Sport
A bronzéremért küzdhetnek a magyar gyorskorcsolyázók a férfi váltóban
Nem lesz esélyük a címvédésre, lecsúsztak az A döntőről.
Peking: hatodik lett az olimpián Szőllős Barnabás alpesi síelő
A Magyarországon nehéz helyzetbe hozott sportoló izraeli színekben indult. Minden idők legjobb magyar eredményét érte volna el.
Gyulay Zsolt szerint már most ez minden idők legjobb magyar téli olimpiája
A Magyar Olimpiai Bizottság frissen megválasztott elnöke már félidőben boldog.
Megrázta magát
A szívsebészet és a sportorvoslás nagy sikertörténete lehet, ha a focista Christian Eriksen folytatni tudja topligás játékos-pályafutását – márpedig minden esélye megvan rá.
Elbúcsúztatták Csollány Szilvesztert a Farkasréti temetőben
Szabó Tünde államtitkár és Deutsch Tamás is beszéddel búcsúzott tőle.
A két Liu döntőbe jutott 1500 méteren Pekingben
Liu Shaoang negyedik, Liu Shaolin Sándor hatodik lett.
Mindhárom magyar gyorskorcsolyázó bejutott az 1500 méteres elődöntőbe
A 36 indulót hat futamba sorolták, mindegyikből a legjobb három helyezett jutott tovább.
Nem hagyják annyiban Liu Shaolin kizárását
A korcsolyaszövetség és a MOB közösen akar etikai vizsgálatot az aranyérem elvétele miatt.
Elutasították a magyarok óvását Liu Shaolin Sándor kizárása ügyében
A válogatott edző-menedzsere szerint a kínaiaknak lejt a hazai pálya.
Megóvta a magyar küldöttség a rövidpályás gyorskorcsolyázók döntőjét
Melyben Liu Shaolin Sándor először olimpiai bajnoknak tűnt, de szabálytalanság miatt kizárták.
Nem építenek új uszodákat a vizes világbajnokságra, „azt használjuk, ami adott”
A már meglévő infrastruktúrát vetik majd be, ezért például az óriás-toronyugrás szám elmarad.
Liu Shaoang bronzérmes a férfi gyorskorcsolyázók között 1000 méteren
Liu Shaolin Sándor először olimpiai bajnoknak tűnt, de szabálytalanság miatt kizárták.