A határvadászok közel negyede felmondott szeptember végéig

  • narancs.hu
  • 2024. október 14.

Belpol

Úgy tűnik, az élet nem könnyű, ha az ember határvédelemre adja a fejét. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlése szerint szeptember 20-án 1373 szerződéses határvadász szolgált, október 9-ig pedig 1408 főre bővült létszámuk, a kiképzésen épp csak átesett kollégák érkezésével. Az év eleje és szeptember 20. között összesen 498 határvadásszal kötött szerződést a rendőrség, és ugyanebben az időszakban 312 szerződéses munkatárs adta be (rendőri szakzsargonnal) lemondó nyilatkozatát – írja a Magyar Hang

A lap megjegyzi, 

ez azt is jelenti, hogy kilenc hónap alatt a teljes állomány 22,7 százalékának lett elege a kerítés melletti járőrözésből – ez úgy is nagy szám, hogy ezalatt közel 500 új szerződést kötöttek. 

 
Pintér Sándor belügyminiszter a visegrádi országok (V4), valamint Németország és Ausztria belügyminiszteri konferenciája után meglátogatja a röszkei határátkelő helyen szolgáló határőröket és határvadászokat a magyar-szerb határon 2023. november 27-én. MTI/Lehoczky Péter
 

Ez azért is érdekes, mert a lap információi szerint idén jóval kevesebb fizikai atrocitás történt a rendőrök és a határsértő embercsempészek között, mint 2023-ban. Míg tavaly a csempészek rendszeresen féltéglával dobálták a határvadászokat, sőt, gépkarabéllyal lőttek feléjük, az ORFK-tól kapott válaszok alapján szeptember 18-ig „csak” két, személy elleni támadás történt a déli határszakaszon, és egy kollégájuk sérült meg könnyebben. A kerítésbontók ugyanakkor nem kímélték a csongrádi rendőrök pick up-jait: három járművet dobáltak meg, és egymilliós kárt okoztak az autókban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Battonya és a településvédelmi törvény: tárt karokkal várják a romániai beköltözőket

Bár a kormánynak a települések identitásvédelméről szóló törvényjavaslata jelentősen megnehezítené a községekben történő ingatlanvásárlást, a Békés megyei Battonya a schengeni határok megnyitásával nagy nyertes lehet a beköltözőket tekintve. Az olcsó ingatlanárak miatt a románok szinte tódulnak ide, a kisváros pedig a határ túloldalára, Arad felé tekint.

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).