (ez egy berlini metróvonal) és az Olimpiai Stadion. Hazai pályán érezhetjük magunkat, sőt történelmet is írunk, hiszen a svédországi kis stadionok miatt ilyen sok skandináv egy focimeccsen egyszerre még soha nem volt. A stadion mindenkit lenyűgöz, talán még a magyar makettekkel is felveszi a versenyt. A felújított építmény kék futópályája jól passzol a sok sárga mezeshez, a hangulat fantasztikus.
Ha északiak vagyunk, egy dolgot azonban ne tegyünk: ne üvöltsük minden, más mezbe öltözött ember arcába az "I am yellow, I am blue, I am Swedish, who are you?" kérdést, mert nemcsak nagyon unalmas, hanem mert szellemes válasz helyett a harmadik ilyen beszólás után már türelmetlenné váló magyartól "azt nem tudom, de te egy ritka nagy sügér vagy, öreg" válasz érkezik. Ha Stockholmból jöttünk, a magyart nem értjük, így ezen is idétlenül vigyorgunk, és amikor párductetkós idolunk, Freddie gólt szerez, akkor valószínűleg jégagyunk bekattan, és idiótaságunk végleg elszabadul. Majom módjára az előttünk állók hátára ugrálunk, artikulátlanul üvöltünk és bekapcsolva belső verklinket, rákezdünk az "ajjajjaj, ajjajajjaj" nótára. Ezt órákon keresztül énekeljük - kiegészülve a valakihez mindig hozzácsapódó japán nézőkkel. Sőt másnap másnaposan kóválygunk még egyet a német fővárosban, hogy este, megkeserítve a többiek életét, az Oranienburger Strasse szórakozóhelyein még egyszer rákezdjünk az "ajjajaj"-ra.
Ha paraguayiak vagyunk, korunktól és társadalmi helyzetünktől függően választunk viseletet. Ha az otthoni népes német diaszpóra nyugdíjasklubjával utazunk haza az anyaországba, akkor tanító-nevelő célzatú trikó dukál. Hátul Dél-Amerika-térkép, kiemelve hazánk, elöl rövid alkotmányos leírás országunkról. Köztársaság a béke és igazságosság alapján. Ha Európában tanuló laza diákok vagyunk, a nemzeti színekkel félmeztelen testünkre Hecho en Paraguay feliratot festünk. Haverunk Made in Paraguayt, hogy mások is értsék.
Ha a klasszikus B-középhez és kemény maghoz tartozunk, akkor financiális okok miatt Asunciónban ragadunk.
A Paraguay follow me szektor multinacionális drukkereként meglepődünk, hogy a frankfurti angol meccsen mellettünk ülő angolok is itt vannak, azon meg még jobban, hogy régi barátként fogadnak minket, érdeklődve, mi történt velünk szombat óta, család, egészség stb.
Az albirroja híveiként arra is hamar rájövünk, hogy nemcsak a rettegett magyar válogatott tudta kiválóan modellezni nemzeti tizenegyünket, hanem a mieink is őket. Szinte lemásolják a tavalyi magyar-svédet. Győzni kellene, de gól nélkül ez nem nagyon megy. Ha edzőnk az igencsak halovány Santa Cruz helyett Lopezt hozza be, aki a mezén csak Danténak hirdeti magát, már tudjuk: a pokoli vég elkerülhetetlen. És amikor Ljungberg betalál, elkezdhetjük modellezni a magyar szurkolókat is. Minden fontos meccsen balszerencsés vereség miatt kell lógatni az orrunkat, majd hallgatni a magyarázkodást. Már a jövő csapata épül a következő vébére, ha majd Nelson Valdez és Dos Santos beérik, ha, ha.
A többi szurkolónak ilyenkor már a folytatásra kell készülnie és esélyt latolgatnia. Ezzel kapcsolatban csak egy tanácsot adhatunk. Ha véletlenül német külügyminiszter vagyunk, és egy bécsi hivatalos látogatás során azt a kérdést vágják hozzánk, hogy milyen döntőt várunk, akkor azért ne osszuk meg a német-osztrák tippünket az újságírókkal.
