A bronzéremért küzdhetnek a magyar gyorskorcsolyázók a férfi váltóban

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. február 11.

Sport

Nem lesz esélyük a címvédésre, lecsúsztak az A döntőről.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összeállítású rövidpályás gyorskorcsolya férfi váltó egy elhibázott váltás miatt lemaradt az A döntőről, így csak a szerdai B döntőbe jutott a pekingi téli olimpián.

A pénteki elődöntő nyolc válogatottja két futamban szerepelt, az első és második helyezettek az A, a harmadik és negyedik helyezettek a B fináléba kerültek.

A világcsúcstartó magyaroknál Liu Shaolin, Krueger és Liu Shaoang mellett Nógrádi Bence korcsolyázhatott. A korábban koronavírusos Varnyú Alex ugyan csütörtökön megérkezett a kínai fővárosba, de a szakvezetés még nem szerepeltette.

A címvédő, világbajnoki második stafétának a kétszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok dél-koreai, a világ- és Európa-bajnoki címvédő holland, valamint az orosz rivális jutott ellenfélül.

Nógrádi most mutatkozott be az olimpián, és negyedik helyről kezdte a körözést. A magyarok teljesen más ütemben váltottak féltávig, mint a riválisok, de ez a negyedik pozíciót nem befolyásolta. Féltávnál azonban már az ellenfelek ritmusában váltott a magyar staféta is, húsz körrel a vége előtt először elmozdult a sereghajtó pozícióból is, de hamar visszacsúszott oda. A futam magyar szempontból 12 körrel a vége előtt dőlt el, amikor Krueger váltotta volna Nógrádit, ám nem értették meg egymást, így a csapat pillanatok alatt egy kanyar hátrányba került. A folytatásban már nem volt esély felzárkózni, a két Liu testvér hiába próbálta meg a lehetetlent. Az ellenfelek sem követtek el hibát, így a váltó lemaradt a nagydöntőről, ahova a dél-koreaiak és az oroszok kerültek.    

Az első futamból a háromszoros olimpiai, hétszeres világbajnok Kanada, az 1994-ben olimpiai, 1996-ban világbajnok Olaszország, és továbbjuttatással a négy éve a magyarok mögött olimpiai második Kína került az A döntőbe. A B-ben Japán és Hollandia lesz a magyarok ellenfele.

A két Liu testvér, valamint Krueger korábban az 500 méter selejtezőjéből bejutott a vasárnapi negyeddöntőbe, míg 1000 méteren Jászapáti Petra B döntős.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.