Ronaldinhot 1,6 millió dolláros óvadék ellenében mégis kiengedték a börtönből

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 8.

Sport

Házi őrizetbe került.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, kedden még úgy tűnt, Ronaldinhonak és testvérének igen kevés az esélye arra, hogy a közeljövőben kiszabaduljanak a börtönből, a koronavírus-járvány miatt ugyanis Paraguayban szinte majdnem teljesen felfüggesztették az ítélkezést.

Ehhez képest szerdán az ügyészség végül óvadék fejében elengedte őket, ügyük folytatását egy asuncióni hotelben várhatják. Ezzel együtt rendőri megfigyelés alatt tartják őket és az országot nem hagyhatják el. A volt játékos és testvére 1,6 millió dollár (528 millió forint) ellenében elhagyhatta a börtönt.

Az aranylabdás brazil futballistát és fivérét, egyben menedzserét március elején vették őrizetbe, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

A 40 éves, korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.
Brazil lapinformációk szerint a védelem szeretné elérni a vádlottak felmentését, ha azonban bűnösnek találják őket, akár öt év börtönt is kaphatnak.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.