Színház

Volt már kommunikációs igazgató, tévéigazgató, kritikus; írt újságot, vezetett műsort rádióban és tévében, hat éve pedig az Opera első embere, előbb kormánybiztos, jelenleg főigazgató. Eredetileg operaénekes: Ókovács Szilveszter.

Dolgozott függetlenekkel, kőszínházban, magyar szerzői filmben, sorozatban vagy éppen hollywoodi szuperprodukcióban. Nővérével, Herminával együtt évekig ők voltak a Fátyol lányok a Maladypéből.

Ő is kint volt a Szabadság téri, zajos tüntetésen: a rendszerellenes megmozdulásokról és Eszenyi Vígszínházáról, Páger bűnös múltjáról és a vészkorszakról is beszélgettünk. Ízelítő.

A táncszakmában osztottak elismerést.

Majdnem két évtizedes életműve oly stabil nézői érdeklődést, támogatást élvez, mint kevés (független és nem független) társulaté. A forma csiszolása a kezdetekben előadásról előadásra haladt, ahogy a színészek is együtt növögettek és erősödtek a pintéri életművel.

Az ArtMan Egyesület, illetve a Tánceánia előadásait azért néztem, hogy leskelődhessek, betekinthessek a sérült, illetve mozgáskorlátozott emberek, előadók világába.

„A művészet nem más, mint az ember törekvése a transzcendencia felé.”

There is an elephant in every room című darabjával két éve Lábán Rudolf-díjat nyert, az Anyádék rajtam keresnek című tavalyi munkája pedig az Aerowaves európai szakmai hálózat szerint az év egyik legérdekesebb előadása. A Timothy and the Things társulat koreográfusával, a hazai X generációs kortárs tánc legjobb pszichológusával beszélgettünk.

Régi és reménnyel eltöltő igazság, hogy míg a kultúra centrumában pénzért és hatalomért folyik a hadakozás – s ez oly igaz ma, mint tán még soha –, addig a hatalomtól és persze a presztízstől meglehetősen távol eső periférián lehet virágozni. (Kivéve, ha független színházról van szó, de most más a témánk.)

Nem számít, hogy nincs meg a szakmai végzettsége és gyakorlata, pályázata pedig csak néhány oldal. Színházvezető lehet, mert Vidnyánszky úgy akarja.